
András Vargas gitárművészt fi atal korában varázsolta el a fl amenco zene
Fotó: Sipos István
Gitár és ecset, e kettő kell nekem – mondhatná nagy költőnket parafrazálva Varga András zenész és festőművész. Fiatal korában elvarázsolták az andalúz dallamok, azóta a flamenco egyik legkiválóbb művelőjévé vált. Őt ismerhetik meg az Erdélyi Napló legfrissebb számának olvasói.
2020. december 10., 11:462020. december 10., 11:46
Művésznevein Homonnai Varga András, András Vargas Nagybányán született 1969. május 12-én. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári Ion Andreescu Vizuális Művészeti Akadémia Művészetpedagógia Szakán végezte 1990–1995 között.
1994-ben spanyolországi tanulmánykörutat tett Barcelonától Cádizig. 1990-től gitározik. A 90-es évek közepén Székelyudvarhelyen megalapította a Guadalquivir nevű gitártriót, amellyel számos fellépése volt Romániában és Magyarországon. 2004-ben alapította a Verde del Mar együttest.
A vele készült interjúban többek között elmondja, első felvételije a képzőművészeti egyetemre 1987-ben nem sikerült, akkoriban egy-két hely volt csupán. Aztán katonaság előtt hozzájutott egy kazettához, amelyen Paco de Lucía Almoraima című albuma volt hallható.
Rájöttem, ez épp az, amivel szeretnék foglalkozni. A katonaságban tanultam meg az első három akkordot, gyakorlatilag gitár nélkül” – meséli. A teljes interjút az Erdélyi Napló legfrissebb számában találják meg.
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Rusz Lívia (1930–2020) az erdélyi képregény talán első igazán ismert alakja, a mai napig közkedvelt Csipike figurájának (képi) megteremtője, akiről kevésbé köztudott, hogy a festészetben is jelentőset alkotott.
szóljon hozzá!