
Gyerekzsivajtól vált hangossá június elsején a városi park és a minifocipálya, ahol a III. Székelyudvarhelyi Városnapok egyik nyitómozzanataként került sor a Városi Gyermeknapra. Volt itt vattacukor, lufi, édesség, arc- és aszfaltfestés, páros tánc, fúvószenekar, számos néptáncelőadás, koncert, mesejáték és Zoli Bohóc: egyszóval minden, ami azt hangsúlyozza, hogy gyereknek lenni igencsak jó. Szintén a parkban megnyílt a Hagyományos mesterségek utcája is, ahol több mint ötven kiállító, mester szórakoztatja az érdeklődőket, és kínálja portékáit.
2011. június 01., 17:572011. június 01., 17:57
2011. június 01., 18:552011. június 01., 18:55
Gyereknap lévén szép számban megjelentek a lurkók, alig lehetett enyhíteni kíváncsiságukat. Délelőtt a Patkóban gyülekeztek a kisiskolások, szülők gyerekeikkel, és az Udvarhelyszék Fúvószenekarral, valamint a baróti mazsorettek kíséretében a városi parkba vonultak. 10 és 20 óra között a Hotel Küküllő teraszán meglepetésként ajándékba osztogattak finomabbnál finomabb fagylaltokat. 14 óráig már több mint ezer csemetének kedveskedtek egy-egy gombóc fagyival. Alig indult el a gyermeknap, Zoli bohóc (Sarkadi Zoltán Gábor) már rengeteget rohangált a városban, Bunta Levente polgármesterrel a kórházba látogattak, az ott lévő gyerekeknek osztogattak ajándékokat – hisz június elseje minden gyerek ünnepe. „Megígértettük a benti gyerekekkel, hogy jövőre mindannyian el fognak jönni a következő gyermeknapra. Örvendek, hogy a városnak ilyen sok szép gyereke van, és eljönnek családostól az ünnepre” – fogalmazott Zoli Bohóc.
Még az eső sem tudta az ünneplő gyerekek kedvét venni, hisz a zápor után jóval többen voltak a pályán, mint a déli kánikula idején. Az Orbán Balázs Általános Iskola III. B osztályának tanulói éppen az Óz, a nagy varázsló mesejátékot kísérték a legnagyobb figyelemmel (a baróti iskolások előadásában), kérdésünkre azt kiáltották csapatosan: rajzolni szeretünk és vattacukrot enni! „Rajzoltam, csárdást jártam, forogtam. Megnéztük a zenekarokat” – mondták el a Napsugár Napközi Otthon Tulipán csoportjának gyerkőcei. „Ha nagy leszek, fodrász akarok lenni. Anyukám mindig erre biztatott, mert hosszú a hajam. Szeretek hajat fonni!” – újságolta el Tifán Dóra, a csoport egyik tagja, akinek leginkább a táncok nyerték el tetszését a gyermeknapon. A legnagyobb érdeklődés természetesen az Alma együttes fellépését övezte, amelyre több ezren voltak kíváncsiak, alig lehetett lépni a sok gyerektől.
Fókuszban a hagyományápolás
A Székelyföldi Kézművesek Egyesülete és a polgármesteri hivatal ismét megszervezte a Hagyományos mesterségek utcáját, a parkban több mint ötven kiállító és mesterember várja június 4-ig az érdeklődőket. A mesterek főként Székelyföldről érkeztek, de részt vesznek temesváriak is, valamint a magyarországi testvérvárosok képviselői – mondta Jancsó Tamás, a Székelyföldi Kézművesek Egyesületének elnöke. „A gyerekfoglalkozásokra is nagy hangsúly kerül, továbbá megtekinthető a köves malom, kipróbálható a kosárfonás, a nemezelés, ostorfonás, korongozás és sok minden egyéb is. Ritkaságszámba mennek a fonó és szövő nénik, hiszen elég nehéz olyan szakembert találni, aki ért ezekhez a régi a mesterségekhez, és ebben az időszakban a gazdálkodás helyett városnapokra jön” – fogalmazott Jancsó.
A standok egyik legkülönlegesebbje Paprika Jancsi csúzlizdája, amely egy igazi öreg vidámparki céllövő berendezés: ez egy teljesen mechanikus szerkezet, még a múlt század elején készült. Egy fakecskét mozgatva kerülnek mozgásba a bábok, egy diógolyóval töltött hatalmas faparittyával lőhetnek a gyerkőcök a mozgó célpontokra. Aki eltalálja az ördögöket, cukorkát kap, és kipróbálhatja, milyen is hajtani egy ilyen berendezést, mivel nem mindig volt villanymotor.
Második nap:
Csütörtökön 19 órakor az operettek kedvelőit várják a Művelődési Házba – Tarján Pál és Dancs Annamari előadását láthatják-hallhatják. A városi sportcsarnokban 21 órától a Hooligans zenekar, később DJ Hamvai PG zenéjére kapcsolódhatnak ki az érdeklődők, illetve a végzős diákok, hiszen ez az este a Városi Maturandusz név alatt elsősorban őket igyekszik megszólítani. A maturandusok a ballagásokat megelőzően Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala részéről díszoklevélben részesültek, valamint mindannyian karszalagos belépőt kaptak. A kék karszalag a maturandusoké, a zöldet kísérőjük viselheti – ezek a belépők csak a Városi Maturanduszra érvényesek. A rajongók találkozhatnak a Hooligans zenekar tagjaival, ugyanis május 2-án 13 órakor a Stúdió Moziban közönségtalálkozóra kerül sor – tájékoztatott a hivatal sajtóirodája.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
Egyházi kórusok találkozóját szervezik meg Székelylengyelfalván: a székelyudvarhelyi főesperesi kerület kórusainak 26. találkozóján mintegy 430 résztvevő és 18 kórus lép fel április 18-án, szombaton.
szóljon hozzá!