Apponyi és Tisza Marosvásárhelyen: a híres államférfiak látogatásai nem maradtak következmények nélkül

Így nagyjából a helyi és országos politikusok kampánykörútjai főleg e szűk réteg meggyőzéséről (és a mikszáthi értelmében vett lefizetéséről) szóltak, mégis elmondható, hogy egy-egy illusztris vendég látogatása városi szinten ünnepi eseménynek számított, ahova szép számmal gyűltek össze szavazati joggal nem rendelkező (nők, kiskorúak, munkások stb.) polgárok is. Az ilyen alkalmakkor szívesen bekapcsolódtak a helyi politikusok, részben saját politikai tőkéjük és érdekük növelése érdekében, részben későbbi sikereket remélve.

Lakoma francia pezsgővel

Így volt ez a fiatal Bernády György esetében is, aki az 1892-es választásokon politikailag is elkötelezte magát: az Apponyi Albert által vezetett Konzervatív nemzeti programmal fellépő Nemzeti Pártot támogatta. Pártja és marosvásárhelyi jelöltje népszerűsítése érdekében Apponyi Albert 1892 január végén Marosvásárhelyre látogatott. A már ekkor relatíve nagy népszerűségnek örvendő politikus (a sokkal későbbi trianoni békeszerződés aláírását megelőző tárgyalások vezetője és egyik proeminens szónoka) marosvásárhelyi útjáról a helyi sajtó is beszámolt.

Végeredményben a látogatásának többszörös eredménye született: egyrészt a pártja jelöltje (Bethlen Gábor) megszerezte a választásokon az óhajtott képviselői mandátumot, másfelől személyesen megismerkedett Bernády Györggyel. Látogatását 1905 januárjában megismételte hasonló politikai okokból, viszont az ekkor már közismert szónok szerepe a város további életében nem ezért érdekes.

Többszörös látogatása nem felejtődött el, sőt Bernády révén a továbbiakban is kamatozott: a városháza melletti jobb oldali saroktelken épült fel a Kultúrpalota, amelyet Bernády egyik legjelentősebb, de mindenképp leglátványosabb megvalósításának tartanak. Az építési költségeket a város hitelből fedezte. Az ehhez szükséges azonnali segély és az hosszú lejáratú kölcsön apropóját az Apponyi Albert kultuszminiszter által benyújtott 1907. évi XXVIII. törvénycikk jelentette, amely Ferenc József megkoronázásának 40. évfordulójának emlékére kilátásba helyezett alkotandó műemlékek finanszírozását garantálta. Ennek hatására született meg Bernádyban a marosvásárhelyi Kultúrpalota építésének gondolata. A műépítészekkel való megegyezést követően Bernády Apponyival tárgyalt, mint utólag tudjuk, sikeresen.

Emellett pedig még volt egy lényeges történet, amely Apponyi és a város közötti kapcsolatról tanúskodik: a még ekkor fel nem épült Kultúrpalota a későbbiekben a zeneiskolának is helyet adott. Azonban a század eleji városban a komolyzene iránti érdeklődés meglehetősen csekély volt. Bernády nem csupán a fiatalságot, hanem a városi közönséget is művelni szerette volna, legalábbis ami a komolyzenei ismereteket illeti. Egy népszerű városi történet szerint, amely több változatban fennmaradt, Bernády Apponyinál tett látogatásakor a következő történt: a megszűnt budapesti Népszínház zenekarából alakított szimfonikus zenekar felélesztésén törte a fejét a közoktatásügyi miniszter.

– kérdezte félhangosan Apponyi.

–  vágta rá Bernády. Állítólag ez Apponyi szemében akkora pozitívumot jelentett, hogy cserébe a város „megkaphatta a Kultúrpalotát.” Akárhogyis volt, 1909 márciusában Marosvásárhelyen felcsendülhetett a Transylvánia szálló nagytermében az első szimfonikus hangverseny. A drága jegyek ellenére telt házzal csendülhetett fel az igényes műsor: Wagner: Tannhäuser-nyitány, Mozart: Szerenád, Csajkovszkij: III. szimfónia, Beethoven: V. szimfónia. Így gyakorlatilag Apponyi (aki végül a város díszpolgára lett) látogatásával Marosvásárhely Kultúrpalotát és igényes hangversenyt is „szerzett”, amelynek hagyománya napjainkban is létezik.

Incidensek a beszéd közben

Marosvásárhely másik többszörös vendége Tisza István volt, aki szintén az egyik legmeghatározóbb alakja volt a század eleji országos politikai életnek. A többször is miniszterelnökké kinevezett politikus egyik emlékezetes marosvásárhelyi látogatása 1904 decemberében zajlott. Célja egybeesett a már ismertetett okokkal: Apponyihoz hasonlóan, de a kormánypártot erősítő Tisza kampánykörúton vett részt, a közelgő választások miatt. Az eleve felkorbácsolt közhangulat miatt számos incidens történt a kormányfő beszéde közben:

− írta a Székely Lapok korabeli tudósítója. A miniszterelnöknek nem esett baja, de a tömegben többen is megsérültek, valamint többeket előállítottak az incidensek miatt.

Bár Tisza látogatása segített a választásokon, ugyanis a marosvásárhelyi kerületben sógora, Sándor János győzött, a kampánykörúton észlelt tiltakozás minden bizonnyal rossz emléket hagyhatott benne. Egy másik alkalommal, a román betörést követő időszakban, 1916. november 14-én járt Marosvásárhelyen. A miniszterelnök a belügyminiszterével és Betegh Miklós erdélyi kormánybiztossal utazott, felmérni a károkat, valamint a menekültek helyzetét. A kormánybiztos így emlékezett vissza a látogatásra: „Amikor autóra ültünk, hogy Udvarhely irányába tovább haladjunk, utunk a vásárhelyi református kollégium mellett vezetett el. Gondoltam, hogy Tiszát az újonnan és fényesen megépített kollégium érdekelni fogja, felhívtam tehát reá a figyelmét. Egy tekintetet vetett arra felé és mindjárt visszafordulva csak annyit mondott: »Szegény Kálvin«. Valószínűleg sokallta a fényt, amelyet a kollégium külszíne elárult.” A miniszterelnök kritikája leginkább a vallási puritanizmusából (és talán a korábbi kellemetlen városi emlékeiből) fakadt. Látogatására azonban így is érdemes emlékeznie a vásárhelyieknek.