Fotó: HBO
Lejárt a fesztiválszezon, megvoltak a nyaralások, szeptember beköszöntével pedig jönnek az egyre hosszabbodó őszi esték, amit mi mással, mint sorozatnézéssel lehet igazán feldobni. Nyolc különleges sorozatot ajánlunk az úgynevezett online videotékák kínálatából.
2018. szeptember 05., 14:202018. szeptember 05., 14:20
Októberben tévétörténeti pillanathoz érkezik a magyar HBO, ugyanis ekkor debütál az harmadik és egyben utolsó Aranyélet-évad a csatornán és az HBO GO-n. A Miklósi család története elérkezett a lezáráshoz, a hattyúdalnak számító finálé pedig biztosan nagy érdeklődésre fog számot tartani, hiszen nem csak magyar nyelvterületen, hanem számos országban elérhető lesz, köztük Romániában és az Amerikai Egyesült Államokban is.
A történet szerint Miklósiék próbálnak „aranyéletet” élni, azonban az ármánykodásokkal, sötét múlttal, alvilági figurákkal terhelt hétköznapokban ez nem olyan egyszerű, ha pedig sok pénzt akar az ember, az óhatatlanul konfliktusokkal jár…
Fotó: HBO
A sorozatot lezáró harmadik évad marketingkampánya már javában dübörög, konkrét premierdátum még nincs, csak annyit tudunk, hogy októberben debütál majd. Ha nem lenne elég az első két évad kiemelkedő színvonala ahhoz, hogy a harmadik etapot is várjuk, a sorozat Facebook-oldalán közzétett egyik videóban a főszereplőt alakító Thúróczy Szabolcs azzal csigázza a rajongókat, miszerint
Hogy ez mekkora blöff, azt várhatóan novemberben fogjuk megtudni.
Amíg pedig a sorozat elérkezik a lezárásig, van idő még ledarálni az egyenként nyolcrészes első és második évadot. Szeptember 23-tól pedig vasárnap esténként a TV2 is leadja az Aranyélet amúgy HBO exkluzívnak számító első évadát, ami szintén premiernek számít a magyar televíziózásban.
• Videó: HBO Magyarország
Elborult pszichológiai thriller A-listás hollywoodi főszereplőkkel? Naná, hogy jöhet. Emma Stone, Jonah Hill, Justin Theroux és Sally Field egy nem hétköznapi Netflix-drámában bizonyíthatják be, hogy ők a nagyvászon mellett a kis képernyőn, epizódonként adagolva is ugyanolyan jók. A Légió (Legion) – már két évadot megélt – sorozatra első ránézésre nagyon hasonlító széria
Fotó: Netflix
A képi világ lenyűgözőnek tűnik, az előzetes alapján a történet változatos lesz, ami pedig szintén jó hír, hogy mivel a Netflixnek készítették, mind a tíz része elérhető lesz szeptember 21-étől a streaming-szolgáltatón.
• Videó: Netflix
Jim Carrey mostanában nincs éppen a szakmai karrierje és személyes élete csúcsán. Az egykori gumiarcú mókamesterről tudjuk, hogy a drámai szerepek sem állnak tőle messze (Eternal Sunshine of the Spottles Mind, The Number 23), és most ismét ezt az oldalát mutatja meg a Showtime új sorozatában.
ezt pedig nehéz nem áthallani színész személyes tragédiájának ismeretében (a barátnője öngyilkossága).
Fotó: Showtime
Az itthon az HBO GO-n hetente új résszel jelentkező sorozat nem egy könnyed néznivalónak ígérkezik. Akinek bejött az eredeti forgatókönyvért Oscart nyert, szintén Jim Carrey főszereplésével készült, egyáltalán nem könnyen emészthető Eternal Sunshine of the Spottles Mind (Egy Makulátlan Elme Örök Ragyogása), annak nagy eséllyel tetszeni fog ez a sorozat is, ugyanis az összes részét az a Michel Gondry rendezi, aki a fent említett filmet is. Aki szereti a nem mindennapi drámákat, biztosan ad egy esélyt ennek a sorozatnak is.
• Videó: Showtime
Az elmúlt években nagyon sok írót, rendezőt és producert megihlettek a még sci-fi-nek számító Mars-expedíciók. Hogy csak a legismertebbet, a Matt Damon főszereplésével készült, hét kategóriában is Oscarra jelölt The Martiant (Mentőexpedíció) említsük, a képzelet szintjén már elég sokan elindultak felfedezőútra a vörös bolygóra, vagy éppen meg is hódították azt. Ezúttal a Hulu streaming-szolgáltatónak készítettek sorozatot a témában First címmel, a kétszeres Oscar-díjas Sean Penn főszereplésével, a másik fontos szerepet pedig Natascha McElhonevre (Karen a Californicationből) osztották.
Fotó: Hulu
A House of Cards készítőinek új sorozata az előzetes alapján egy családi drámának ígérkezik, amelyben az első Mars-expedícióra készülő Tom Hagerty és környezetének mindennapjaiba kapunk betekintést, és megtudhatjuk, hogyan dolgozzák fel a szereplők a küszöbön álló, az emberiség számára sorsdöntő eseményt.
Bár a kettőnek nincs köze egymáshoz, mégsem tudok elmenni amellett, hogy a La La Land alkotójának új filmje a First Man címet kapta, és Neil Armstrong holdraszállásának előzményeit mutatja be, szintén családi dráma formájában.
Fotó: Hulu
Míg a film most debütált a Velencei filmfesztiválon – de a nemzetközi bemutatója csak októberben lesz, Sean Penn sorozatát hamarabb láthatjuk, ugyanis szeptember 14-én mind a nyolc rész elérhető lesz a Hulu streamingszolgáltatón, mi pedig reménykedhetünk, hogy az HBO GO-n keresztül eljut hozzánk is (mivel már nem egy Hulu sorozatot – The Handmaids Tale és Castle Rock – vettek már át).
• Videó: Hulu
Nagyon erős túlzással élve azt is mondhatnánk, a Gone Girl írójának, Gillian Flynnek egy újabb regényéből az HBO-nak fejlesztett sorozat annyira drámai, hogy a fentebb ajánlottak aláröhögős sitcomnak is tűnhetnek hozzá képest.
Fotó: HBO
Komolyra fordítva a szót, a mindig bűbájos Amy Adams és már számos szerepben brillírozó Patricia Clarkson főszereplésével készült nyolcrészes,
Fotó: HBO
A csak másodpercekre bevillanó hangulatképek egyedi atmoszférát teremtenek, és bármennyire is nyomasztó ez a sorozat, mi is szembesülni akarunk a sötét titkokkal, legyenek azok bármennyire kegyetlenek. Nem egy könnyű néznivaló, viszont a „sorozatpiacon” igazi minőségi darabnak számít, amelynek a lezárása hatalmas katarzist ígér. Lássuk.
• Videó: HBO
Ez a sorozat elsősorban azoknak készült, akik imádják Stephen King műveit. A Setét torony, Carrie, Az, A Ragyogás és a már-már felsorolhatatlanul sok regény alkotójának művei előtt tisztelgő antológiasorozat (a következő évad várhatóan teljesen új szereplőket és helyszíneket vonultat fel a tervek szerint) egy amerikai kisvárosban játszódik, ahol számos helyszínt és szereplőt ismerhetünk fel Stephen King univerzumából.
Fotó: Hulu
A történet szerint halálraítéltek ügyvédjeként nem éppen a legsikeresebben teljesítő Henry Deaver hazatér Castle Rockba, mivel a helyi (Shawshank) börtön egyik eldugott cellájában egy fiatal rabra bukkannak, akiről semmit nem tudni, és csak az ügyvéd nevét mondja ki.
A múlt, ebben a viszonylag lassan beinduló történetben is kísért, emellett természetfeletti képességet, megoldatlan rejtélyeket, nyomasztó atmoszférát kapunk, pont olyant, mint Stephen King történeteiben. Rajongóknak kötelező, de akinek nem ismerős King világa, az is bepróbálhatja. Hátha megjön a kedve az íróóriás műveihez.
• Videó: Hulu
A CIA-elemzőből ügynökké váló Jack Ryan történetei már számos filmest megihlettek. Tom Clancy világhírű regényeinek főszereplője ezúttal az Amazonnál kötött ki:
Fotó: Amazon Prime
A streaming-piacra is „betörő” Amazon Prime második nagyköltségvetésű sorozata, Az Ember a Fellegvárban (The Man in the High Castle) óta, amit már lassan egy éve promóznak, és most itt van, és lehet darálni. Akinek bejött a Homeland, annak nagy valószínűséggel Jack Ryan szerializált története is szimpatikus lesz, és élvezettel nézi majd, amint a hírszerzésben dolgozók összekötik a pontokat, és erőforrást nem kímélve országról-országra járnak, hogy kiiktassák a lehetséges fenyegetéseket. Nyomozás, akció, csim-bumm és kész is a filmnek is beillő akciósorozat, amelynek várhatjuk a jövőre érkező következő évadát.
• Videó: Amazon Prime
Végül pedig a sok dráma után itt egy „könnyebb”, animációs sorozat. Az űrben játszódó – természetesen, ahogy az lenni szokott, a Föld és az Univerzum megmentésének tétjéről szóló –, számos humoros helyzettel apelláló tízrészes, a Netfixen elérhető széria
Fotó: TBS
Az űrbeli viszontagságokat kellő drámai töltettel és vicces helyzetekkel tálaló animáció laza kikapcsolódás lehet, ha épp nem a fent felsorolt drámák közül néznénk valamit egy hosszú nap után, hanem csak inkább önfeledtségre vágyva huppanunk le a tévé vagy a laptop elé.
• Videó: TBS
Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.
A vargabéles tökéletes választás, ha egy hagyományos, laktató és felejthetetlen desszertre vágysz!
Ha ősz, akkor befőzés. Szinte látom, ahogy ebben az időszakban hány nő logisztikázza a nemlétező szabadidejét a munka, háztartás, gyerekek mellett, hogy beleférjen egy kis zakuszkafőzés, vinetesütés, szilvalekvár, savanyú káposzta eltevése.
Siklódy Fruzsina gyerekkora óta a művészetek világában él, de csak később választotta hivatásának a grafikát. Fekete-fehér munkáiban az érzelmek intenzitása, a hiány lenyomata és a szakrális tér inspirálja. Új kiállítása ezt érzékenyen mutatja meg.
Egyszerűen elkészíthető, mégis ünnepi megjelenésű desszert, ami garantáltan a család kedvence lesz a hidegebb napokon.
A galagonya tavaszi és őszi felhasználását mutatjuk be, változatos módokon tudjuk vele támogatni az egészségünket. Terméséből ketchup-szerű szósz is készülhet, mutatjuk a receptet is.
A húsos raguk azért nagyon jók, mert bármilyen zöldséggel vagy akár gombával is gazdagíthatjuk a szaftos ételt.
A Pszichószereda idén is a lélek finom hangjaira hangol: előadások, workshopok és művészeti programok várják a közönséget, hogy közérthetően, mégis tudományos alapokon közelítsenek a mentális egészséghez – tabuk nélkül, nyitottan, emberközelből.
A sültkrumpli-leves krumplihéjcsipsszel nemcsak elképesztően finom, de egy olyan kreatív fogás, ami megmutatja, hogyan hasznosíthatjuk a konyhai maradékokat is.
szóljon hozzá!