Fényes nappal lökdösnek gyermekeket az utcán kamaszkorú suhancok, akik iskolások telefonjait, zsebpénzüket veszik el, mi több, mozgássérült nyakláncát szakítják le, de még a rendőrt is körbeveszik és megpróbálják megfélemlíteni. Marosvásárhely egyes lakótelepein nem érzik biztonságban magukat a helybéliek.
Egy medvetetemet találtak Maros megyében, Ádámos közelében, egy út menti árokban csütörtök délután. A rendőrség kiszállt a helyszínre, illetve értesítette a területileg illetékes vadászegyesület képviselőit is, hogy megállapíthassák, mi okozhatta a vadállat elpusztulását.
A helyi költségvetés túlterhelése miatt aggódtak a marosvásárhelyi önkormányzati képviselők, akik csütörtöki soron kívüli ülésükön két bölcsőde és egy óvoda építéséről döntöttek.
Több mint hatezer éves település nyomaira bukkantak Marosvásárhelyen az új bevásárlóközpont építése során. Bár a leletek a nagyközönség számára nem túl látványosak, Berecki Sándor régész szerint tudományos jelentőségük nagy.
Őrizetbe vették szerdán Marosvásárhelyen azt a cégvezetőt, aki három ügyfelét is becsapta.
Október 18–20. között szervezik meg Szovátán a tökfesztivált, a Tök Jó hétvégén. A tökfesztivál érdekességekkel, finomságokkal, hagyományos ételekkel és italokkal, zenével, koncerttel, tánccal és természetesen sok-sok tökcsoda-teremtménnyel várja az érdeklődőket.
Ideiglenesen nyolcvan parkolóval kevesebb van Marosvásárhey főterén, hiszen nem lehet állomásozni a színház épülete mögött, mert felújítási munkálatok zajlanak.
A megbuktatott, így csak kisebb hatáskörrel rendelkező kormány egyik hétfői határozata között országszinten 1,4 milliárd lej szétosztása is szerepelt. Maros megyében jól látszik, de Hargita megyében is tetten érhető, hogy elsősorban a szociáldemokrata (PSD) érdekeltségű települések részesültek a nem remélt támogatásban.
Október 22. és 26. között gazdag programmal készülnek Marosvásárhelyen a 22. Bernády Napokra. A városépítő polgármester nevét viselő közművelődési alapítvány számára fontos Bernády szellemiségének éltetése, emlékének ápolása.
Fokozott ellenőrzésre számíthatnak a személyszállító és a 3,5 tonnánál nagyobb teherszállító járművek október 20-ig. Az Európai Unió valamennyi tagállamában megszervezett közúti ellenőrzési akció Székelyföldre is kiterjed, Maros és Hargita megye főbb útszakaszait is érinti.
Álláskereső portált indított lapcsaládunk, a munkakeresők és munkaadók új felületen kereshetik a legjobb megoldásokat.
Medvét látott fényes nappal Gagyban – jelentette múlt héten egy lakos a hatóságoknak. A nagyvad alig száz méterre a házaktól, egy a földbe vájt üregben húzta meg magát, olyan helyszínen, amelynek közelében gyakran játszottak a gyerekek. A veszély továbbra sem múlt el, erről beszél videónkban Simó Dezső Szabolcs, Szentábrahám község polgármestere és Fazakas Attila, a Hubertus Vadásztársaság igazgatója.
Október 16-a, Szent Gál napja igazi termésünnep. Vidékünkön elsősorban „a káposztás falvak” gazdasági életéhez kötődik: az előtte vagy utána következő szombaton megáldatják a termelőhelyeket, -kerteket.
Látványos és veszélyes baleset történt szerdán hajnalban Marosszentgyörgyön, amikor egy Konstanca megyei sofőr által vezetett nyergesvontató egy magánház falának ütközött.
A gyerek gondolkodása mellett a szülők mentalitása is változik – fogalmazták meg az Oszkár, a közlekedési kígyó elnevezésű, kéthetes akció keddi értékelőjén a szervezők, illetve a jelenlévő tanítók, szülők.
Ingyenes pénzügyi képzésre várja az érdeklődőket Marosvásárhelyen a Telefonos Szeretetszolgálat. A szerda este 6 és 9 óra közötti képzésre pénzügyi helyzetétől függetlenül bárki jelentkezhet.
Felkészültek a Hargita és Maros megyei tanintézetek a hideg időszakra, sehol nem lesz gond a fűtéssel az elkövetkező hónapokban. Ott, ahol még fával fűtenek, többnyire már a teljes fűtési idényre elegendő tüzelővel rendelkeznek, mindössze néhány tanintézetben nem tudták még beszerezni a teljes mennyiséget.
Küküllő partján horgászó személlyel végzett egy kétbocsos anyamedve a Kóródszentmártonhoz tartozó Vámosudvarhelyen. Az eset szombaton a késő esti órákban történt. Maros megyében idén ez az első alkalom, hogy embert ölt a medve.
#Rezi – ez lett a jelszava annak a japán sztrájknak, amelyet a romániai orvostanhallgatók hirdettek meg a rezidensvizsga időpontjával és metodológiájával kapcsolatos bizonytalanság, illetve a meghirdetett helyek kis száma miatt. Tiltakozásra biztatja a rezidenseket és orvostanhallgatókat az Erdélyi Rezidens Orvosok Szövetsége is.