A világrekorder szilágyperecseni hagyma

Szilágyperecsen főutcája. A falubeliek a porták előtt kínálják saját termékeiket

Fotó: Makkay József

Pár évtizeddel ezelőtt, amikor a városi piacokat még tömegek látogatták, a szilágyperecseni hagymának nagy hírneve volt. Nem csak a Szilágyság jelentősebb piacaira jutott el, hanem keresték Nagyváradon, Margittán, Élesden, Szatmárnémetiben és Nagybányán is. A hagyományos perecseni hagymának utánozhatatlan az íze: mind vörös, mind lila változatban kedvelik a gasztronómia megszállottjai. A Székelyhon napilap legfrissebb számának Erdélyi Gasztró melléklete a Szilágyságba invitálja olvasóit.

Liget

2019. november 27., 14:302019. november 27., 14:30

Világrekordot döntő hosszúságú hagymakoszorúval próbálták öregbíteni 2007-ben a szilágyperecseni hagyma hírnevét. Az ország uniós csatlakozása azonban nem tett jót a vidék híres zöldségtermesztésének, amely évről évre zsugorodik. A gazdálkodásból és piacolásból élő szilágyperecseni Darabont családnál jártunk. Darabont Attila, a 2800 főt számláló, kétharmad részt magyarok által lakott szilágysági falu legnagyobb agrárvállalkozója arra is emlékezik, hogy a kilencvenes években maga is fuvarozta utánfutós ARO terepjárójával a helyi termelőket közelebbi és távolabbi piacokra. „A csúcs a nagybányai piac volt, ahol egy hétköznap 23 utánfutós szilágysági gépkocsit számoltam össze Perecsenből, Varsolcról és Krasznáról. Estére mindenki eladta az áruját, és elégedetten indulhattunk haza” – meséli a bő két évtizede történteket, miközben legyint, amikor a mai piacolásról kérdezem.

Ma három gépkocsi árut sem lehetne egy nap alatt eladni a nagybányai vagy a szatmárnémeti piacon, hogy a kisebb városok zöldségespiacairól ne is beszéljünk.

Vendéglátóm, Darabont Attila maga is zöldségtermesztőként kezdte a kilencvenes évek elején. Igazából persze nem akkor, hanem jóval korábban, még gyerekfejjel, hiszen szülei mellett szokta meg a mezei munkát. Érettségi után a zilahi csőgyárba került, ahonnan 1993-ban számolt el, és végleg hazatért. Évről évre bővítették gazdaságukat, mígnem mára mintegy ötven hektáron gazdálkodnak, és 5 John Deer traktor sorakozik a portán és a mezei telephelyen. Ahol már van gabonatároló és kisebb állatfarm is. Darabont szerint a több lábon állás elkerülhetetlen, mert a kilencvenes években nagy reménnyel indított zöldségtermesztés évről évre zsugorodik, azaz nagyobb mennyiségű hagymára és gyökérzöldségre egyre nehezebb piacot találni. Mára 2,5 hektárra csökkent a zöldséggel bevetett terület, de ezt is nehéz fenntartani. Egyrészt a betakarítás időszakára nem találni kézi munkaerőt – a többi agrotechnikai műveletet már gépesítették –, másrészt

a külföldről behozott, olcsóbb zöldség egyre inkább lekörözi a perecseni felhozatalt.

Darabont Attila

Fotó: Makkay József

A Zilah városát Szilágysomlyóval összekötő főút mentén, a falu főutcáján sokan kínálnak felfont hagymakoszorúkat és egyéb zöldségeket. Időnként megállnak az erre járó autósok, a termények többsége mégis jóval olcsóbban viszonteladókhoz kerül. Ami vendéglátóm szerint nem éri meg, mert a teherkocsikkal érkező kereskedők rendszerint nagyon alacsony árat kínálnak. Igazából csak az tud megélni zöldségtermesztésből, aki rendszeresen eljár valamelyik közeli piacra, vagy ha több áruja van, akkor beszállítja a nagyváradi nagybani piacra. De még így is kérdéses a megélhetése, mert a piacokon már csak töredékét lehet eladni annak a zöldségmennyiségnek, ami húsz évvel ezelőtt vevőre talált. A teljes cikket a szerdai Székelyhon napilapban olvashatják el.