Eseménydús tavasz a Kalapos Kávézóban

Idén tavasszal dúskálni fog koncertekben a Kalapos Kávézó – legelső eseménye 2010. április 9-én pénteken lesz este 9 órától, amikor előadóestet tart Bara Izolda és Erdély Kinga, a Tamási Áron Gimnázium és Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola diákjai. Az irodalmi est házigazdája dr. Szakáts István Péter író, irodalom szakos tanár.

Antalfi József

2010. április 07., 10:302010. április 07., 10:30


Május 29-én koncertezik a Kalaposban a Budapest Ragtime Band

A felolvasás után egy meglepetészenekar fog fellépni, akikről csak annyit lehet tudni, hogy a dzsessz műfajban adnak elő.

Szombaton, 2010. április 10-én újra fellép a sespsiszentgyörgyi Bluz Bend, akik klasszikus felállásban (három gitár, dob, ének) adnak elő a hetvenes évek nagysikerű blues-rock dalaiból. A tavasz folyamán több nagysikerű magyarországi zenekar is fellép:

Magashegyi Underground – 2010. április 23., péntek 21:00
Szabad Európa Rádio zenekar – 2010. május 15., szombat 21:00
Blues Trappers és egy meglepetés előzenekar – 2010. május 21., péntek 21:00
Budapest Ragtime Band – 2010. május 29., szombat, 21:00

A felsorolt koncertek még egyéb rendezvényekkel is bővülhetnek a tavasz folyamán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 08., hétfő

Megkeresik, elaltatják és elszállítják a Székelyudvarhelyen megjelent medvebocsot

Ismét megjelent Székelyudvarhelyen a medvebocs, amelyet szombaton rögzítettek a város térfigyelő kamerái – jelenleg a helyszínen keresik a vadat a hatóságok, hogy elaltassák, majd elszállítsák.

Megkeresik, elaltatják és elszállítják a Székelyudvarhelyen megjelent medvebocsot
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Három autó ütközött Máréfalvánál

Három kisteherautó ütközött össze hétfő reggel a 13A jelzésű országúton, Máréfalva község területén.

Három autó ütközött Máréfalvánál
Három autó ütközött Máréfalvánál
2026. június 08., hétfő

Három autó ütközött Máréfalvánál

2026. június 07., vasárnap

Medvebocs Székelyudvarhely központjában – videóval

Medvebocs haladt át Székelyudvarhely központján – hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében Dávid Endre alpolgármester, hozzátéve, hogy a területet a hajnali órákban biztosították. Kéréssel fordult a városlakókhoz.

Medvebocs Székelyudvarhely központjában – videóval
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
Hirdetés
2026. június 06., szombat

Hóban, esőben és sztyeppéken át, két hete úton

Két hete vágtott neki a Kaland a világ végére expedíciónak a székelyudvarhelyi Mihály Alpár és útitársa, a szatmárnémeti Bertici Attila, akiknek végső célja Mongólia. Már elérték Kazahsztánt, de az út neheze még hátravan.

Hóban, esőben és sztyeppéken át, két hete úton
2026. június 05., péntek

Mentőhelikoptert hívtak a Sikaszó közelében balesetet szenvedett biciklishez

Balesetet szenvedett egy kerékpáros Sikaszó közelében, a 138-as megyei úton péntek délután.

Mentőhelikoptert hívtak a Sikaszó közelében balesetet szenvedett biciklishez
2026. június 05., péntek

Nagyobb a baj az Orbán Balázs iskolánál, mint azt korábban sejtették

Teljes szerkezeti megerősítésre szorul a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola épülete, a szakértői vélemény szerint ugyanis nemcsak az új munkálatokat nem bírja el, hanem jelenlegi állapotában is veszélyes. A felelősségre vonás sem marad el.

Nagyobb a baj az Orbán Balázs iskolánál, mint azt korábban sejtették
Hirdetés
2026. június 04., csütörtök

Több százan vettek részt az úrnapi búcsún Székelyudvarhelyen – videóval

Zsúfolásig megtelt a székelyudvarhelyi Márton Áron tér úrnapján. A Székelyudvarhelyi Főesperesi Kerület hagyományos búcsújára idén is számos udvarhelyszéki településről érkeztek keresztalják, hogy részt vegyenek az ünnepi szentmisén és körmeneten.

Több százan vettek részt az úrnapi búcsún Székelyudvarhelyen – videóval
2026. június 04., csütörtök

Kiállítással ünneplik a Nemzeti Összetartozás Napját Székelyudvarhelyen

Kiállítás nyílik a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Székelyudvarhelyen csütörtök délután.

Kiállítással ünneplik a Nemzeti Összetartozás Napját Székelyudvarhelyen
2026. június 04., csütörtök

Másképp közlekednek a városi buszok is a lezárások miatt Székelyudvarhelyen

Az úrnapi búcsú idején életbe lépő útlezárások miatt a városi buszjáratok közlekedésében átmeneti változásokra kell számítani Székelyudvarhelyen. Mutatjuk, mi változik.

Másképp közlekednek a városi buszok is a lezárások miatt Székelyudvarhelyen
Hirdetés