
A Crişul cipőgyár, amelyhez két bőrcserző is tartozott. Mára csak fantomépület
Fotó: Sütő Éva
A kommunizmus éveiben a paraszti világ felszámolása a falvak rendszeres lerombolásában nyilvánult meg. Iparosítás jelszó alatt a földből élők bekényszerültek a nagyvárosok idegen, számukra élhetetlen szűk világába. A 89-es változások után pedig sorra szűntek meg a gyárak, amelynek hozadékaként már alig maradt lehetősége a földművesből lett gyári munkásnak. Az Erdélyi Napló legújabb lapszámában a régi Bihar megyei ipar felszámolásának történetét járják körbe.
2021. július 15., 11:092021. július 15., 11:09
Az 1989-es változások után sok ember életében lezárult egy korszak, nemcsak politikai értelemben, de megélhetés szempontjából is. Sok évtizedes szolgálat után letették a kalapácsot, a gyalut, a dohányfűző tűt, a gyári köpenyt, megálltak a gépek. Volt közöttük olyan, aki már a háborút követő években elszegődött egy-egy gyárba, s ott nyugdíjas koráig dolgozhatott. Bihar megyében volt olyan gyár, amely több nemzedéket is kiszolgált. Az ötvenes években a nehézsorsú fiatalok szinte gyermekfejjel szegődtek el dolgozni, ki hova tudott. Minden családban sok volt az éhes száj, jól jött a legkisebb jövedelem is.
A kitöredezett ablakú csarnokokban süvít a szél, a lelkük – mondják azok, akik visszajárnak idős fejjel a néhai kenyéradó romjait szemügyre venni.
A Diamant cukorgyár. Úgy tartják, szándékosan vitték csődbe telekspekuláció miatt
Fotó: Sütő Éva
Nagyváradon a hatvanas-hetvenes években sokan dolgoztak a gyárakban. Az építőipari Azbociment mellett téglagyárak működtek: a Püspöki út elején Vulcan (a volt Weisz József téglagyár) néven az egyik, a Kolozsvári úton a másik, illetve a velencei állomás közelében a harmadik. Jelentős volt a medgyesi üveggyárhoz tartozó üvegcsiszoló műhely is, amelynek Cristal volt a neve. A bútorgyárak nagy része több telephellyel is rendelkezett. A többiek szövetkezetként működtek. Ide tartozott a régi hordógyár is.
Bővebben minderről az Erdélyi Napló július 15-ei lapszámában olvashatnak.
kezdetben csak kő vala
s volt egy pici ablaka
s pókháló se volt azon
a parányi ablakon
A magyar konyha egyik erőssége, hogy egyszerű alapanyagokból is képes tartalmas, ünnepi fogásokat varázsolni. A kolbásszal töltött karaj pontosan ilyen.
Elnyűtt cipők, szürke közöny, majd néma gondoskodás. Az Ad Hoc Csoport bohócjátéka fájdalmas és gyengéd látlelet az egymásrautaltságról. Kevés szóval, de annál erősebb mondanivalóval szól kacagva és sírva a mély érzésekről.
A májusi időszak főszereplője a vadon termő nárcisz és a növényt ünneplő nárciszfesztiválok. Ismerkedjünk meg a csillagos nárcisszal és a védelme miértjeivel. Kosarunkba ne kerüljön, de élményként semmiképp se hagyjuk ki!
Az étel, mint képtárgy, sokféle funkciót tölthet be egy képen, erre különböző példákat hoztunk sorozatunk korábbi részeiben. Ezúttal Zsögödi Nagy Imre Önarckép almával című alkotását mutatjuk be.
Noha készültek rá, és szerepelt is a Csíki Játékszín közzétett májusi programjában, elmarad az UNSCENE – Művészeti Egyetemek Fesztiválja, amely az országban egyedülállónak számított. „Le vagyunk sújtva” – fogalmazott Veress Albert színházigazgató.
A kapor és a zsenge zöld fokhagyma tavasszal nemcsak a levesek és főzelékek kedvelt alapanyaga, hanem húsételekhez, halakhoz és könnyű köretekhez is friss, karakteres ízt ad.
Milyen szerepe van ma az irodalomnak az emberek életében? A megszólaló írók és irodalmárok szerint az olvasás nemcsak kulturális élmény, hanem önismereti eszköz, nyelvi otthon, érzelmi kapaszkodó és közösségi tapasztalat is.
Kirajzolódott a 11. Csíkszeredai Könyvvásáron, hogy a gyerekeket nem leegyszerűsített tartalmakkal, hanem őszinteséggel, bevonódással, ritmussal, képekkel és valódi figyelemmel lehet megszólítani.
Vásárlásért, beszélgetésekért, friss kötetekért, vagy egyszerűen a rendezvény hangulatáért – ki miért látogat el egy könyvvásárra?
szóljon hozzá!