Kedd esti dzsesszcsemege

Igazi zenei csemegével kecsegteti vendégeit a Szentimre utcai G. Café: 23-án este fellép a magyarországi Nagy János Trió. A Nagy János (zongora, szintetizátor), Szappanos György (basszusgitár), Banai Szilárd (dob) alkotta formáció bemutatja nemrég rögzített, Zoo című lemezét. A koncerten meghívott vendégként Gereben Zita fog énekelni.

Antalfi József

2010. november 22., 17:442010. november 22., 17:44

2010. november 22., 17:522010. november 22., 17:52

A helyi közönség Nagy Jánost és Szappanost a Tóth Sándor Quintetből ismerheti, viszont aki jártasabb a dzsessz berkeiben, jól tudja: a lélegzetelállító produkció garantált. Nagy János a magyar dzsesszélet kiemelkedő alakja, aki zongoristaként, zenekarvezetőként, zeneszerzőként, továbbá református kántorként (de nem csak) egyaránt jelentős szerepet tölt be. Tehetségére a nagy amerikai tenorszaxofonos, David Murray rögtön figyelmes lett az egyik győri Mediawave fesztiválon. Nagy, aki akkor David Murrayt kísérte, később Londonban nagy sikerrel vendégszerepelt, először mint szólista, majd a 606 Clubban Tisza Bea kísérőjeként. Továbbá 2007 januárjában ő hangszerelte és tanította be a négy ország tehetséges fiataljaiból alakult Visegrád 4 Oktettet. Nagy egyebek közt a Free Style Chamber Orchestra művészeti vezetője és a European Mantra billentyűse.

Szappanos György basszusgitáros pályája kezdetén Babos Gyula zenekarában játszott, aztán a Tátrai Bandet, majd a Boom-Boom együttest erősítette. Szappanos 2003-ban hozta létre saját jazz-rock zenekarát, Full Playback néven. Közel tíz éve játszanak együtt különböző formációkban Nagy Jánossal. A ceglédi születésű Banai Szilárd zenei pályáját szülővárosában kezdte csellistaként. Több év csellótanulás után azonban dobolni kezdett. Már pályája elején lehetősége volt a hazai jazzélet legkiemelkedőbb alakjaival játszani, többek között Pege Aladárral, Binder Károllyal, Birta Miklóssal és a Stúdió 11-gyel.

Mindamellett, hogy saját zenekara is van az énekesnőnek, Gereben Zita hangját a nagyérdemű főként az Emil.RuleZ! alternatív dzsesszbandából ismerheti. A megújult udvarhelyi kávézóban a koncert 21 órakor kezdődik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken

Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen

Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen
2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
Hirdetés
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
2026. január 05., hétfő

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője

Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője
Hirdetés