
Fotó: Bodnár Arthur
A székelyudvarhelyi Csicsergő Napközi Otthon a hagyományőrzés jegyében rendezett szüreti mulatságot október 15-én. A szőlő című, egyhetes projektjük keretében a gyerekek megismerkedhettek a szüreti népszokásokkal, ápolhatták hagyományainkat.
2010. október 15., 13:062010. október 15., 13:06
2010. október 17., 17:412010. október 17., 17:41
Fotó: Bodnár Arthur
A napközi udvarán az aprók bemutatták műsorukat: csujjogtatókat adtak elő, énekeltek, táncoltak. A műsor után szőlővel kínálták a jelenlévőket, majd dalolva átvonultak szombatfalvi intézményükbe, ahol tovább folytatták szereplésüket.
Fotó: Bodnár Arthur
Elekes Ibolya óvónő (képen) elmondta, hogy a szüreti mulatságot az iskolaelőkészítő Fecske csoporttal szervezték. „Úgy érezzük, hogy ez a mi négyéves munkánk gyümölcse, ugyanis már kiscsoport óta foglalkozunk a gyerekekkel a néphagyományőrzés terén. Nagyon sok népdalt és népi gyermekjátékot tanulunk. Tavaly is volt egy kisebb szüreti mulatságunk, viszont az nem volt ilyen nagy keretek közt megszervezve.
Fotó: Bodnár Arthur
Úgy döntöttünk, hogy átvisszük a gyerekeket a másik intézményünkbe is, ezáltal ott is be tudják mutatni, amit tanultak. Más gyerekek is megismernek minket, az ő kedvük is felkerekedik, hogy népdalokat és néptáncokat tanuljanak” – fogalmazott az óvónő.
Fotó: Bodnár Arthur
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.
Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.