Karácsonyi vásár és ajándékkészítés a Vigadóban

Ifjúsági vásár nyílik Kézdivásárhelyen a Vigadóban, ahol régi népszokásokat elevenítenek fel, de az önkéntesek is bemutatják tevékenységüket.

Bús Ildikó

2011. november 29., 12:502011. november 29., 12:50

2011. november 29., 13:242011. november 29., 13:24

Tavaly a Székely Nemzeti Múzeumban volt karácsonyi vásár

A Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet, partnerségben Bokor Tibor szenátor irodájával, december 15–20. között első alkalommal szervez hagyományos karácsonyi kiarkodóvásárt és kiállítást a kézdivásárhelyi Vigadóban. A rendezvény célja az ünnepekre való testi-lelki felkészülés jegyében feleleveníteni a régi népszokásokat, a hagyományos mesterségeket és általában a kétkezi munkát, illetve a kézművességet népszerűsíteni a gyerekek, fiatalok körében – mondták a szervezők.

Ugyanakkor kedvtelésből kézműveskedő egyének (kézimunkázók, agyagozók, kő- és fafaragók, hagyományos ízek őrzői, kerámiafestők, nemezelők) is bemutatkoznak, akiknek eddig még nem volt lehetőségük megvillantani tehetségüket a háromszéki lakosság előtt. A kiállítók néhány órai önkéntes munkát is vállalnak: a vásárba látogató gyerekeket, fiatalokat tanítgatják majd szakmájuk csínjára-bínjára, azzal a céllal, hogy a végén kiállítható, majd haza is vihető munkadarabok készülhessenek.

Az érdeklődők a gyeryaöntést is megtanulhatják

„Számítunk ugyanakkor a felső-háromszéki óvodák, iskolák gyerekeire, azok oktatóira és családtagjaira, helyi és környékbeli vállalkozókra, kereskedőkre, és mindenekfelett a kézdiszéki lakosság jelenlétére” – hívják fel a figyelmet a KVISZ tagjai.

A háromnapos vásár ideje alatt a délelőtti óráktól egészen sötétedésig zajlik majd az élet, szervezett gyerek- és diákcsoportok váltják egymást a barkács-kuckóban, ahol iskolakórusok, önkéntes meseolvasók, és nem utolsósorban lélekmelengető beszélgetések, ízek és illatok biztosítják majd az adventi hangulatot. Továbbá a látogatók figyelmébe ajánlják a Szegények karácsonya adománygyűjtő sarkot is, ahol a vidéki nehézsorsú gyerekek számára gyűjtenek játékokat, könyvet, díszeket, és bármit, ami egy gyermek ünnepét örömtelivé teheti.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Kigyulladt és nagy területen ég a lécfalvi hulladékgyűjtő

Kigyulladt egy válogatócsarnok vasárnap délután a Kovászna megye hulladékát tároló lécfalvi telepen, amely jelenleg is nagy füsttel ég. A tűzoltók nagy erőket mozgósítanak, brassóiak is besegítenek.

Kigyulladt és nagy területen ég a lécfalvi hulladékgyűjtő
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön

Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt

Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát

Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani

Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani
2026. augusztus 13., csütörtök

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön

Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 13., csütörtök

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát

Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették

Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették
2026. augusztus 12., szerda

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön

Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 11., kedd

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből

A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből
Hirdetés