Gyimesben sem örök életű a teremtett népkultúra

Gyimesben sem örök életű a teremtett népkultúra, hiába tűnt úgy annak idején, mintha valaki rázárta volna a lakatot erre a vidékre – fogalmaz Tankó Gyula a Különös kompendium Gyimes néprajzáról című könyv előszavában. „Tulajdonképpen ez blognak indult, mindennap írtam valamit Gyimesről, és próbáltam összehasonlítani a mai Gyimest azzal az időszakkal, amikor én voltam gyermek. Ennek a könyvnek az a célja, hogy összehasonlítsam, hogy milyen volt a nagyapámék, az apámék és az én generációm élete” – mutatott rá a szerző, amikor felkerestük.

Elmondta, a hetven év alatt sok hasznos dolog eltűnt Gyimesből. Igaz ugyan, hogy a táncokat visszatanulták, de azokat most a színpadon járják. „Az én gyermekkoromban, legénykoromban elmentünk a táncba, ötven pár felállt táncolni és végigénekelte a lassú magyarost. Az lélekfürdető volt. Én senkitől nem tanultam táncolni, de mégis jól tudtam, senkitől nem tanultam énekelni, de mégis több mint száz éneket tudnék felsorolni hirtelen. Én ebbe beleszülettem.”

A szerző úgy véli, leginkább az életmód változott. Felelevenítette, hogy amikor ő gyerek volt, az emberek otthon voltak, nem jártak el máshová dolgozni. „Azelőtt az öreg azt mondta: mit akarsz az iskolával, úr akarsz lenni? Látod, az úrnak is parancsol egy másik úr, de nekem itt, ha kimegyek a havasba, csak a Jóisten parancsol. Ilyen volt a hozzáállásuk az iskolához. A nadrágos emberből csak a papot szerették és a bírót. A gyermekeket is úgy nevelték, hogy kora gyermekkoruktól dolgoztak és be voltak osztva, mindenki tudja a dolgát. Ma csak csodálkoznak, hogy a fiatalok nem vesznek részt a gazdálkodásban.”

Tankó Gyula önálló kötetei
Gyimesi szokásvilág (1996)
Életvitel a Gyimesekben (2001)
Én is tudtam hazudozni, Népi humor Gyimesben (2003)
Öregek faggatása (2008)
Gyimes a politika árnyékában (2009)

A másik, amit említett Tankó Gyula az volt, hogy megváltozott a nők státusa. Annak idején Gyimesből nem engedték a lányokat szolgálni, és ez hátrányukra volt, mert sok mindent tanulhattak volna. A gyimesi lányok otthon ültek, készítették a staférungot és dolgoztak. Aztán az ötvenes évek elején kezdtek járni munkába.

Tankó Gyula elmondta, manapság leginkább a csendes beszélgetéseket hiányolja és a közös táncokat, énekléseket. Úgy emlékszik vissza, hogy több alkalommal gyűlt össze a család, a rokonság annak idején. Ilyenkor az idősek meséltek a háborúról, fogságról, külön történelemóra volt ez a gyerekek számára.

„Ma az emberek mintha állandóan sietnének valahová. Ezért nem szeretem a mát. És mintha fáradtak lennének. Régebb a kocsmában egy asztal mellé leültek, és szépen egy deci ital mellett az öregek elbeszélgettek. Ezek a beszélgetések hiányoznak az embereknek, mert ilyenkor nagyon sok minden levezetődik. Nem azt kell tárgyalni, hogy mi nincsen, hanem beszélgetni egy jót.”