A kormányt sürgeti a Központi Régió Fejlesztési Tanácsa (CDR Centru), hogy orvosolja a barnamedvék által okozott problémákat. A tanács úgy véli, hónapokon belül a jelenlegihez képest mintegy ezerötszáz egyeddel lesz több medve a térségben.
Jung Ildikó marosvásárhelyi nyugalmazott ügyvéd, festőművész ötletét karolta fel a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és az Együtt a Daganatos Gyermekekért Egyesület közreműködésével képzőművészeti kiállításnak adott helyet a színház emeleti előcsarnokában.
Az idei tél első marosvásárhelyi hóhullása is jelzi, hogy közelednek az ünnepek, nyitnak a karácsonyi vásárok, indul a Mikulás busz és felkapcsolják a díszkivilágítást is.
Egyértelmű, hogy Székelyföldön még nem vonultak téli álomra a medvék, ezért arra voltunk kíváncsiak, hogy ez általában milyen körülmények között történik meg. A vadászok szerint az elkövetkező hónapokban is számíthatunk nagyvadak által okozott károkra.
Marosvásárhelyen már áprilisban elfogadtak egy határozattervezetet, amely szerint a születendő gyermekek családjai 2000 lejes egyszeri támogatást kaphatnak. Pénz azonban eddig nem volt rá. Most lett, de nem elegendő.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppart Maros megyei szervezete hetedik alkalommal szervezi meg a Cipődoboznyi szeretet akciót.
A bíróság hétfőn visszautasította Makkai Gergely leváltott marosvásárhelyi alpolgármester azon kérését, hogy nyilvánítsák semmisnek a lemondatásáról szóló tanácsi határozatot. Az ítélet nem jogerős.
A tömbházak között, mellett lévő parkolók bérbe adását elvetették, és az emeletes parkolóházak megépítését szorgalmazták civilek és választott önkormányzati vezetők Marosvásárhelyen.
Bár a marosvásárhelyi önkormányzati képviselők egyetértettek azzal, hogy szüksége van Marosvásárhelyek egy sétálóutcára, a Bolyai utca pedig erre alkalmas lenne, mégsem hagyták jóvá az erről beterjesztett tervezetet.
Marosvásárhelyen évek óta nagy gondot jelent a 2-es számú Poliklinika és az 1-es számú Fogászati Klinika előtti parkolás. Ez a jövőtől megváltozik, ugyanis a Maros Megyei Tanács által finanszírozott két egészségügyi intézmény melletti parkoló felújítása hamarosan elkezdődhet.
Mintegy ötven csendőr, rendőr és tűzoltó kereste a szombat délután eltűnt tízéves gyereket Marosszentkirályon. A kiskorú megszökött otthonából, egy családi típusú házból, ahol elhagyott gyermekek élnek nevelőszülőkkel.
Hargita megye legjelentősebb, névadó hegységét vulkáni építmények füzére alkotja. Legmagasabb csúcsa a székelyek szent hegyeként emlegetett Madarasi Hargita, itt több száz kopjafa, kereszt és kőhalom található szétszórva.
Napjaink slágertermékei a bio címkével ellátott árucikkek, amelyek térségünkben is egyre nagyobb népszerűségnek örvendnek. De a jóval magasabb ár mellett mi különbözteti meg ezeket a hagyományos, azaz nem bio termékektől? Szász Hunort, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház dietetikusát kérdeztük.
Százötven millió lejes különbség van a marosvásárhelyi városháza bevételei és tervezett kiadásai között, így nagyon nagy valószínűséggel adóssággal kezdi az évet a marosi megyeszékhely.
Kihágásnak számít a pirotechnikai eszköz engedély nélküli birtoklása, még akkor is, ha azt nem használják. Ugyanakkor veszélyes is ilyen jellegű árut tárolni, mert bármikor balesetet okozhat, felrobbanhat, meggyulladhat. Elkezdődtek az ellenőrzések.
Az Erdőszentgyörgyhöz tartozó erdőkben történő szénégetést kifogásolja Berki Ferenc, a Magyar Polgári Párt Maros megyei vezetője. Az erdőszentgyörgyi városvezetés szerint a szénégetés kérdése nem tartozik az önkormányzat hatáskörébe.
Újabb sikeres program végéhez érkezett a Talentum Alapítványnál működő Tanácsadó központ, amelynek kedvezményezettei olyan Maros megyei magyar gyermekek és fiatalok, akik jó értelmi képességekkel rendelkeznek, ellenben szociálisan és gazdaságilag hátrányos helyzetűek.
A legtöbb székelyföldi városban december elsején, advent első vasárnapján kapcsolják fel a díszkivilágítást, kivéve Marosvásárhelyen, ahol december ötödikéig kell erre várniuk a lakóknak. Az eltérő időpontok mellett az is változó, hogy az egyes önkormányzatok mennyit fordítottak a városok díszítésére.
Sötétedés után kihaltak lesznek a szovátai utcák, a városban és a fürdőtelepen is, a helybéliek a medvétől való félelmükben nem mernek az utcára menni. A turisták sem bátrabbak és nem csoda, hiszen nem ritka, hogy kora este a Medve-tó körül medvék járnak.