Nagylélegzetű, mintegy 25 millió eurós fejlesztés kezdődik a marosvásárhelyi reptéren, az erről szóló kivitelezési szerződést pénteken írták alá a felek. Minden körülmény adott lesz, hogy még több utast fogadjanak, még több repülő landolhasson.
Mit jelent tévedni az orvoslásban? Mit tehetünk hibáink kiküszöbölése érdekében? Mit jelent jogilag a malpraxis hazánkban? Többek között ezekre a kérdésekre keresik a választ a Szent Balázs Alapítvány által szervezett marosvásárhelyi konferencián.
Már többször tűnt fel a marosvásárhelyi állatkertnél – a Somostetőn – egy anyamedve két bocsával. Az ügy megoldásáig a futópálya elkerülésére intik a városlakókat.
Halálos kimenetelű baleset történt Marosvásárhelyen csütörtök kora délután: egy teherautó gázolt el egy gyalogost.
Marosvásárhely vezetősége azt szeretné, hogy a hulladékgazdálkodási szerződést ne másik tizennyolc településsel közösen, hanem egyedül kösse meg a város. Ennek érdekében már lépéseket is tett Soós Zoltán polgármester.
A Richter-skála szerinti 5,2-es erősségű földrengés volt hétfő délután Olténiában, Gorj megyében – írja az Agerpres hírügynökség az országos földfizikai intézet (INCDFP) közlésére hivatkozva.
Erdélyben immár kilencedik alkalommal szervezik meg a Házasság hete rendezvénysorozatot, felhívva a figyelmet a család értékeire és fontosságára. Marosvásárhelyen és Maros megyében több érdekes előadás lesz a héten.
A tervek szerint befejezik idén a marosvásárhelyi Kultúrpalota felújítását, de a Teleki Téka freskós termét is teljes pompájában csodálhatják meg a látogatók.
Két autó balesetezett Marosvásárhelyen a volt Kossuth Lajos utcában (ma Călărașilor utca), az ütközés során pedig üzemanyag folyt az útra, így speciális tűzvédelmi intézkedéseket biztosítottak a helyszínen a marosvásárhelyi tűzoltók.
„A 2023. évi költségvetés városunk eddigi legnagyobb költségvetése, közel 1 milliárd lej. Ugyanakkor ambiciózus, reális és kiegyensúlyozott.”
Európai uniós pénzalapból – ráadásul nagyon sokból – fogják életbe ültetni év végéig Marosvásárhelyen azt a közlekedésmenedzsment-tervet, amely alapján okos jelzőlámpákat szerelnek fel több útkereszteződésbe.

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Marosvásárhelynek jelenleg csupán 3 százalékos az eladósodási hányada, és a törvény 30 százalékot enged meg, így a nagyberuházásokra a város akár 350 millió lejes kölcsönt is felvehet – nyilatkozta a polgármesteri hivatal gazdasági igazgatója.
Jelentősen megnövelték Marosvásárhely idei költségvetését az uniós és kormánypályázatokból beérkező összegek, így a kedden elfogadott büdzsé 900 868 174 lej, ami 200 millióval több, mint egy évvel korábban.
Egy tizennégy éves fiatalt vittek fűtött menedékhelyre Marosvásárhelyen, miután a Hidegvölgyből származó kiskorú a Haladás utcában készített magának „szálláshelyet”. Marosvásárhelyen és Csíkszeredában is vannak üres ágyak a hajléktalanszállókon.
Egyelőre csak a decemberi fűtésszámlákat kapta kézhez a marosvásárhelyi városháza, így azt már tudják, hogy az év utolsó hónapjában mennyibe került megfelelő hőmérsékletet biztosítani a napközikben, óvodákban és iskolákban.
Marosvásárhely önkormányzata több mint 11,2 millió lejt fektet be egy óvoda és bölcsőde építésére a Belvedere negyedben. Soós Zoltán polgármester aláírta az építési engedélyt, a következő napokban pedig átadják a területet.
Aláírta Soós Zoltán polgármester a marosvásárhelyi Friedrich Schiller Gimnázium felújítási munkálatainak megkezdéséről szóló határozatot.
Aláírták nemrég a marosvásárhelyi Belvedere lakótelepre tervezett óvoda és bölcsőde építkezési engedélyét, így hamarosan hozzáfoghatnak a megvalósításnak – adta hírül Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere Facebook-oldalán.