Elkezdődött szombaton a második alkalommal megszervezett Erdélyi Mesterségek Ünnepe, amelyen a kézművesek portékái mellett népi gyerekjátékok, kiállítások, mesterség-bemutatók, táncház és táncelőadások is várják a látogatókat.
Legfőképp a magyar diákok által él tovább és gyarapodik a közös magyar tudás, ehhez pedig, ahogy eddig, ezután is minden támogatást megad a magyar állam – jelentette ki Hankó Balázs minisztere szombaton, Székelyudvarhelyen.
Új szerződéssel oldja meg a székelyudvarhelyi önkormányzat, hogy az idei fűtésidényben is biztosíthassák a támogatást a gigakalória lakossági árára. Jelenleg folyamatban van a közbeszerzés a távhőszolgáltatás kiszervezésére.
Egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a kis- és középvállalkozások az idei adótörvénykönyvi módosítások miatt, az előző évek megtakarításait kénytelenek felhasználni, hogy túlvészeljék az idei esztendőt.
Szakmai inkompetenciával és arroganciával vádolta nyílt levélben egy nagymama a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház újszülött osztályának főorvosát. A történet nagy port kavart a Civil Csíkszereda Facebook-csoportban. A történtekre a kórház is reagált.
Kételkedve fogadták az iskolavezetők és pedagógusok a tanügyminisztérium érettségi menetrendet módosító döntését, hiszen a nagy emberi erőforrást és üres iskolákat igénylő érettségivizsgát tanév közben rendezik meg jövőben.
Két hónapnyi „kényszerszünet” után újra kétnyelvű tábla hirdeti a két állami intézményt: a Hargita Megyei Törvényszéket és a Csíkszeredai Bíróságot.
Az Európai Bizottság dohányfüstmentességet vezetne be bizonyos kültéri tereken is azzal a céllal, hogy az emberek, elsősorban a gyermekek és fiatalok hatékonyabb védelmet élvezhessenek a passzív dohányzás és az aeroszolok hatásaival szemben.
A korszerűsítés során jelentősen emelkedik a 137-es jelzésű megyei út szintje Nagygalambfalva egy szakaszán – hívták fel a figyelmet az ott lakók, akik már most nehezen tudnak ki- és bejárni udvaraikra. Attól tartanak, megszokott életvitelük megváltozik.
Hiába újítják fel az iskolaépületeket, festik újra a tantermeket, az iskolakezdés utáni hetekben számos intézményben már nem látszik a friss festés, az új fürdőszobai berendezéseket is megrongálják a diákok.
A háziorvosok egyharmada már elérte a nyugdíjkorhatárt Kovászna megyében, az utánpótlás viszont messze elmarad a szükségestől. A családorvosi hivatás alacsony megbecsültsége miatt a fiatalok más szakirányt választanak.

Többnapos havazás után vastag hóréteg borítja Csíkszék minden szegletét. A fehér tájak minden még egy ideig velünk maradnak, hiszen a szilárd csapadék után dermesztő hideg érkezett a térségbe.
Balavásár községben helyet jelöltek ki az építkezési törmeléknek, mégis összevissza szemetelnek a lakosok, illegálisan viszik a hulladékot a mezőre. A helyi önkormányzat kamerákat szereltetett fel, és büntetni fog.
Székelyudvarhely számos pontján zajlanak különböző munkálatok párhuzamosan: van ahol villanyvezetékek földbe fektetésén dolgoznak a megbízott szakemberek, máshol a gázszolgáltató ügyködik vezetékcserén.
Játszótér, szabadidőközpont, sportpálya – mindez egy helyen megtalálható a vasárnap átadott Cserealja parkban Marosvásárhelyen. A késő délutáni megnyitón több százan vettek részt, gyerekek és felnőttek, szülők és nagyszülők egyaránt.
Mi lenne, ha tüllszoknyában motoroznánk egyet a városban és a város körül? – ebből a baráti körben felmerült poénos kérdésből jött létre a vasárnapi csíkszeredai, Szoknyás gurulás elnevezésű figyelemfelkeltő akció. Mintegy ötven hölgy ült nyeregbe.
Túlzsúfolttá kezdett válni a székelyudvarhelyi kutyamenhely, annak ellenére, hogy havonta átlagosan két ebet örökbe fogadnak. A zsúfoltság megszüntetéséhez elsősorban a felelős állattartás tudna érdemben hozzájárulni.
Bár a rossz időjárás ellenére továbbra is vannak kikapcsolódást nyújtó szabadtéri események, ez a borús, csapadékos hétvége annak is kedvez, aki inkább otthon maradna és filmekkel, sorozatokkal ütné el a szabadidőt. Ehhez ajánlunk most hét néznivalót.
Profik és háziasszonyok, modern irányzatok és hagyományok találkoznak ezen a hétvégén a Taste of Transylvania keretében. Volt, akiknek a szombat aktívan, közösségi pityókaszedéssel indult, mások már délben belevetették magukat a kulináris kalandozásba.