
A tavalyi évhez hasonlóan idén is újraindítja a YouthBank programot a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány. Az elmúlt tanévtől eltérően korábban kezdik az évet, idén egy közvélemény-kutatással is bővül éves programjuk. A projektet előre kiválasztott képzett fiatalok csoportja irányítja. Céljuk egy különleges pénzalap felépítése és átlátható kezelése oly módon, hogy a középiskolások (szak- és elméleti iskolások) által eltervezett és kivitelezett projektek támogatást nyerjenek.
2010. október 04., 15:072010. október 04., 15:07
2010. október 04., 20:122010. október 04., 20:12
Kilyén Melánia, a projekt koordinátora elmondta, hogy a 2010–2011-es tanévben ugyancsak 12 diákot várnak, de tavalyról maradt még hat diák a programban. Ezúttal már októberben elkezdődik a projekt, mivel a pályázatírást megelőzően egy közvélemény-kutatást is végeznek a középiskolákban. Ezt követően a diákoknak két hónap áll majd rendelkezésükre, hogy összegyűjtsék a szokásos 1250 eurót. A helyi partnerek mellett idén alapítvány is támogatók közt lesz.
Azok a diákok, akik a YouthBank-csapat tagjai szeretnének lenni, 2010. október 11-éig küldhetik el önéletrajzukat, illetve szándéklevelüket, melyben leírják, mit változtatnának meg legszívesebben környezetünkben, és miért gondolják, hogy ők is képesek a változtatásra?
Miután megalakul a YouthBank Udvarhely csapat, elkezdődik a tagok felkészítése az előttük álló feladatokra. Október 22–24. között egy YouthBank- táborban megismerkedhetnek a projekt alapelveivel, stratégiájával, jövőképével, majd kiválasztják a számukra legmegfelelőbb módszereket, melyek segítségével erőforrásokat tudnak mozgósítani a YouthBank Udvarhely pénzalapjának.
Balogh Szabolcs, aki 2009 óta csapattag, úgy fogalmazott, hogy ez a program egyedülálló környezetünkben. „A cél a diákok ötleteinek megvalósítása pénzügyi es tanácsadói támogatással. Ha belegondoltok, akkor rájöttök, hogy nem csekélység, ha egy szervezet felajánlja, hogy bármilyen közösségi értékű ötletben támogatást, segítő kezet nyújt. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem mind pénzügyi, mind szervezési téren, ugyanakkor a csapatmunka fogalmát is komolyabban el tudtam sajátítani. Csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy kóstoljon bele a youthbankárságba, hiszen vesztenivalója nincs, gazdagodni viszont rengeteget fog” – véleményezett a csapattag.
Program
Október 6-án délután 3 órától a városi könyvtár látvány- és hangzóanyagtárában az összes jelentkezőnek bemutatják a YouthBank Udvarhely programot. Október 11-e az utolsó nap, amikor még elfogadnak önéletrajzokat és szándékleveleket a jelentkezőktől. 12-én telefonon értesítik őket az egyéni interjú pontos időpontjáról, 13-án pedig kiválasztják a csapattagokat. 14-én közzéteszik a névsort a www.youthbankromania.ro címen.
Saját falujában állították meg a rendőrök azt az oroszhegyi sofőrt, aki erősen ittas állapotban ült a kormány mögé pénteken koradélután.
Sérült medve miatt érkezett riasztás Sikaszóba, ám a nagyvad elpusztult, amire a törvény által előírt bizottság helyszínre ért. Az állatot napokkal korábban üthette el egy autó.
Egész napos filmünneppel várják a mozirajongókat június 17-én Szentegyházán. A Vándormozi négy magyar alkotást vetít le, a belépés ingyenes.
Megnyitja kapuit a parajdi sós strand pénteken, a nyitónapon minden érdeklődő ingyenesen látogathatja a létesítményt.
Magántulajdonban lévő kerítéseket és épületeket kellene elbontani ahhoz, hogy felújíthassák a székelyudvarhelyi Ugron Gábor utca felső szakaszát. Keresik a lakók ingatlanjait legkevésbé érintő törvényes megoldást, de gyakorlatilag áll a projekt.
Újabb Ro-Alert figyelmeztetést kaptak kedd este a székelyvarságiak medve jelenléte miatt. Mindez alig két nappal azután történt, hogy egy emberre veszélyessé vált nagyvadat kilőttek a településen.
Házkutatásokat tartottak kedden Hargita megyében a Jupiter-hadművelet részeként a rendőrség gazdasági nyomozói. Több mint három kilogramm törvénytelenül értékesített vízipipadohányt foglaltak le.
Bethlen Kata egyházépítő és mecénási tevékenységét feldolgozó kötetet mutatnak be csütörtökön a Haáz Rezső Múzeumban. A kiadvány két évtizedes kutatómunka eredményeit összegzi.
Befejeződtek az aszfaltozási munkálatok a Haáz Rezső Múzeum előtti körforgalomnál, de újabb útlezárásra lehet számítani Szombatfalván – közölte Székelyudvarhely polgármestere.
Ismét megjelent Székelyudvarhelyen a medvebocs, amelyet szombaton rögzítettek a város térfigyelő kamerái – jelenleg a helyszínen keresik a vadat a hatóságok, hogy elaltassák, majd elszállítsák.