A zárt, vagy nem a kijelölt helyeken történő dohányzást ellenőrzi a Maros megyei tűzoltóság.
Idén közel kétszer annyi megyei utat javítottak és korszerűsítettek Maros megyében, mint tavaly – tudtuk meg Péter Ferenctől. A Maros megyei tanács elnöke az idei megvalósításokról és a jövő évi tervekről beszélt lapunknak.
A Marosvásárhelyi Női Akadémia a Divers Egyesülettel összefogva az idén is megszervezte Mosolygó Mikulás elnevezésű rendezvényét. A rendezvény idei kiadásának bevételeit Ferencz Nóra gyógykezelésére ajánlják fel a szervezők.
Példátlan összefogásnak nevezte az édesapa, hogy közönségszavazás nyomán bejutott a Duna Televízió népzenei és néptáncos tehetségkutatójának, a Fölszállott a Páva döntőjébe kisfia, a kilenc éves Szász Csanád László.
Egy szűk hét van még hátra a Székelyhon napilap nyereményakciójából. December 10-ig még bárki bekapcsolódhat a játékba, az említett időpontig kell egy fél évre vagy teljes évre előfizetni az újságra. A kampány három nagy értékű díját december 13-án sorsolják ki Székelyudvarhelyen.
A katolikus és a görögkeleti egyház szentjére, Mürai Szent Miklós püspökre emlékezünk december 6-án.
Szinte felbecsülhetetlen mennyiségű, különböző fajtájú hal pusztult el a Marosban szerdán, miután a marosvásárhelyi nagy gátnál megnyitották a zsilipeket.
Több százan voltak kíváncsiak csütörtökön este Marosvásárhelyen az ünnepi díszvilágítás felkapcsolására és a két mobil jégpálya megnyitására. Az érdeklődőket ünnepi műsorral és Mikulásokkal várták.
Rövidnek ígérkező, de veszekedésbe torkolló rendkívüli tanácsülés volt Marosvásárhelyen csütörtökön. Többek között perrel fenyegették a marosvásárhelyi városháza iskolákért felelős igazgatóját, ha még egyszer előfordul, hogy becsmérlő szavakkal illeti a tanácsosokat.
Felterjesztik a Magyar Értéktárba a székely kapukat mint kulturális örökséget, továbbá dr. Torma Zsófia és Kibédi Mátyus István életművét – tájékoztat csütörtöki hírlevelében az RMDSZ.
Festett famennyezetek és berendezések az unitárius templomokban címmel a Magyar Unitárius Egyház (MUE) megalakulásának 450. évfordulójára jelent meg az a míves könyv, amelyet a közreműködő egyházközségekkel székelyföldi kötetbemutató körúton ismerhetnek meg az érdeklődők a hétvégén.
Hargita megye legjelentősebb, névadó hegységét vulkáni építmények füzére alkotja. Legmagasabb csúcsa a székelyek szent hegyeként emlegetett Madarasi Hargita, itt több száz kopjafa, kereszt és kőhalom található szétszórva.
Immár tizenkilencedik alkalommal és több helyszínen csendül fel az adventi keresztyén zenei fesztivál himnusza, a Várom az Urat.
Üldözési akció közben balesetezett egy rendőrautó Marosvásárhelyen. A hatósági egység megpróbálva a menekülő személygépjármű elé kerülni, egyirányú utcába hajtott, azonban a forgalommal ellentétes irányba. Szerencsétlenségükre egy autó pont az akció közben fordult be az utcába.
Hét olyan félreeső települése van Maros megyének, ahová nem jár autóbusz. Az egyik falu érdekessége, hogy noha áthalad ott a busz, de nem állhat meg, mert nincs rá engedélye. Mesebeli van is, meg nincs is Székelyföldön.
Kokaint, hallucinogén gombákat, vadkenderből készült termékeket és ecstasy tablettákat találtak a Marosvásárhelyen tartott házkutatások során. Öt férfit előzetes letartoztatásba helyeztek.
Felmondták a szolgálatot a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu és Friedrich Schiller iskolában lévő nagy teljesítményű gázkazánok, és hideg tantermekben kellett tanulniuk a diákoknak.
A fesztiválozók kéréseit figyelembe véve, illetve napjaink legjobb magyarországi és erdélyi előadóit kiválasztva állítják össze a Maros-parti Vibe fellépőlistáját – az első neveket szerdán ismertették.
Frontálisan ütközött egy személygépkocsi egy áruszállító járművel a Ratosnya közelében lévő Andronyászán szerda délelőtt. A balesetben három személy sérült meg, kettő súlyosan, egy könnyebben.