
A László ikreknek a Haladás 1982-ben búcsúmérkőzést rendezett: együtt kezdték, együtt köszöntek el...
Fotó: Laszló Gyula magánarchívuma
A több mint százéves udvarhelyi focitörténetnek rengeteg érdekes, emlékezetes, erős és különleges sztorija van. Például a László testvéreké, akik a hatvanas évek végétől 1980-ig kápráztatták el a székelyudvarhelyi futballszeretőket. Keserédes történetüket a Székelyhon napilap Erdélyi Sport kiadványában olvashatják.
2021. szeptember 07., 12:072021. szeptember 07., 12:07
A Nagy-Küküllő jobb partján lévő futballpályáknak (1968-ig a mai sportcsarnok helyén állt a „fatribünös” focipálya) talán nem volt olyan szegletük, amelyen a László ikrek egyike ne csinált volna egy zseniális cselt, a tizenhatoson belül pedig talán nem volt olyan pont, ahonnan László László vagy László Gyula legalább egy gólt ne szerzett volna.
Az idősebb generációk tagjai, akik látták őket akkoriban játszani, még most, több mint ötven év után is áradoznak az ikertestvérek cseleiről, élményszámba menő góljairól –
László László és László Gyula 1949. november 24-én születtek. Gyerekkorukban az egykori, fakerítéses futballpálya és a jégpálya (a mai minifocipálya) melletti tömbházakban laktak, két nagyobb testvérük, Károly és József szintén futballozott.
A Fások ificsapata a hatvanas évek elején, balról jobbra: Miklós Vilmos edző, Lukács Vencel, Dolga Lajos, Fodor József, ismeretlen, Balázs Sándor, Fülöp Ernő, Gagiu Marian, Silay Ferenc, Kristóf Mihály, László László, Bindea János, László Gyula, Borbély A
Fotó: Laszló Gyula magánarchívuma
Az ikertestvérek az utcabajnokságon a Rakéta csapat tagjai voltak, akárcsak olyan környékbeli gyerekek, akikkel később az ificsapatban is együtt játszottak, mint Gagiu Marian vagy a Balázs, a Gálovits és a Bencze testvérek.
Felfedezőjüknek, első edzőjüknek Miklós Vilmost tartják, aki az 1950-es években az akkori Akarat csapatának sziklaszilárd védője volt. 1967-ben a mindössze 17 éves ikreket már Kiss Árpád edző hívta a Fások felnőtt csapatába.
Történetükről bővebben az Erdélyi Sport szeptember 7-ei lapszámában olvashatnak.
kezdetben csak kő vala
s volt egy pici ablaka
s pókháló se volt azon
a parányi ablakon
A magyar konyha egyik erőssége, hogy egyszerű alapanyagokból is képes tartalmas, ünnepi fogásokat varázsolni. A kolbásszal töltött karaj pontosan ilyen.
Elnyűtt cipők, szürke közöny, majd néma gondoskodás. Az Ad Hoc Csoport bohócjátéka fájdalmas és gyengéd látlelet az egymásrautaltságról. Kevés szóval, de annál erősebb mondanivalóval szól kacagva és sírva a mély érzésekről.
A májusi időszak főszereplője a vadon termő nárcisz és a növényt ünneplő nárciszfesztiválok. Ismerkedjünk meg a csillagos nárcisszal és a védelme miértjeivel. Kosarunkba ne kerüljön, de élményként semmiképp se hagyjuk ki!
Az étel, mint képtárgy, sokféle funkciót tölthet be egy képen, erre különböző példákat hoztunk sorozatunk korábbi részeiben. Ezúttal Zsögödi Nagy Imre Önarckép almával című alkotását mutatjuk be.
Noha készültek rá, és szerepelt is a Csíki Játékszín közzétett májusi programjában, elmarad az UNSCENE – Művészeti Egyetemek Fesztiválja, amely az országban egyedülállónak számított. „Le vagyunk sújtva” – fogalmazott Veress Albert színházigazgató.
A kapor és a zsenge zöld fokhagyma tavasszal nemcsak a levesek és főzelékek kedvelt alapanyaga, hanem húsételekhez, halakhoz és könnyű köretekhez is friss, karakteres ízt ad.
Milyen szerepe van ma az irodalomnak az emberek életében? A megszólaló írók és irodalmárok szerint az olvasás nemcsak kulturális élmény, hanem önismereti eszköz, nyelvi otthon, érzelmi kapaszkodó és közösségi tapasztalat is.
Kirajzolódott a 11. Csíkszeredai Könyvvásáron, hogy a gyerekeket nem leegyszerűsített tartalmakkal, hanem őszinteséggel, bevonódással, ritmussal, képekkel és valódi figyelemmel lehet megszólítani.
Vásárlásért, beszélgetésekért, friss kötetekért, vagy egyszerűen a rendezvény hangulatáért – ki miért látogat el egy könyvvásárra?
szóljon hozzá!