
Egy újabb budapesti banda lép fel május 27-én a G. Cafféban, név szerint Tom White és barátai.
2010. május 25., 12:472010. május 25., 12:47
2010. június 03., 14:412010. június 03., 14:41
A zenekart az énekes-szájharmónikás Fehér Tamás 2000-ben alapította. Kezdetben műsorukat country blues, chicago blues és west coast szerzemények feldolgozásai alkották. Első hanganyaguk 2004-ben Big Tits címmel jelent meg, a dalok Szolnokon, néhány óra alatt kerültek rögzítésre. Második lemezük, a Get It Right! megjelenését már komolyabb előmunkálatok előzték meg. Koncertjeiken showszerűen mutatják be az egyik legsikeresebb neo rockabilly banda, a Stray Cats munkásságát, kiegészítve Brian Setzer, Gene Vincent, Carl Perkins és Jerry Lee Lewis nótákkal.
A koncert május 27-én kezdődik este 9-től, a székelyudvarhelyi G. Caféban. A zenekar tagjai: Fehér Tamás (szájharmonika, ének), Motyovszki László (gitár), Süveges Zoltán (dob), Szilágyi Mihály (bőgő).
Őrizetbe vettek egy 21 éves, Felsőboldogfalva községi fiatalt, aki a gyanú szerint jogosítvány nélkül, más járműre kiadott rendszámtáblával közlekedett, balesetet okozott Székelyudvarhelyen, elhagyta a helyszínt, ráadásul lopással is gyanúsítják.
Napokon belül újraaszfaltozzák a 138B jelzésű megyei út megrongálódott szakaszát Székelyvarság bejáratánál, miközben a község több útján is zajlanak az árvíz utáni helyreállítás munkák. A károk értékét mintegy 600 ezer lejre becsülik a településen.
Továbbra is gondot jelentenek a medvék Székelyudvarhelyen. Noha a Rózsa és a Szentimre utcák környéken végzett területtisztítások segítettek, a Széldombon és Kadicsfalván még mindig feltűnnek a nagyvadak.
Közel tíz kilométeren terítettek le aszfaltot Homoródszentmárton községben, így több falu megközelíthetősége is javult. A 13 millió lej értékű beruházás önrésze azonban jelentős, az önkormányzat csak hitelből tudja törleszteni az összeget.
Harmadfokú (vörös jelzésű) azonnali viharriasztást adott ki több udvarhelszéki településre vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
Járművével nekiütközött egy híd korlátjának, majd a helyszínen megtagadta az alkoholszondás vizsgálatot szombaton este egy férfi Szentegyházán – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Nem lehetett kinyitni egy harmadik emeleti lakás bejárati ajtaját szombaton, így a székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai segítettek bejutni
Megbénította Székelyvarság több részét a szerdai vihar: fák dőltek ki, megszűnt az áramszolgáltatás, leállt a telefonhálózat és az internet, több tanyarész elszigetelődött, a településre vezető 138B megyei út egyik szakasza pedig járhatatlanná vált.
Több házkutatást tartottak Hargita megyében csempészet gyanúja miatt szerdán. A rendőrök pirotechnikai eszközöket foglaltak le, több tízezer lejes bírságot szabtak ki, és mintegy 35 tonna szabálytalanul tárolt fémhulladékot is találtak.