Pénteken Városi Gólyabál

November 19-én kerül sor Székelyudvarhelyen a hagyományos Városi Gólyabálra, melynek főszereplői az elmúlt időszakban lezajlott középiskolás beavató ünnepségek nyertesei, a sulik idei gólyakirályai és királynői. A város mind a nyolc középiskolája képviselteti magát a vetélkedőn, így összesen tizenhat gólya fogja összemérni erejét, ügyességét, hangját és természetesen szerencséjét, péntek este 7 órától a Siculus Ifjúsági Ház színpadán.

Vass Orsolya

2010. november 17., 14:382010. november 17., 14:38

2010. november 17., 14:442010. november 17., 14:44

A teljes estét átfogó téma, a kaszinók és szerencsejátékok színes világa, Las Vegas. Ennek szellemében jelennek meg a különböző iskolák elsőévesei a porondon, valamint a közönséget is a Las Vegas-i pénzesővel csalogatják a szervezők. Az ötlet az UFF önkéntes diákjainak fejéből pattant ki.

„Szerettük volna, hogy a gólyabál ne egy megszégyenítés legyen a kilencedikeseknek, hanem egy műsor, egy show, ami a közönség szórakoztatásáért van, de úgy, hogy közben a gólyák is jól érezzék maguk” – mondták a szervezők egyhangúan. És mi lenne jobb téma erre, mint a fényűző Las Vegas, a világ egyik legnagyobb szórakoztatási, bevásárlási és szerencsejáték-központja. Éppen ezért a gólyák felkészítése közvetlenül az utolsó, Refi nyertes pár kihirdetése után megkezdődött. A diákok szombat óta folyamatosan táncot próbálnak, videót készítenek, énekórára járnak, egyszóval erre a hétre megváltozott az életük.

A várható próbákról

A programot végignézve, nem megszokott próbákat fogunk pénteken a színpadon látni, hiszen eddig a szervezők törekedtek minnél nyakatekertebb, komplikáltabb ügyességi próbák elé állítani a versenyzőket, a városin azonban több versenyszám szól a beszédkészséget, színpadi mozgást felmérő feladatokról. A fő témához hűen több alkalmuk lesz a versenyzőknek kockáztatni addigi pontjaikat, és ha szerencséjük van, akkor duplázhatják is sikereiket. Nem marad el a tánccal és énekléssel kapcsolatos feladvány sem, de kicsit minden másképp, vegasosabban kerül bemutatásra.

A zsűri sem szokványos

A döntéshozó, pontozó társaság összetétele is eltér az eddigiektől, hiszen a zsűriben ülő személyek száma megegyezik a színpadon vetélkedő csapatok számával, természetesen nem véletlenül. Az idei Városi Gólyabál szervezői több megbeszélést is tartottak a pontozók helyes megválasztásáért, így jutottak a mostani döntésig, miszerint, amelyik iskolából szerepelnek gólyák a színpadon, abból az iskolából legyen egy volt diák a zsűriasztalánál. Így alakult ki, hogy egyetemisták, pályakezdők vagy éppen mesteri képzésen lévők döntik el, kik legyenek azok, akik a Hargita Megyei Gólyabálon képviselik Székelyudvarhelyt.

Az eseményen természetesen a közönségre is gondoltak a szervezők, hiszen a gólyabál szórólapja egyben tombola is, amivel magát a főnyereményt, a Jackpotot nyerhetik meg az odalátogatók.
A Városi Gólyabál eredményhirdetését követően nagytermes Valami Buli fogadja az ünneplőket, a teljes estére 7 lej a beugró, mely már elővételben is megvásároható a Kossuth utcai Tea Pubban vagy az UFF irodában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 14., vasárnap

Július végéig megújul a székelykeresztúri múzeum

A ponyva és az állványok mögött zajlik a székelykeresztúri Molnár István Múzeum energetikai felújítása; a belső festések egy részét saját forrásból kell megoldja az önkormányzat. A megpályázott projektet július végén kell lezárják.

Július végéig megújul a székelykeresztúri múzeum
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Részegen vezetett, lebukott az oroszhegyi sofőr

Saját falujában állították meg a rendőrök azt az oroszhegyi sofőrt, aki erősen ittas állapotban ült a kormány mögé pénteken koradélután.

Részegen vezetett, lebukott az oroszhegyi sofőr
2026. június 11., csütörtök

Elpusztult egy medve Sikaszóban, amelyet korábban elgázolhattak

Sérült medve miatt érkezett riasztás Sikaszóba, ám a nagyvad elpusztult, amire a törvény által előírt bizottság helyszínre ért. Az állatot napokkal korábban üthette el egy autó.

Elpusztult egy medve Sikaszóban, amelyet korábban elgázolhattak
2026. június 11., csütörtök

Egész napos mozizásra várják az érdeklődőket Szentegyházán

Egész napos filmünneppel várják a mozirajongókat június 17-én Szentegyházán. A Vándormozi négy magyar alkotást vetít le, a belépés ingyenes.

Egész napos mozizásra várják az érdeklődőket Szentegyházán
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Kezdődik a strandszezon Parajdon

Megnyitja kapuit a parajdi sós strand pénteken, a nyitónapon minden érdeklődő ingyenesen látogathatja a létesítményt.

Kezdődik a strandszezon Parajdon
Kezdődik a strandszezon Parajdon
2026. június 11., csütörtök

Kezdődik a strandszezon Parajdon

2026. június 10., szerda

Patthelyzetben a székelyudvarhelyi Ugron Gábor utca felújítása

Magántulajdonban lévő kerítéseket és épületeket kellene elbontani ahhoz, hogy felújíthassák a székelyudvarhelyi Ugron Gábor utca felső szakaszát. Keresik a lakók ingatlanjait legkevésbé érintő törvényes megoldást, de gyakorlatilag áll a projekt.

Patthelyzetben a székelyudvarhelyi Ugron Gábor utca felújítása
2026. június 10., szerda

A kilövés után pár nappal ismét medvére figyelmeztetnek

Újabb Ro-Alert figyelmeztetést kaptak kedd este a székelyvarságiak medve jelenléte miatt. Mindez alig két nappal azután történt, hogy egy emberre veszélyessé vált nagyvadat kilőttek a településen.

A kilövés után pár nappal ismét medvére figyelmeztetnek
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Több mint három kilogramm vízipipadohányt foglaltak le Hargita megyében

Házkutatásokat tartottak kedden Hargita megyében a Jupiter-hadművelet részeként a rendőrség gazdasági nyomozói. Több mint három kilogramm törvénytelenül értékesített vízipipadohányt foglaltak le.

Több mint három kilogramm vízipipadohányt foglaltak le Hargita megyében
2026. június 09., kedd

Bethlen Kata örökségét bemutató kötetet ismertetnek Székelyudvarhelyen

Bethlen Kata egyházépítő és mecénási tevékenységét feldolgozó kötetet mutatnak be csütörtökön a Haáz Rezső Múzeumban. A kiadvány két évtizedes kutatómunka eredményeit összegzi.

Bethlen Kata örökségét bemutató kötetet ismertetnek Székelyudvarhelyen
2026. június 09., kedd

Megújult a körforgalom, de újabb utat zárnak le Székelyudvarhelyen

Befejeződtek az aszfaltozási munkálatok a Haáz Rezső Múzeum előtti körforgalomnál, de újabb útlezárásra lehet számítani Szombatfalván – közölte Székelyudvarhely polgármestere.

Megújult a körforgalom, de újabb utat zárnak le Székelyudvarhelyen
Hirdetés