Egy nap, amikor Szépvízen minden a káposztáról szól

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A már hagyományosnak számító káposztavágást és -vásárt kilencedik alkalommal szervezik meg szombaton Szépvízen. A rendezvény programjában többek között szekeres felvonulás, táncos és zenés előadás, főzőverseny és káposztabál szerepel.

Iszlai Katalin

2016. október 13., 17:442016. október 13., 17:44

2016. október 13., 17:522016. október 13., 17:52

Ferencz Tibor, a község polgármestere megkeresésünkre elmondta, a Szépvíz Polgármesteri Hivatala és a Szépvízért Egyesület által szervezett rendezvény célja az értékesítés mellett a régi szokásokra, hagyományokra való visszaemlékezés.

„A Nád-dűlő egy káposztáskertje volt a falunak, s ma is az. Egy sajátos móddal termesztjük itt a káposztát, minden családnak van 1–2 ár területe, viccesen azt is szoktuk mondani, hogy akinek nincs itt földje, az nem is idevalósi. A káposztavágást a régi időkben is mindig egy napra tették, egyszerre vágták az emberek, és a szomszéd települések lakói vásárolni érkeztek, így egy vásári hangulat alakult ki. A káposztavágás napja ünnepélynek számított, hiszen ez az évben az utolsó mezőgazdasági munka. Ezt próbáltuk visszaidézni, a gyökereinkre építettük ezt a rendezvényt. Minden esztendőben egy szomszéd települést meghívunk, mint díszvendéget, az idei meghívottunk Madaras község. Ők hozzák a fúvószenekart és a hagyományőrző csoportjaikat, ezáltal a múlt időkhöz hasonlóan vásári és ünnepi hangulatot próbálunk teremteni” – emelte ki a polgármester.

A rendezvény szombat reggel 8 órakor szekeres felvonulással kezdődik, a résztvevők Borzsovából indulva a Nád-dűlőbe érkeznek a csíkmadarasi fúvószenekar kíséretében. Kilenc órakor kezdődik a főzőverseny, majd 10 órától tartják a vásár hivatalos megnyitóját. Ezt követően a Nádon felállított színpadon fellépnek a csíkmadarasi hagyományőrző csoportok, a szépvízi Pozdorka néptánccsoport, a csíkszentmiklósi Cserebojtos néptánccsoport, valamint a csíkborzsovai és az újkígyósi citerazenekarok.

Az előadások után 12 órától díjazzák az Őszi betakarítás címmel meghirdetett rajzverseny győzteseit, 13 órától pedig a főzőverseny kiértékelője következik. A déli programok lezárásaként 14 órától tombolasorsolást tartanak. Este nyolc órától a rendezvény zárómozzanataként hagyományos káposztabált szerveznek a csíkborzsovai kultúrotthonban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés