A fehérköpenyes polihisztor: száz éve született dr. Jaklovszky Alfonz

E sorok írójának még megadatott az az élmény, hogy a szombatfalvi Jaklovszky-ház verandáján, a gyékényből fonott fotelen ülve és bámulva a csodálatos kertet beszélgethetett az idős Fonzi bácsival a háborúról és az életről. 83 évesen vidáman, mosolyogva beszélt kegyetlen háborús élményekről, hadifogolytáborról, illetve a Bécsben ösztöndíjasként töltött hónapokról. Hobbikertjének csodájára jártak az udvarhelyiek, leszármazottai ma is gondozzák azt – a gyerekorvosnak népes családja volt, hiszen öt gyereke és tizenegy unokája született.

Az értelmiségi apa és a gyerekévek

Édesapja, Jaklovszky Dénes Kolozsváron született 1884-ben, a római katolikus főgimnáizum tanáraként került Udvarhelyre, osztályfőnöke volt többek között Palló Imre operaénekesnek és Tamási Áron írónak, utóbbi az első írását egy magyarórára készítette. Sokáig tartották a kapcsolatot, az író Amerikából való hazatérése után egy műanyag homokozóvödröt hozott a tanár fiának, az 1920. szeptember 25-én megszületett kis Alfonznak.

Jaklovszky Dénes az első világháború poklát járta meg, meg is sebesült Galíciában, orosz fogságban is volt. Klasszika-filológiát végzett Kolozsváron, Nagyszombaton, majd Gyulán volt tanár, 1909-ben került Székelyudvarhelyre. Még Kolozsváron gyermekkori ismerőse, játszótársa volt Iuliu Hațeganu, akiről a kolozsvári orvosi egyetemet elnevezték – nagyon jól tudott románul, aminek a román hatalomátvétel után nagy jelentősége volt, mert sok itteni tanár nem tudott románul, és emiatt elveszítette az állását. Nemcsak tanár volt, hanem pedagógiai szakíró és műfordító is, aki több nyelven beszélt és írt, cikkei a két világháború közötti híres erdélyi magyar lapokban, az Ellenzékben, a Pásztortűzben jelentek meg. Kolozsváron osztálytársa volt Kuncz Aladár későbbi író, az idősebb Jaklovszky nemcsak oroszból és románból (pl. Tolsztojt, Caragialet, Eminescut) fordított, de novellákat is írt – az irodalmi örökségét fia, Alfonz rendezgette, miután hazatért a második világháború után. Az idősebb Jaklovszky írásai a szombatfalvi ház padlásán voltak egy ládában, de a háború alatt a házba bekerülő ismeretlenek szétszórták, a fiatal orvos a szemétből szedte ki apja írásait, mint azt később elmesélte.

„Bátyáimtól egy világháború és egy orosz hadifogság választott el” – írta később visszaemlékezéseiben Jaklovszky Alfonz Mihály, aki a Szentimre utcában töltötte gyerekkorát a húszas-harmincas években, ezekről az évekről szól a Volt egyszer egy régi Udvarhely című memoárja. Épületek, vásárok, iparos mesterek történetei sorjáznak az írásban, nagyon érdekes képet kapunk az akkori városról, annak kulturális és sportéletéről, mindennapjairól.