Ki lehet jönni a havi fixből?

A címben szereplő kérdést általában fizetéssel, esetleg nyugdíjjal kapcsolatosan teszik fel, mi azonban a havi benzinkvótáról érdeklődtünk néhány udvarhelyszéki polgármesternél. Rövidített változatban az elöljárók válasza: egyértelműen nem!

Szász Csaba

2010. október 06., 16:392010. október 06., 16:39

2010. október 07., 12:282010. október 07., 12:28

Galéria

A költségcsökkentő sürgősségi kormányrendelet a közintézmények havi üzemanyag-fogyasztását is érintette, konkrétan megfelezte. Így a községi polgármesteri hivatalok szintjén a havonta megengedett üzemanyag-fogyasztást a korábbi 150 liter helyett 75 literre maximálta. Körkérdésünkből egyértelműen kiderül, ez a mennyiség messze nem elegendő, ha mind elhasználták, akkor leteszik a szolgálati autót, beülnek a sajátjukba, és zsebükből fizetik az üzemanyagot. Pedig a jobbára külföldi testvértelepülések látogatása még csak szóba sem került.

Nem igazságos
– mondja Rigó Mihály homoródalmási polgármester, kihangsúlyozva, hogy nincs arányosan elosztva a benzinkvóta, márpedig a különböző községek vezetői más-más távolságokat kell megtegyenek, ha Udvarhelyre vagy Csíkszeredába kell beutazniuk. „Az igazi probléma, amikor pályázataink érdekében Bukarestbe kell leutazni. Három pályázatunk van folyamatban, de már két bukaresti út felemészti a teljes havi kvótát, amit nem engedhetünk meg, tehát saját zsebünkbe kell nyúlnunk” – panaszolja a településvezető, hozzátéve, hogy ilyen körülmények között a hivatal mikrobuszát nem is tudják használni.

Rosszabb, de rövidebb
„Csak a múlt héten négyszer kellett beutaznom Udvarhelyre” – árulja el Cseke Miklós oklándi polgármester, akitől megtudjuk, hogy gyakoriak ezek az utak, mert a jelentéseket le kell adni, a pénzt is legalább kétnaponta le kell adni a bankba, és hol vannak még a kötelező utak a megyeközpontba. „A korábbi 150 literből még kijöttünk, Szeredába is Udvarhelyen keresztül utaztunk, most kénytelenek vagyunk a rövidebb, de rosszabb utat használni (Lövétén át), de persze így sem elegendő” – mondja a polgármester.

Rossz intézkedés
– véli Furi Mózes, Újszékely polgármestere, akinek egy szeredai út 170, egy udvarhelyi pedig 64 km megtételét jelent, és mindkettőt rendszeresen kell járnia. Banki ügyek miatt Keresztúr is gyakori úticél, és a szemételhordás is fokozza az üzemanyaggondokat. „Már-már többet használom saját autómat hivatali ügyekben, mint a szolgálatit, amelyet lassacskán elő sem merünk venni. De a legrosszabb, amikor eredménye sincs a dolognak. Tavaly pályáztunk a 322-es vidékfejlesztési programra, de az elbírálás nem volt kedvező, hiába jártuk a fővárost, veszendőbe ment sok idő, pénz és fáradozás” – panaszkodik a településvezető.

Sehogy sem elég
Azoknak sem könnyebb, akik közelebb vannak a megyeközponthoz. „Elég sokfelé vannak munkálataink, ezeket ellenőrizni kell, van egy vízpumpánk is, amely álladó felügyeletet igényel. Gyűlésekbe, börzékbe kell járnunk, befektetőket keresni, van, amikor én is és az alpolgármester is saját autónkat vesszük igénybe, és a benzint is mi fizetjük a 25 százalékkal lecsökkent fizetésünkből” – tájékoztat Benedek László, Kápolnásfalu polgármestere, kihangsúlyozva, hogy a benzinkvótából a hivatal autóparkjában található munkagépek és haszonjárművek működését is biztosítani kell.

Galéria
Voltak visszaélések
Az állami számvevőszék adatai szerint 2009-ben a romániai községházák havi üzemanyag-fogyasztása 150–200 liter volt. Néhány község azonban ezt jócskán meghaladta: Nalbant (Tulcea megye) – havi 1000 liter, Cogeleac (Konstanca) – 800 l, Cséffa (Bihar) – 650 l, Dudeşti (Brăila) – 550 l.
Nagy „benzinfalók” voltak a megyei tanácselnökök is. A számvevőszék adatai szerint Brassó, Hunyad, Krassó-Szörény és Hargita megyék tanácselnökei havi 800 liter üzemanyagot porlasztottak el, Dâmboviţa, Neamţ, Argeş és Teleorman megyék tanácselnökei 600 liternél álltak meg. Legtakarékosabbnak az Arad, Brăila és Kolozsvár megyei tanácselnökök bizonyultak, havi 200 liter vagy ennél kisebb fogyasztással.

Havi üzemanyagkvóták
Miniszterek, államtitkárok – 200 liter.
Prefektúrák – 175 l.
Minisztériumok és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár alkalmazottai, megyei tanácsok – 150 l.
Városi tanácsok – 125 l.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés