
Az idei Székelyudvarhelyi Diáknapok egyik fellépője a magyarországi Vad Fruttik zenekar – a csapat először jár nálunk, ma már a legnagyobb magyarországi fesztiválok egyik kedvelt, rendszeres meghívottja. Az együttes gitáros-énekesével, frontemberével, Likó Marcellel beszélgettünk.
2010. május 11., 18:002010. május 11., 18:00
– Ez a zenekar csak 2006-ban jött létre, mi igazából onnan eredeztetjük a keletkezését – a \'96-os dátum inkább annak a dátuma, hogy akkor fogtunk először a kezünkbe gitárt.
– Ezek szerint nem volt olyan hosszú az út a próbateremtől Magyarország legnagyobb fesztiváljainak színpadáig...
– Fokozatosan jönnek a sikerek. Még csikófejjel elmentünk tehetségkutatókra zenélni, elég sok mindent tapasztaltunk. Volt egy törés az életemben: elvégeztem a főiskolát, lediplomáztam, s nem volt munkám.
A teljes interjút elolvashatja az Udvarhelyi Híradó szerdai, május 12-i lapszámában!
Ismét megjelent Székelyudvarhelyen a medvebocs, amelyet szombaton rögzítettek a város térfigyelő kamerái – jelenleg a helyszínen keresik a vadat a hatóságok, hogy elaltassák, majd elszállítsák.
Három kisteherautó ütközött össze hétfő reggel a 13A jelzésű országúton, Máréfalva község területén.
Medvebocs haladt át Székelyudvarhely központján – hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében Dávid Endre alpolgármester, hozzátéve, hogy a területet a hajnali órákban biztosították. Kéréssel fordult a városlakókhoz.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Két hete vágtott neki a Kaland a világ végére expedíciónak a székelyudvarhelyi Mihály Alpár és útitársa, a szatmárnémeti Bertici Attila, akiknek végső célja Mongólia. Már elérték Kazahsztánt, de az út neheze még hátravan.
Balesetet szenvedett egy kerékpáros Sikaszó közelében, a 138-as megyei úton péntek délután.
Teljes szerkezeti megerősítésre szorul a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola épülete, a szakértői vélemény szerint ugyanis nemcsak az új munkálatokat nem bírja el, hanem jelenlegi állapotában is veszélyes. A felelősségre vonás sem marad el.
Zsúfolásig megtelt a székelyudvarhelyi Márton Áron tér úrnapján. A Székelyudvarhelyi Főesperesi Kerület hagyományos búcsújára idén is számos udvarhelyszéki településről érkeztek keresztalják, hogy részt vegyenek az ünnepi szentmisén és körmeneten.
Kiállítás nyílik a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Székelyudvarhelyen csütörtök délután.
Az úrnapi búcsú idején életbe lépő útlezárások miatt a városi buszjáratok közlekedésében átmeneti változásokra kell számítani Székelyudvarhelyen. Mutatjuk, mi változik.