Zeteváralja: sikeres, tehát bővíteni kell

Vasárnap, augusztus 29-én második alkalommal szerveztek falunapot Zeteváralján. A rendezvény, amelynek a zeteváraljai kemping adott otthont, annyira sikeresnek bizonyult, hogy a szervezők jövőre már gazdagabb programmal szeretnének jelentkezni.

Szász Csaba

2010. augusztus 31., 15:452010. augusztus 31., 15:45

2010. szeptember 03., 14:332010. szeptember 03., 14:33

Galéria

Ha másnak van, legyen nekünk is – nagyjából ez adta a kiinduló ötletet még tavaly, amikor első ízben szervezték meg a falunapot – árulta el Kandó Dénes tanácsos a szervezők részéről, amikor az ötlet születéséről kérdeztük.

A helyszín sokak által ismert, hisz idén ugyancsak a zeteváraljai kempingben tartották találkozójukat a „bogarasok” és a trabantosok is. Az időjárás nem volt a legragyogóbb, de annyira rossz nem volt, hogy elrontsa a jelenlévők hangulatát. Leginkább talán a focisták örültek a legjobban, hogy nem a tűző napon kellett kergessék a labdát.

Húsevők és Honfoglalók

A hangulat már érkezésünkkor remek volt, a déli órákban éppen a tánccsoportok mutatták be műsoraikat a színpadon, felléptek az oroszhegyi, koltói, székelyvarsági és zeteváraljai együttesek. A falunap amúgy reggel kilenc órakor főzőversennyel kezdődött, erre hét csapat nevezett be, megemlíthetjük a Magyarországról érkezett jászárokszállásiakat, a vegetáriánusok rémét, a Húsevő Balázs csapatát vagy azt a kiscsapatot, amely tavaly még Jövevények néven versenyzett, idén azonban már a Honfoglalók névre hallgatott. Ha jövőben is lesz falunap, gyaníthatóan Államalapítók névvel főznek valami finomat.

Galéria

Hölgyek előnyben

Külön színfoltot jelentett a favágó verseny, amelyre szintén hét csapat nevezett be. Ezeket párok alkották és hármas feladat hárult rájuk: először harcsafűrésszel kellett szeletet vágni a rönkből, utána ügyességüket bizonyíthatták a láncfűrész összeszerelésében, majd ennek igénybevételével ismét visszamehettek a rönkhöz vágni egy újabb szeletet. Mindezt természetesen időre. Az elején kissé viccesnek tűnt, hogy az első próba bemutatására két hölgy vállalkozott, ám el kell ismerni, hogy egyáltalán nem vallottak szégyent, sőt a harcsafűrész kezelésében meglehetősen járatosnak bizonyultak, mintegy megerősítve az eddig bizonytalannak tűnő feltevést, miszerint az udvarhelyszéki erdőirtásokat esetlegesen akár a hölgyekre is rá lehet kenni. De persze csak a vicc kedvéért.

Nem volt címvédés

A focisták mindenütt ott voltak. Beneveztek a főző- és favágóversenybe is, de igazából labdakergetés céljából érkeztek. A négycsapatos minifoci-bajnokságon két magyarországi, Jászárokszállás és Budapest, valamint két helyi együttes nevezett be, Zeteváraljáról és Zetelakáról, ez utóbbiak címvédőként léptek pályára. A címvédés azonban nem sikerült, a zetelakiak alulmaradtak a döntőben, a vándorkupa pedig Budapestet szemelte ki úti célul. A harmadik helyet a másik magyarországi együttes szerezte meg, a házigazdák pedig a negyediken zárták a tornát.

Galéria


Bővítés a cél

A szervezők fölöttébb elégedettek, az időjárás végül nem rontotta el az ünnepet, a Székelylend-fellépés sok érdeklődőt átcsalt más településekről is, az esti szabadtéri bálon fellépő Olti Attila és zenekarának sikerét pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy éjjel egy óráig kellett húzni a talpalávalót.

„Már kezdtünk gondolkozni azon, hogy jövőben bővítsük a faluünnepet. Nem lesz többnapos, de ennek az egy napnak műsorrendjét gazdagítanánk úgy, hogy színvonalát is emeljük” – nyilatkozta Kandó Dénes szervező.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés