
Fotó: Pethő Melánia
Nemzetközi és összművészeti jelleggel hirdeti meg az eredetileg iskolai szintű irodalmi fesztivál harmadik kiadását a gyergyóalfalvi Antropocentrum Kulturális Egyesület. Az idei rendezvény – bár sok mindenben eltér az eddigiektől – követi az első két fesztivál célját.
2012. március 06., 17:472012. március 06., 17:47
2012. március 09., 07:442012. március 09., 07:44
Új névvel, módosításokkal, de alapjában az eredeti szempontok szellemében jelentkezik idén a 2010-ben Faludy György tiszteletére alapított, és az eddigi két kiadásban az író, költő nevét viselő diákfesztivál. A Kimenő név alatt meghirdetett rendezvénnyel továbbra is a minőségi szórakozás és a játszva tanulás lehetőségét kínálja az V-XII. osztályos diákoknak a szervező Antropocentrum Kulturális Egyesület, olyan oktatási és pedagógiai szempontokat tartva szem előtt, amelyek érvényesítésére az iskolai oktatás keretei nem adnak lehetőséget – számolt be a sajtó képviselőinek Farkas Wellmann Endre egyesületi vezető. A névváltoztatással kapcsolatban elmondta, mivel a fesztiválon évente más és más szerzői életművek vannak terítéken, a szervezők nem tartják indokoltnak, hogy bárki részére kisajátítsák a teljes rendezvényt.
Alkotói műhelyek, vetélkedők
Április 12–15. között az alfalvi Petőfi Sándor művelődési házban megrendezésre kerülő első Kimenőt Örkény István, Karinthy Frigyes és Áprily Lajos emlékének ajánlják a szervezők, az irodalmi személyiségek mindegyikének egy-egy napot szentelve. A fesztivál előéletére utalván, a zárónap témáját Faludy György személye, munkássága fogja jelenteni. A rendezvény nem csak az irodalomkedvelőknek kínál csemegét, hisz összművészeti jellegénél fogva hangsúlyt kap itt a zene, a színház és a képzőművészet is, mely területeken a szervezők pályázatot hirdettek a diákok számára. A kiírás értelmében a kiemelkedő tehetségekre nem csak értékes díjak várnak, hanem a szakmai zsűri által legjobbnak vélt tíz-tíz alkotó részt vehet a fesztivál keretében zajló irodalom-, grafika- és zeneműhelyek programjain is.
Szintén pályázati úton nyer részvételt tíz diák a színház- és ugyanennyi az újságírás műhelyekbe. Az említett alkotói tevékenységek zárt programok, mindegyikük szakemberek irányítása mellett zajlik. Az irodalom műhelyt Zalán Tibor költő, író fogja vezetni, a színházműhely irányítói Dézsi Szilárd rendező és Szabó Eduárd színművész, a grafika műhely vezetője Ferencz Zoltán képzőművész, grafikus, a zene műhelyé Lakatos Sándor dalszerző lesz, az újságíró műhelyt Balázs Katalin, Gergely Imre és Pethő Melánia újságírók vezetik. Az alkotóműhelyeken kívül szövegmondó és csoportos irodalmi vetélkedőkkel is aktívan bevonják a rendezvénybe a célközönséget – számolt be Bonczidai Éva főszervező, hozzátéve, hogy az érdeklődők minden programról, pályázati kiírásról részletes tájékoztatást találnak a fesztivál honlapján, a kimeno.antropocentrum.ro címen. A szervezők hangsúlyozzák, hogy az ingyenes részvétel nem csak a megpályázott műhelyprogramokra, hanem a rendezvény egészére, minden érdeklődő számára érvényes.
A gyergyószárhegyi önkéntes tűzoltók és más helybéliek fogtak össze, hogy megjavítsák a megrongálódott fedeles hidat. A kalákaszerű karbantartással a község egyik értékes építményének állapotát óvják.
Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
szóljon hozzá!