
A hét végén második alkalommal szerveztek falunapokat Kecseten. A Farkaslakához tartozó településen idén szüreti bállal kötötték össze a rendezvényt, mely így kétnaposra bővült. A község már újabb ünnepre készül, a hétvégén, szeptember 4–5-én a Kalonda-tetőn tizedik alkalommal szervezik meg a szenesnapokat.
2010. augusztus 29., 21:282010. augusztus 29., 21:28
2010. augusztus 30., 10:392010. augusztus 30., 10:39
Zajlik az élet Farkaslakán, illetve a községhez tartozó településeken. A közelmúltban Firtosváralján haranglábavató ünnepséget tartottak, Bogárfalván pedig harmadik alkalommal rendeztek falunapokat. Nem mindenhol volt örömünnep, Farkaslakán például az öt évvel ezelőtti árvíz áldozataira emlékeztek. Most a hét végén Kecset ünnepelt egy kétnapos rendezvénnyel, a községközpont pedig már készül a hét végén esedékes jubileumi, X. Farkaslaki Szenesnapokra.
Szép idő, jó hangulat
Nem volt nehéz megtalálni. Még annak sem, aki életében először járt Kecsetben. Farkaslakáról kijövet, a főútról való letéréskor az út felett egy hatalmas banner jelezte, hogy jó irányba indultunk. A faluba beérve sem kellett fülelni, hogy honnan jön a hang, ahogy közeledtünk a központhoz már fel is tűntek a sátrak. Az elsők között, vagy inkább alatt Bálint Sándor zsindelykészítő, teknővájó kézügyességét csodálhattuk meg, kicsit arrébb házi sajtot kínáltak eladásra, aztán feltűnt valami, ami nem biztos, hogy epekedve várta a falunapokat, tekintettel arra, hogy egy nappal korábban még szabadon röföghetett, de a faluünnep nyitónapjának nagy részét többnyire egy nyársra feltűzve töltötte. Józsa Imre locsolgatott páclével egy malacot, amelyről – bár nem kóstoltuk meg – feltételeztük, hogy bizony jóízűre sikeredhetett, mert már igencsak fogytában volt.
Munkáját – mármint a mesterszakácsét – nem irigyeljük: fentről a nap, alulról a parázs égeti, s mindez azért, hogy más jól lakjon. Ha beköszönt a hideg évszak, gyakran hívják házhoz, ha úgy tetszik malachoz egy kis párharcra. Ennek általában sok szalonna az eredménye.
„Egyik legjobb hangulatú falunap ez” – mondja a fotósunk, a véleményezésre valószínűleg nagy hatással volt, hogy itt nem sok hely jutott a bóvliárusoknak. Szerencsére.
A hídon túl, a tavaly felújított kultúrház mellett kapott helyet a színpad, melyet egy hatalmas trailerből alakítottak ki, úgy, hogy egyik oldaláról levették a vászonborítást. Mivel érkezésünkkor épp nem volt műsor, elindultunk a sörsátrak felé. Útközben a farkaslaki alpolgármester, Kovács Lehel jön velünk szembe, hivatalból van itt, de mielőtt még szóra bírnám, elárulja, hogy a főnöke is jelen van, így hát a hierarchia betartása érdekében lépünk is tovább, hogy pár perccel később az egyik sátor alatt helyet foglaljunk Albert Mátyás polgármester mellett.
Kecset után szenesnapok
„Helyi szervezés ez, ügyesen összehozták” – mondja a településvezető rámutatva egyik tanácsosára, Széles Csabára, aki többedmagával igencsak kivette részét a munkából, hogy Kecsetben másodszor is legyenek falunapok. Az eseményt egyébként a Kecsetért Egyesület szervezte, a Hargita megyei tanács, Farkaslaka község polgármesteri hivatala, a Szalon Vadásztársulat és egyéni vállalkozók támogatták. Szó esik arról is, hogy miért lett kétnapos a rendezvény, illetve a falunapot miért toldották meg a vasárnappal, amely ünnepi istentisztelettel kezdődik és szüreti bállal zárul. „Bál eddig is volt, de ha már összejön a falu népe és az elszármazottakból is hazajönnek néhányan, így nagyobb hangsúly helyeződik a bálra, mi több ünnepélyesebbé válik” – kapjuk a magyarázatot. A bográcsgulyás elfogyasztása közben beindult az élet a színpadon, fokozódik is arrafelé az érdeklődés, hála a bemutatott kecseti táncnak. Sorban érkeznek a tánccsoportok, de élénk érdeklődés előzi meg a testvértelepülésről érkezett szadaiak műsorát is.
Zsúfoltak a hétvégék Farkaslakán – jön a megállapítás, hisz elég, ha felsoroljuk a községhez tartozó települések eseményeit, rendezvényeit. És hátravan még egy – figyelmeztet a farkaslaki polgármester – az első szeptemberi hét vége a X. Farkaslaki Szenesnapokról szól. „Aztán nem szabad arról lemaradni” – mondja Albert Mátyás. Nem is fogunk.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.
Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.
szóljon hozzá!