
Faragást, agyagozást tanultak a kicsik
Fotó: Haáz Vince
A Marosvásárhelyi Női Akadémia a Divers Egyesülettel összefogva az idén is megszervezte Mosolygó Mikulás elnevezésű rendezvényét. A rendezvény idei kiadásának bevételeit Ferencz Nóra gyógykezelésére ajánlják fel a szervezők.
2019. december 07., 16:412019. december 07., 16:41
Míg az előző években a vár valamelyik épülete, vagy bástyája adott helyszínt az eseménynek, idén a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház fogadta be a Mikulást és önkénteseit, valamint a kézműves kirakodó vásárt és a gyerekeknek szóló kézműves foglalkozásokat, társasjátékokat.
A színház földszinti és emeleti előcsarnoka szombaton megtelt az érdeklődőkkel. A belépőket személyesen a Mikulás üdvözölte, aki kifaggatta a kicsiket, hogy jók voltak-e az idén, tudnak-e verset mondani, vagy énekelni, és a közös fotózásokon is türelmesen helytállt.
Fotó: Haáz Vince
Ahogy Koreck Mária ötletgazda és az esemény főszervezője érdeklődésünkre elmondta, évről évre bebizonyosodik, hogy szükség van erre a rendezvényre,
„Olyan hangulat van itt, mint még a régi időkben, a karácsonyi ünnepek előtt, kicsik és nagyok ülnek együtt, játszanak, vagy kézműveskednek, mesét hallgatnak, egymásra figyelnek” – foglalta össze egy nagymama azt, hogy miért szeret kisunokáival részt venni a Mikulás-eseményen.
Gyéresi Jőlia mesét olvasott
Fotó: Haáz Vince
Koreck Mária elmondta, a Református Kollégium 10. osztályos diákjai önkéntességet vállaltak és 2000 lejt gyűjtöttek össze, amit át is adtak már a kislány édesapjának. Továbbá a bejárathoz elhelyezett adománydobozba lehetett tenni a pénzösszeget, minimum 5 lejt, amit szintén Nórának szántak a szervezők.
Kézművesek és érdeklődők a vásárban
Fotó: Haáz Vince
Az eseményen fellépett a Kikerics és a Kökényes táncegyüttes, Gyéresi Júlia színművésznő De Segur grófnő Tündérmeséit olvasta fel, Nagy Enikő játékos mesemondást tartott, jótékonysági koncertet tartott Póra Zoli és a Stone Hill együttes, mesélt Kilyén Ilka színművésznő.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
szóljon hozzá!