Másodszor szerveznek falunapokat Kecseten

A Farkaslaka községhez tartozó Kecseten másodszor szerveznek falunapokat a hétvégén. A Kecsetért Egyesület által életre hívott – tavaly még csak egy napra időzített – rendezvény idén két naposra bővült (augusztus 28–29.), a szervezők pedig remélik, lesz olyan sikeres, mint a tavalyi volt.

Szász Csaba

2010. augusztus 26., 14:572010. augusztus 26., 14:57

2010. szeptember 03., 14:332010. szeptember 03., 14:33

Galéria

A tavalyi falunaphoz hasonlóan, eredetileg idén is egy naposra tervezték az utolsó augusztusi hétvégére időzített ünnepet, a vasárnappal megtoldva végül két naposra bővült. „Ha nem is túl gyakran, de eddig is voltak alkalmak, amikor összeültünk, hogy együtt ünnepeljük, ilyenkor külföldről is haza szoktak jönni a faluból elszármazottak. Ennek egyébként már hagyománya van, csak épp nem voltak falunapok, hogy ennek keretében tudjunk találkozni” – vallják a szervezők. Így történt, hogy a Kecsetért Egyesület kezdeményezésére tavaly első ízben próbálkoztak falunap szervezésével, amely annyira sikeresnek bizonyult, hogy nem is volt kérdéses az idei ünnep megszervezése.

A falunapok szombaton reggel lovas, tülkös felvonulással kezdődnek, a betervezett műsorok java részének a faluközpontban felállított szabadtéri színpad ad helyet. A programban lovasverseny, baranta bemutató és főzőverseny is szerepel, ami pedig az állandó programokat illeti, lesz ostorfonás, üvegfestés, agyagedény készítés, fafaragás, arcfestés, nemezelés, kecseti bundavarrás, gyereksarok, illetve különböző kézműves termékek vására.

A vendégek között köszönhetjük Kecset testvértelepüléséről, a Pest megyei Szada község küldöttségét, akik külön műsorral kedveskednek a nagyérdeműnek. „Közel tíz éve létezik ez a kapcsolat, évente szoktunk találkozni, a falunapoknál nincs is jobb alkalom, hogy együtt ünnepelhessünk” – vallják a szervezők, aki remélik hogy az idei rendezvény is lesz legalább annyira sikeres, mint a tavalyi volt. A rendezvényt Hargita Megye Tanácsa, Farkaslaka község polgármesteri hivatala, a Szalon Vadásztársulat és egyéni vállalkozók támogatják.

Galéria
A II. Kecseti Falunapok programja (augusztus 28-29.)

Szombat

8 óra - ébresztő (lovas ,ostoros, tülkös felvonulás)
10 óra - lovasverseny (rönkhúzatás, lovas ügyességi verseny, nyergelés, akadálypálya), benevezés a helyszínen, szabályok ismertetése.
10 óra - főzőverseny
12 óra - hivatalos megnyitó
14 óra - Zetelaki Fúvószenekar
14.30 - Borsika Néptánccsoport
15 óra - szadaiak műsora (Magyarország)
15.30 - Székelyszentmihályi citerazenekar
16 óra – Gereben néptánccsoport
16.30 - Kecseti tánc
17 óra - Gereben néptánccsoport
17.30 - Őseink – Kincses Kálmán református lelkész előadása
18.30 - baranta bemutató (oroszhegyi, udvarhelyi, székelyszenterzsébeti és kecseti csapatok közös bemutatója)
20.30 - Lélekharang – udvarhelyi táltosdobosok műsora tábortűz mellett
21.30 - Utcabál

Vasárnap
11.30 - ünnepi Istentisztelet
15 óra - csősz főpróba, indulás körútra
21 óra - szüreti bál

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Részegen vezetett, lebukott az oroszhegyi sofőr

Saját falujában állították meg a rendőrök azt az oroszhegyi sofőrt, aki erősen ittas állapotban ült a kormány mögé pénteken koradélután.

Részegen vezetett, lebukott az oroszhegyi sofőr
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Elpusztult egy medve Sikaszóban, amelyet korábban elgázolhattak

Sérült medve miatt érkezett riasztás Sikaszóba, ám a nagyvad elpusztult, amire a törvény által előírt bizottság helyszínre ért. Az állatot napokkal korábban üthette el egy autó.

Elpusztult egy medve Sikaszóban, amelyet korábban elgázolhattak
2026. június 11., csütörtök

Egész napos mozizásra várják az érdeklődőket Szentegyházán

Egész napos filmünneppel várják a mozirajongókat június 17-én Szentegyházán. A Vándormozi négy magyar alkotást vetít le, a belépés ingyenes.

Egész napos mozizásra várják az érdeklődőket Szentegyházán
2026. június 11., csütörtök

Kezdődik a strandszezon Parajdon

Megnyitja kapuit a parajdi sós strand pénteken, a nyitónapon minden érdeklődő ingyenesen látogathatja a létesítményt.

Kezdődik a strandszezon Parajdon
Kezdődik a strandszezon Parajdon
2026. június 11., csütörtök

Kezdődik a strandszezon Parajdon

Hirdetés
2026. június 10., szerda

Patthelyzetben a székelyudvarhelyi Ugron Gábor utca felújítása

Magántulajdonban lévő kerítéseket és épületeket kellene elbontani ahhoz, hogy felújíthassák a székelyudvarhelyi Ugron Gábor utca felső szakaszát. Keresik a lakók ingatlanjait legkevésbé érintő törvényes megoldást, de gyakorlatilag áll a projekt.

Patthelyzetben a székelyudvarhelyi Ugron Gábor utca felújítása
2026. június 10., szerda

A kilövés után pár nappal ismét medvére figyelmeztetnek

Újabb Ro-Alert figyelmeztetést kaptak kedd este a székelyvarságiak medve jelenléte miatt. Mindez alig két nappal azután történt, hogy egy emberre veszélyessé vált nagyvadat kilőttek a településen.

A kilövés után pár nappal ismét medvére figyelmeztetnek
2026. június 09., kedd

Több mint három kilogramm vízipipadohányt foglaltak le Hargita megyében

Házkutatásokat tartottak kedden Hargita megyében a Jupiter-hadművelet részeként a rendőrség gazdasági nyomozói. Több mint három kilogramm törvénytelenül értékesített vízipipadohányt foglaltak le.

Több mint három kilogramm vízipipadohányt foglaltak le Hargita megyében
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Bethlen Kata örökségét bemutató kötetet ismertetnek Székelyudvarhelyen

Bethlen Kata egyházépítő és mecénási tevékenységét feldolgozó kötetet mutatnak be csütörtökön a Haáz Rezső Múzeumban. A kiadvány két évtizedes kutatómunka eredményeit összegzi.

Bethlen Kata örökségét bemutató kötetet ismertetnek Székelyudvarhelyen
2026. június 09., kedd

Megújult a körforgalom, de újabb utat zárnak le Székelyudvarhelyen

Befejeződtek az aszfaltozási munkálatok a Haáz Rezső Múzeum előtti körforgalomnál, de újabb útlezárásra lehet számítani Szombatfalván – közölte Székelyudvarhely polgármestere.

Megújult a körforgalom, de újabb utat zárnak le Székelyudvarhelyen
2026. június 08., hétfő

Megkeresik, elaltatják és elszállítják a Székelyudvarhelyen megjelent medvebocsot

Ismét megjelent Székelyudvarhelyen a medvebocs, amelyet szombaton rögzítettek a város térfigyelő kamerái – jelenleg a helyszínen keresik a vadat a hatóságok, hogy elaltassák, majd elszállítsák.

Megkeresik, elaltatják és elszállítják a Székelyudvarhelyen megjelent medvebocsot
Hirdetés