Jógaoktatás és szabadidőközpont készül Felsősófalván

Több tevékenységet magában foglaló nemzetközi szabadidőközpontot terveznek létrehozni Felsősófalván. Egy parasztportát fognak átalakítani a célra: a jógaoktatás mellett egészségmegőrző és hagyományápoló tevékenységekre helyezik majd a hangsúlyt. A Szabadidő és Életmód Központot Szabó Borbála fogja vezetni.

Antalfi József

2010. november 25., 16:452010. november 25., 16:45

2010. november 25., 16:492010. november 25., 16:49

Szabó Borbála (fotón lent balra) Hollandiában végezte azt a négyéves jógaoktatói képzést, amely a jóga különféle területeibe nyújtott neki betekintést. Ez a képzés többek közt a Hollandiai Szövetség, valamint az Európai Jóga Unió által is elismert. Borbála tervei közt egy olyan szabadidőközpont létrehozása szerepel, ahol olyan emberekkel tudna együttműködni, akik spirituális, terápiás vagy (művészi) alkotó munkájuk által tiszta szellemiségből indíttatva szeretnének dolgozni mint tanító, gyógyító vagy segítő.

A központ tevékenységi köreibe négy fő kategória fog tartozni. Elsőnek az egészségmegőrző tevékenységeket említette Borbála: ismeretterjesztő előadások, jóga (eltérő lesz Bivolaru módszereitől), csi-kung, gerinctorna, gyógytorna, valamint az egészséges táplálkozás. Második kategóriaként megismerkedhetnek az érdeklődők a gyógyítás természetes módszereivel, mint a masszázs, gyógymasszázs, csontkovácsolás, energiagyógyítás, természetgyógyászat, kristálygyógyítás, akkupunktúra, Hellinger-féle csoportterápiák, gyógyfüvek használata, tisztítókúrák, továbbá a lovasterápia. Harmadik kategóriaként a szabadidős tevékenységeket említette, hegyi túrákat, táborokat, gyalog- és szekértúrákat. Hagyományőrző tevékenységek is lesznek, mint nemezelés, bútorfestés, fafaragás vagy néptáncolás. A negyedik csoportban tanfolyamok, előadások, fórumok megszervezését tervezik, mint a környezetvédelem, biogazdálkodás, fenntartható fejlesztés, hagyományos falukép megőrzése, hagyományos építkezési értékek megőrzése és átadása.

A központvezető elmondta (aki több életmódtábort is vezetett már), hogy még nincsenek meg teljesen az engedélyek, alapítványként fog működni az egész központ. Az építkezések még folynak, megközelítőleg egy éven belül fogják a helyszínen várni az érdeklődőket.

Borbála kihangsúlyozta, hogy fontosnak tartja a központ nemzetköziséget, ugyanis egymástól mindig sokat tudunk tanulni. A jógát Udvarhelyen többek között a Kossuth Udvarban lehet kipróbálni kedden és pénteken.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 14., vasárnap

Július végéig megújul a székelykeresztúri múzeum

A ponyva és az állványok mögött zajlik a székelykeresztúri Molnár István Múzeum energetikai felújítása; a belső festések egy részét saját forrásból kell megoldja az önkormányzat. A megpályázott projektet július végén kell lezárják.

Július végéig megújul a székelykeresztúri múzeum
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Részegen vezetett, lebukott az oroszhegyi sofőr

Saját falujában állították meg a rendőrök azt az oroszhegyi sofőrt, aki erősen ittas állapotban ült a kormány mögé pénteken koradélután.

Részegen vezetett, lebukott az oroszhegyi sofőr
2026. június 11., csütörtök

Elpusztult egy medve Sikaszóban, amelyet korábban elgázolhattak

Sérült medve miatt érkezett riasztás Sikaszóba, ám a nagyvad elpusztult, amire a törvény által előírt bizottság helyszínre ért. Az állatot napokkal korábban üthette el egy autó.

Elpusztult egy medve Sikaszóban, amelyet korábban elgázolhattak
2026. június 11., csütörtök

Egész napos mozizásra várják az érdeklődőket Szentegyházán

Egész napos filmünneppel várják a mozirajongókat június 17-én Szentegyházán. A Vándormozi négy magyar alkotást vetít le, a belépés ingyenes.

Egész napos mozizásra várják az érdeklődőket Szentegyházán
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Kezdődik a strandszezon Parajdon

Megnyitja kapuit a parajdi sós strand pénteken, a nyitónapon minden érdeklődő ingyenesen látogathatja a létesítményt.

Kezdődik a strandszezon Parajdon
Kezdődik a strandszezon Parajdon
2026. június 11., csütörtök

Kezdődik a strandszezon Parajdon

2026. június 10., szerda

Patthelyzetben a székelyudvarhelyi Ugron Gábor utca felújítása

Magántulajdonban lévő kerítéseket és épületeket kellene elbontani ahhoz, hogy felújíthassák a székelyudvarhelyi Ugron Gábor utca felső szakaszát. Keresik a lakók ingatlanjait legkevésbé érintő törvényes megoldást, de gyakorlatilag áll a projekt.

Patthelyzetben a székelyudvarhelyi Ugron Gábor utca felújítása
2026. június 10., szerda

A kilövés után pár nappal ismét medvére figyelmeztetnek

Újabb Ro-Alert figyelmeztetést kaptak kedd este a székelyvarságiak medve jelenléte miatt. Mindez alig két nappal azután történt, hogy egy emberre veszélyessé vált nagyvadat kilőttek a településen.

A kilövés után pár nappal ismét medvére figyelmeztetnek
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Több mint három kilogramm vízipipadohányt foglaltak le Hargita megyében

Házkutatásokat tartottak kedden Hargita megyében a Jupiter-hadművelet részeként a rendőrség gazdasági nyomozói. Több mint három kilogramm törvénytelenül értékesített vízipipadohányt foglaltak le.

Több mint három kilogramm vízipipadohányt foglaltak le Hargita megyében
2026. június 09., kedd

Bethlen Kata örökségét bemutató kötetet ismertetnek Székelyudvarhelyen

Bethlen Kata egyházépítő és mecénási tevékenységét feldolgozó kötetet mutatnak be csütörtökön a Haáz Rezső Múzeumban. A kiadvány két évtizedes kutatómunka eredményeit összegzi.

Bethlen Kata örökségét bemutató kötetet ismertetnek Székelyudvarhelyen
2026. június 09., kedd

Megújult a körforgalom, de újabb utat zárnak le Székelyudvarhelyen

Befejeződtek az aszfaltozási munkálatok a Haáz Rezső Múzeum előtti körforgalomnál, de újabb útlezárásra lehet számítani Szombatfalván – közölte Székelyudvarhely polgármestere.

Megújult a körforgalom, de újabb utat zárnak le Székelyudvarhelyen
Hirdetés