Szobrot állítanának Backamadarason

A pénzügyi megszorítások ellenére is Backamadaras azon kevés községek közé tartozik, ahol folyamatos és tartalmas a kulturális élet. A tervek szerint ebben az évben sem hagyják alább.

Gligor Róbert László

2012. január 06., 17:062012. január 06., 17:06

2012. január 06., 17:292012. január 06., 17:29



A Kincses tánccsoport több programban részt vesz

A 2011. év legfontosabb rendezvénye a Madaras nevű települések hatodik találkozója volt. Erre július elsején került sor a testvértelepülések részvételével: átvették a Magyar Történelmi Alkotmányt, felavatták a parkot, mintegy 40 termelő részvételével helyi termékkiállítást és vásárt szerveztek. Októberben szüreti kosaras bált szerveztek, novemberben őszi kulturális estet, ahol szüreti lakodalmas szokásokat is bemutattak a Kincses tánccsoport részvételével. Az év folyamán különböző megemlékezéseket, ünnepségeket tartottak, a nyáron íjásztáborban is részt vettek, fotókiállítás is volt a községben, és nemrégiben elkészült a következő év kulturális terve is – tudtuk meg az önkormányzat munkatársától, Kiss Zsuzsannától (fotó lent).

Új programok is lesznek

Az idei munkatervben is több helyi szervezet, intézmény nevét találjuk a szervezők között. Az önkormányzat mellett a Backamadarasért Egyesület, a Kincses tánccsoport, a helyi általános iskola és a református egyházközség egyaránt ott található. A tevékenységi terv pedig nem utasításra készül, hanem a különböző entitások kezdeményezéseinek összehangolásából születik. És úgy tűnik, hogy az idén a tavalyinál is bővebb, gazdagabb kínálat közül válogathatnak a nyárádmenti község lakói.

Januárban a marosvásárhelyi Nemzeti Színházba szerveznek csoportos látogatást a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című műsorra, februárban Wass Albert emlékére szerveznek irodalmi estet, márciusban a magyar szabadságharcra emlékeznek, lesz Idősek vasárnapja és néptánctalálkozó Szentgericén. Májusban ismert fotóművészek részvételével szerveznek tábort a községben, a résztvevők napokon át készítenek pillanatképeket a település életéről. Júliusban ismét íjásztáborban vesznek részt a helyi gyerekek a többi négy Madaras nevű testvértelepülés küldötteivel együtt, szeptemberben kerül sor a Madarasok hetedik találkozójára a Mezőségen, októberben pedig megszervezik a hagyományos szüreti kosaras bált. Decemberben ismét sor kerül a Karácsonyi rege Backamadarason című műsorra.



Kiss Zsuzsanna

A kalendáriumban egy újabb érdekes rendezvényt is találunk. Augusztusban első alkalommal szerveznek aratóünnepséget. Ennek keretében megemlékeznek az államalapító Szent István királyról, a helyi templomban elhelyezett Magyar Történeti Alkotmányról, megnyitják a májusi fotótábor során készülő művek tárlatát, második alkalommal is megrendezik a hagyományos helyi termékek kiállítását és vásárát, továbbá a tánccsoport kulturális aratóműsort mutat be. Ez a rendezvény is helyi hagyományokat próbál feleleveníteni, feldolgozni és bemutatni a fiataloknak, időseknek egyaránt – mondta el Kiss Zsuzsa.

Szobrot állítanának Kis Gergelynek

A falu szülöttének, Backamadarasi Kis Gergelynek csupán az általa építtetett székelyudvarhelyi kollégiumban van szobra, szülőfalujában egyelőre csak emlékoszlop áll a róla elnevezett helyi iskola előtt.

A szoborállítás ötlete tavalyelőtt vetődött fel. A község elöljáróitól megtudtuk, hogy az udvarhelyi szobrot a nyárádmentieknek adná a kollégium, 100 kilogramm vörösréz fejében, ugyanis a jelenlegi szobor helyett kisebb alkotásokat szeretnének készíttetni. A szoborállítás tervét Koncz László Ferenc tiszteletes megerősítette portálunknak: a 2012-es év az udvarhelyi kollégium életében kiemelkedő évforduló, melynek alkalmából három személyiségnek szeretnének szobrot készíttetni, a mostani alkotást pedig szívesen átengednék a madarasiaknak. A gyűjtés folyamata elindult már, vannak felajánlások, de minden adományt szívesen fogadnak, és a lelkész reméli, hogy március végéig összegyűl a színesfém. Ha a terv sikerül, akkor pünkösd másodnapján tartanák a kiemelkedő ünnepséget, a szobor a helyi református templom udvarán kapna helyet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

Egyre népszerűbb a marosvásárhelyi iskolabusz-program

Január utolsó két hetében mintegy hatezer diák vette igénybe a marosvásárhelyi iskolabuszokat, melyek célja, hogy minél több diák önállóan jusson el a tanintézetbe, és a szülők ne autóval szállítsák őket.

Egyre népszerűbb a marosvásárhelyi iskolabusz-program
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Jelentős a múltja a fotópapírgyárnak, talán jövője is lesz a létesítménynek

Szállodát, lakóépületeket, kereskedelmi egységeket, műhelyeket hoznának létre az egykori marosvásárhelyi fotópapírgyárban és annak környékén. A csaknem hatvan méter magas épület jó állapotban van, átalakítása az egész lakónegyedre hatással lenne.

Jelentős a múltja a fotópapírgyárnak, talán jövője is lesz a létesítménynek
2026. február 06., péntek

Tanultak a parajdi katasztrófából: 30 ezer literes tartálykocsit kapott a tűzoltóság

Átadták csütörtökön a Maros Megyei Katasztrófavédelemnek azt a 30 000 literes ivóvíz-szállító tartálykocsit, amit Marosvásárhely városa vásárolt meg helyi költségvetésből, és a tűzoltóság rendelkezésére bocsátotta.

Tanultak a parajdi katasztrófából: 30 ezer literes tartálykocsit kapott a tűzoltóság
2026. február 06., péntek

Aranysárkány a marosvásárhelyi Stúdió Színházban

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara február 14-én, szombaton 19 órától mutatja be a Stúdió Színházban az Aranysárkány című előadást Vidovszky György rendezésében.

Aranysárkány a marosvásárhelyi Stúdió Színházban
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Konkurenciaharc: kinek panaszkodhatnak a pórul járt utasok?

Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.

Konkurenciaharc: kinek panaszkodhatnak a pórul járt utasok?
2026. február 06., péntek

Másfél óra alatt több mint ötven bírság: átfogó ellenőrzést tartott a közlekedésrendészet Marosvásárhelyen

Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.

Másfél óra alatt több mint ötven bírság: átfogó ellenőrzést tartott a közlekedésrendészet Marosvásárhelyen
2026. február 05., csütörtök

Miért felejtettünk el jól aludni? – neves szakemberek keresik a választ Marosvásárhelyen

Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.

Miért felejtettünk el jól aludni? – neves szakemberek keresik a választ Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Ürítik a bözödújfalusi gyűjtőtavat – videóval

Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.

Ürítik a bözödújfalusi gyűjtőtavat – videóval
2026. február 05., csütörtök

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában

Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában
Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában
2026. február 05., csütörtök

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában

2026. február 04., szerda

Rendhagyó hazai pályán tartott terepszemlét a nagykövet

„Közvetíteni kívánunk a Maros megyei vállalkozók és a magyarországi cégek között, ezért is látogattam meg a megye több régióját és találkoztam az üzletemberekkel” – mondta szerdán Marosvásárhelyen Gabriel Șopandă, Románia magyarországi nagykövete.

Rendhagyó hazai pályán tartott terepszemlét a nagykövet
Hirdetés