Az országban általános tendencia a pénztelenség, nemcsak a vállalkozók és cégeik, hanem az önkormányzatok többsége is a túlélésért harcol. Fenyéd községben sem rózsásabb a helyzet, viszont ha apró lépésekben is, de fokozatosan haladnak a települések fejlesztését illetően.
2010. szeptember 14., 16:432010. szeptember 14., 16:43
2010. szeptember 14., 16:522010. szeptember 14., 16:52
„Tele voltunk és vagyunk nagy tervekkel, hogy miképpen tegyük élhetőbbé kis községünket, miképpen építsük és szépítsük környezetünket, de sajnos a válság megakadályoz abban, hogy az elhatározott léptékben haladjunk a megvalósítások terén” – fogalmazott Bokor Botond, Fenyéd község polgármestere. Fenyéd részt vett a 322-es pályázati kiírásában, viszont pénzhiány miatt várólistára került. „Nagyon örvendetesnek tartjuk, hogy Hargita megyében hat község (Parajd, Lövéte, Gyergyócsomafalva, Gyergyóremete, Csíkkozmás, valamint Pálfalva) hamarosan nekikezdhet a 2,5 millió euró értékű fejlesztéseknek. Bízunk abban, hogy további pénzalapokkal fog bővülni a 322-es kiírás, és akkor mi is megköthetjük a szerződést, ami 7 km járda megépítését, 11 utca leaszfaltozását, az ivóvíz- és csatornarendszer kibővítését, valamint a kultúrház eszközökkel való felszerelését foglalja magában. A járdaépítéssel azonban nem lehet várni, hiszen a helyzet megköveteli, hogy a 138-as megyei út mentén minél hamarabb elkészüljön egy korszerű járda, amin a gyalogosok biztonságban közlekedhetnek” – fogalmazott a polgármester. A pénzt erre a célra már tavasz óta más forrásból megszerezték, viszont ahogy a polgármester mondja, „ha van is, nehéz elkölteni”, hiszen a rossz közbeszerzési törvények miatt a meglévő összegek elköltésének első mozzanata is közel másfél évig elhúzódhat. „Reményeink szerint a munkálatokat októberben elkezdhetjük” – tette hozzá a Bokor.
Ugyancsak a pénzhiány miatt stagnál a küküllőkeményfalvi kultúrház építése is, amire központi pénzek hiányában más források bevonásával kezdenek hozzá, és a tervek szerint idén már az alapkőletétel is meglesz. A sok akadály és az apadó anyagi források ellenére a polgármester arról tájékoztatott, hogy ha apró lépésekkel is, de haladnak a fejlesztésekkel.
„Dr. Verestóy Attila szenátor úrnak köszönhetően egy nagyobb pénzösszeghez jutott az iskola, amiből lehetőségük nyílik átalakítani az osztálytermeket, megépíteni az iskola körüli járdát, továbbá a keményfalvi iskolára és az óvodára is költhetnek” – fejtette ki az elöljáró.
A megvalósítások listáján szerepel a fenyédi katolikus templom kijáratánál lévő terület (képen), amit három helyi vállalkozó segítségével sikerült felújítani és korszerűen kiépíteni. A fenyédi kultúrház színpadja alatti részt sikerült kijavítani, ahol a fiatalok számára akár klubtermet is ki lehet majd alakítani. Arról is beszámolt Bokor, hogy pár héten belül egy nagyobb aszfaltozási munkálatra is sor kerül Keményfalván.
Hagyományteremtő szándékkal szezonnyitó ünnepséget szerveznek vasárnap a homoródkarácsonyfalvi Dungó-feredőnél.
Meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát, mivel a heves esőzések miatt újból befolyt a víz a föld alatti komplexumba. A helyszínen a tűzoltóság dolgozik a víz kiszivattyúzásán.
Több székelyudvarhelyi utcában is áramszünet lesz szerdán – olvasható a városháza közleményében.
Javítási munkálatok miatt fog szünetelni az áramszolgáltatás kedden reggel kilenc és délután öt óra között több Betfalván lévő háztartásnál – közli a székelykeresztúri polgármesteri hivatal.
Négyszázhetven középiskolás vesz részt a 31. Székelyudvarhelyi Diáknapokon, amelyet május 5. és 11. között tartanak Székelyudvarhelyen. Az idei rendezvény számos újdonsággal, mesevilágot idéző tematikával és sokszínű programmal várja a fiatalokat.
A Black Comedy borzasztóan vicces, ugyanakkor helyenként igencsak elgondolkodtató előadás, amely egy zseniális színházi ötletre épül – hangzott el a Tomcsa Sándor Színházban tartott sajtótájékoztatón.
Székelyudvarhelyen jártunk a szavazókörzetekben, ahol csendes, nyugodt légkörben zajlott a voksolás. Bár nagy tömegeket nem tapasztaltunk, folyamatosan érkeztek az emberek, 1-2 fő mindig volt a szavazóhelyiségekben, váltották egymást a fülkéknél.
A székelyudvarhelyi zsidóság elhurcolásának 81. évfordulóján, május 3-án Fecső Zoltán dokumentumfilmes tematikus sétával emlékezett a városból eltűnt közösségre, kiemelve a gyűlöletkeltés veszélyeit.
Teljesen átalakul Székelyudvarhely történelmi belvárosának egyik kis utcája, a Székely Támadt-vár közvetlen szomszédságában. A Tó utca modernizálása nemcsak látványos változásokat hoz, új lehetőségeket is teremthet a helyi vállalkozók számára.
Egy sérültet szállított kórházba a mentő, miután két autó összeütközött pénteken délután a 13A jelzésű országúton, Szentegyháza határában – tudtuk meg a szentegyházi tűzoltóktól.