
„Ha majd kivágtad az utolsó fát, megmérgezted az utolsó folyót, és kifogtad az utolsó halat, rádöbbensz, hogy a pénz nem ehető.”
2010. augusztus 30., 15:342010. augusztus 30., 15:34
2010. augusztus 30., 17:292010. augusztus 30., 17:29
Az Udvarhelyi Fiatal Fórum nyár eleji környezetvédelmi táborsorozata folytatódik, hiszen a nagysikerű kirulyfürdői kirándulást most egy szelterszfürdői hosszú hétvégés program követi.
Az UFF Forrásvizeink programjának második táborára a hétvégén, szeptember 2–5. között kerül sor, ahová egyaránt jelentkeztek középiskolás diákok és egyetemisták, akik a többnapos program alatt megismerhetik a szelterszi borvízforrások biológiai összetételét, a környék helytörténetét, valamint ötletbörzét tarthatnak a környezettudatos életvitel témájában. A hétvége fontos részét képezi a helyi EKE szervezésében zajló teljesítménytúrán való részvétel, ahol ugyan versenyen kívül, de a táborozó sereg is megméretteti magát.
Az esemény partnerei ezúttal a Zöld SzékelyFöld Egyesület, valamint az Erdélyi Kárpát Egyesület, továbbá előadást tart Mihály János történész, a Hargita Megyei Forrásközpont tudományos munkatársa és dr. Máthé István, a csíkszeredai Sapientia EMTE tanára.
A Forrásvizeink címet viselő környezetvédelmi projekt 2010 április–november időszakában zajlik, ami magában foglalja a táborok előkészítését, megvalósítását, illetve a tapasztalatok, élmények népszerűsítését. A projekt céljai a székelyudvarhelyi diákság természettudatos nevelése, ezzel párhuzamosan pedig az egészséges környezetben folytatott önkéntes munka népszerűsítése. A szeptemberben zajló tábort követően egy iskolalátogató körűt veszi kezdetét, melynek során a város és a környező települések középiskoláiban kerül bemutatásra a két meglátogatott település, Kirulyfürdő és Szelterszfürdő, azok természeti kincsei és látványosságai.
A Forrásvizeink projekt lejártával további, környezettudatos életvitelre ösztönző programot tervez az UFF, melyekhez folyamatosan várják az ötleteket és partnereket.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
Szigorú figyelmeztetést adott ki a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság: a bevizsgált közkutak és források kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik mindenki számára iható vízzel. Nitráttartalom vagy a bakteriális fertőzöttség miatt tilos a fogyasztás.
Korszerű, négykerék-meghajtású mentőautóval bővült Korond és a környező települések sürgősségi egészségügyi ellátása, ami jelentősen javítja a beavatkozások gyorsaságát, különösen a hegyvidéki térségben.
Újra megszervezik a Játék a jégen! programsorozatot Székelyudvarhelyen, amely szombaton reggel 9 órától várja a gyerekeket és családjaikat a korcsolyapályán.
A kormány jóváhagyta a Korond-patakon épülő árvízvédelmi rendszer gazdasági és műszaki tervét csütörtöki ülésén. A települést védő gát- és záportározó-rendszer 332 millió lejből fog megépülni, amelyet állami forrásból biztosítanak.
Elakadt kamionok nehezítik a közlekedést a 13A jelzésű országút Máréfalva és Kápolnásfalu közötti szakaszán, a Cekend-tető közelében.
Anyamedve tartózkodik két boccsal a Sóskúton, a Diákszálló mögötti erdős területen, mindenkit figyelmeztetnek, hogy ne közelítsék meg a területet kíváncsiskodva.
Egy középfeszültségű vezeték meghibásodása okozta a múlt héten Székelyudvarhely jó részén tapasztalt rövid áramszüneteket, áramingadozásokat.
Noha gazdaságilag értéktelenné válnak a harkályok által odvasra fúrt fák, ökológiai szempontból nagyon hasznosak. Az üregekbe ugyanis kártevőket pusztító énekesmadarak, illetve akár vadmacskák is beköltözhetnek.
szóljon hozzá!