Év végi előadás és táncház

•  Fotó: HTE

Fotó: HTE

Az év utolsó napjaiban is játszik a Háromszék Táncegyüttes, sőt táncházzal is kedveskednek a közönségnek. A karácsonyi táncházban három együttes is húzza a talpalávalót.

Bús Ildikó

2011. december 27., 12:532011. december 27., 12:53

2011. december 27., 12:572011. december 27., 12:57

Ünnepi műsorral kedveskedik a Háromszék Táncegyüttes a közönségének, így a Százlábú Néptáncegyüttessel közösen december 27-én, kedden 19 órától mutatják be előadásukat Lámpások címmel a Lajtha László Stúdióteremben. A darab két koreográfusa: Ivácson László és Orza Călin. A darab az Advent című előadás felújított változata, melyben a székelyföldi karácsonyi és újévi ünnepkörhöz kapcsolódó népszokások, hagyományos rítusok, álarcos-jelmezes alakoskodások végigvezetik a nézőt a fény megszületése körül kialakult hagyományok sorozatán az új év köszöntéséig.

Az ünnepi előadások ezzel nem érnek véget, ugyanis december 28-án a Háromszék Táncegyüttes Száz évig – Fodor Sándor „Netti” emlékére készült előadását is láthatja a nagyérdemű. Az előadás zenéjét a következő híres, kalotaszegi prímásoknak köszönhetik: Fodor „Netti” Sándor, Laka „Kicsi” Aladár, Viski Rudolf, Varga Ferenc „Csipás”, Antal Ferenc „Öreg Árus”, Kovács Simon „Buráló”, Nonika Miklós „Hitler”. Az előadást Fodor Sándor „Netti” cigánymuzsikus emlékére készítették, aki élete utolsó évtizedeiben tanítványok százaival foglalkozott, a maga egyszerű, de szívből jövő pedagógiai módszertanával: kivel saját otthonában, kivel a különböző tánceseményeken, táborokban, kivel az együttmuzsikálás folyamatában. Ahogy öregedett, szokásává vált egy-egy táncrend behúzása után elkiáltani magát: „Száz évig!”. Innen az előadás címe is.

A nagyszerű előadást december 28-án este karácsonyi táncház követi. A talpalávalót a Palatkai zenekar, a Heveder zenekar és a Folker együttes biztosítja. A rendezvény helyszíne a Lajtha László Stúdióterem.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 26., csütörtök

Magyar kortárs grafikai kiállítás nyílik Sepsiszentgyörgyön

Március 4-én, szerdán 18 órakor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMÜK) megnyílik a Nyomtatás folyamatban – Magyar kortárs grafika síkban és térben című kiállítás.

Magyar kortárs grafikai kiállítás nyílik Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

Megrongálták az új jelzőlámpákat Sepsiszentgyörgyön

Megrongálták a nemrég felszerelt jelzőlámpákat Sepsiszentgyörgyön, az Andrei Șaguna és a Vasile Goldiș utcák kereszteződésében, a rendőrség jelenleg is keresi az elkövetőt.

Megrongálták az új jelzőlámpákat Sepsiszentgyörgyön
2026. február 26., csütörtök

Légiriadót szimuláltak egy kézdivásárhelyi bankfiókban

Légitámadást szimuláló védelmi gyakorlatot tartottak csütörtökön egy Kézdivásárhely központjában található bankfiókban.

Légiriadót szimuláltak egy kézdivásárhelyi bankfiókban
2026. február 26., csütörtök

Ha éppen a márciusi ifjakkal lógnál matekóráról

Képzeld el, hogy március 15-én Petőfivel, Vasvárival és társaival lógsz a városban matematikaóra helyett, amikor éppen kitör a forradalom. Rögvest elkap a szónoklat heve, beszélni akarsz a tömeghez. De mit mondasz?

Ha éppen a márciusi ifjakkal lógnál matekóráról
Hirdetés
2026. február 25., szerda

Hamarosan újabb modern bölcsőde fogadja a sepsiszentgyörgyi gyermekeket

Biztatóan közel van már a sepsiszentgyörgyi unitárius egyház által magyar állami támogatással épülő bölcsőde átadása: a helyi tanács várhatóan csütörtöki ülésén jóváhagyja, hogy a létesítményt működtetés céljából átvegye a város.

Hamarosan újabb modern bölcsőde fogadja a sepsiszentgyörgyi gyermekeket
2026. február 25., szerda

Háromszéken a lakások alig több mint egyötöde biztosított természeti katasztrófák ellen

A 2025-ös pusztító árvizek után, amelyek közel kétszáz házat rongáltak meg Nagyborosnyón és Kökösbácsteleken, a hatóságok ismét a kötelező lakásbiztosítás fontosságára figyelmeztetnek. Kovászna megyében a lakások alig több mint egyötöde biztosított.

Háromszéken a lakások alig több mint egyötöde biztosított természeti katasztrófák ellen
2026. február 25., szerda

Meghirdették a roncsjárművek árverését Kézdivásárhelyen

Nyilvános árverést szervez a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal a tulajdonában lévő, nem működőképes, megrongálódott vagy használatból kivont járművek értékesítésére.

Meghirdették a roncsjárművek árverését Kézdivásárhelyen
Hirdetés
2026. február 24., kedd

Balesetekkel, tűzesetekkel teli hétvége Háromszéken

Egy hétvége alatt hatvanhét bevetésük volt a Kovászna megyei tűzoltóknak, ezek közül huszonhárom sürgősségi egészségügyi ellátást igénylő eset volt. A tűzoltókat balesetekhez, lakástüzekhez, kidőlt fákhoz és leszakadt villanyvezetékekhez riasztották.

Balesetekkel, tűzesetekkel teli hétvége Háromszéken
2026. február 24., kedd

Gyalogátjárón gázoltak el egy idős nőt Sepsiszentgyörgyön

Enyhe sérülésekkel szállítottak kórházba egy 72 éves nőt Sepsiszentgyörgyön, miután egy személyautó elgázolta. A rendőrség megállapítása szerint a gyalogos szabályosan kelt át az úton, amikor a baleset megtörtént.

Gyalogátjárón gázoltak el egy idős nőt Sepsiszentgyörgyön
2026. február 24., kedd

Sepsiszentgyörgyre látogat a nép ügyvédje

Fogadóórát tart a nép ügyvédje Sepsiszentgyörgyön március 2-án, hétfőn a Kovászna Megyei Prefektusi Hivatal épületében.

Sepsiszentgyörgyre látogat a nép ügyvédje
Hirdetés