
A pálya fekvése jól beazonosítható, a kerítésen túl, bal oldalt a szombatfalvi ortodox templom és a mai Tompa László iskola, jobb oldalt a Vánky-ház tornya látszik
Fotó: Katona Zoltán archívuma
Nem stadion, hanem közmunkával és elhivatottságból megépült sportpálya volt, amely mára már csak a régi fényképeken és az idősebbek emlékezetében él. A fakerítéses, falelátós labdarúgó- és kézilabdapálya ötven évig szolgálta a székelyudvarhelyi sportéletet, a hetvenes években területén épült fel a mai sportcsarnok. A Székelyhon napilap legfrissebb számának Erdélyi Sport melléklete egy kis időutazásra invitálja olvasóit.
2020. december 08., 11:142020. december 08., 11:14
Kilencven éve épült fel, és majd fél évszázadig élt Székelyudvarhely „fakerítéses” sportpályája, amelynek történetét a korabeli sajtó, fényképek és visszaemlékezések segítségével eleveníthetjük fel. A kisváros területén az 1910-es és `20-as években több sportpálya is létesült, például a mai zöldségpiac helyén, a Nagy-Küküllő partján 1921 szeptemberétől működött az ún. baromvásártéri pálya (akkoriban azon a helyen tartották az állatvásárokat), illetve a Kollégium-kertben 1923. augusztus 6-án avatták fel a Hargita Testedző Egylet már nagyobb, jobb sztenderdnek megfelelő létesítményét.
Egy 1943-ban készült képközepén, a jegenyefák közötta Vánky-ház tornya látható,illetve a mai Tompa László iskolaés a mögötte álló ház
Fotó: Katona Zoltán archívuma
Azonban ez nem bizonyult tartósnak, a csapat vezetősége pedig azért (is) küzdött évekig, hogy a sétatér mellett, az ún. Pipáskertben egy új pályát építhessenek.
erről nemcsak a visszaemlékezésekből, hanem a város egyik hetilapjából, a Székely Közéletből is értesülhetünk. A Hargita alapvetően az értelmiségiek, kisiparosok csapata volt, 1928-ban pedig létrejött a „munkáscsapat”, az UMTE (Udvarhelyi Munkás Testedző Egylet) – utóbbi elnevezés annyira tetszett az 1945 után hatalomra került elvtársaknak, hogy még a hatvanas években is így hívták a focicsapatot.
A teljes cikket a Székelyhon napilap legfrissebb számában olvashatják el.
kezdetben csak kő vala
s volt egy pici ablaka
s pókháló se volt azon
a parányi ablakon
A magyar konyha egyik erőssége, hogy egyszerű alapanyagokból is képes tartalmas, ünnepi fogásokat varázsolni. A kolbásszal töltött karaj pontosan ilyen.
Elnyűtt cipők, szürke közöny, majd néma gondoskodás. Az Ad Hoc Csoport bohócjátéka fájdalmas és gyengéd látlelet az egymásrautaltságról. Kevés szóval, de annál erősebb mondanivalóval szól kacagva és sírva a mély érzésekről.
A májusi időszak főszereplője a vadon termő nárcisz és a növényt ünneplő nárciszfesztiválok. Ismerkedjünk meg a csillagos nárcisszal és a védelme miértjeivel. Kosarunkba ne kerüljön, de élményként semmiképp se hagyjuk ki!
Az étel, mint képtárgy, sokféle funkciót tölthet be egy képen, erre különböző példákat hoztunk sorozatunk korábbi részeiben. Ezúttal Zsögödi Nagy Imre Önarckép almával című alkotását mutatjuk be.
Noha készültek rá, és szerepelt is a Csíki Játékszín közzétett májusi programjában, elmarad az UNSCENE – Művészeti Egyetemek Fesztiválja, amely az országban egyedülállónak számított. „Le vagyunk sújtva” – fogalmazott Veress Albert színházigazgató.
A kapor és a zsenge zöld fokhagyma tavasszal nemcsak a levesek és főzelékek kedvelt alapanyaga, hanem húsételekhez, halakhoz és könnyű köretekhez is friss, karakteres ízt ad.
Milyen szerepe van ma az irodalomnak az emberek életében? A megszólaló írók és irodalmárok szerint az olvasás nemcsak kulturális élmény, hanem önismereti eszköz, nyelvi otthon, érzelmi kapaszkodó és közösségi tapasztalat is.
Kirajzolódott a 11. Csíkszeredai Könyvvásáron, hogy a gyerekeket nem leegyszerűsített tartalmakkal, hanem őszinteséggel, bevonódással, ritmussal, képekkel és valódi figyelemmel lehet megszólítani.
Vásárlásért, beszélgetésekért, friss kötetekért, vagy egyszerűen a rendezvény hangulatáért – ki miért látogat el egy könyvvásárra?
szóljon hozzá!