
A könyv borítója
Fotó: erdelyikonyv.hu
Festett famennyezetek és berendezések az unitárius templomokban címmel a Magyar Unitárius Egyház (MUE) megalakulásának 450. évfordulójára jelent meg az a míves könyv, amelyet a közreműködő egyházközségekkel székelyföldi kötetbemutató körúton ismerhetnek meg az érdeklődők a hétvégén – tudtuk meg Székely Kinga Rékától, a MUE hitéleti és missziói előadó-tanácsosától.
2019. december 05., 16:582019. december 05., 16:58
Balassa M. Iván 1970 óta tartó kutatásainak eredményeit tartalmazza, azokról az asztalosmunkákról, amelyek „Az egy igaz Istennek és szent fiának Jézus Krisztusnak tiszteletére építtetett” templomokat ékesítették. A legkorábbiak az 1520-as évekből való ádámosiak, illetve a homoródszentpéteri karzat, a legfiatalabb pedig a Magyarandrásfalván az ezredfordulón készült berendezés.
Köztük vannak kazettás mennyezetek, karzatok, padok, szószékkoronák, úrasztalok, ajtók. A magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával megjelent kiadványt Balassa M. Iván néprajzkutató, illetve Furu Árpád műemlékvédelmi szakmérnök ismerteti, és a helyszíneken megvásárolható lesz.
Marosvásárhelyen a Bolyai téri Unitárius Egyházközség Dersi János-termében (Bolyai utca 13. szám) pénteken 17 órától, a Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházközség Vallásszabadság Imatermében (Bethlen Gábor utca 52. szám) szombaton 17 órától, Székelykeresztúron pedig vasárnap 12 órától a gyülekezeti teremben (Orbán Balázs utca 14. szám) mutatják be a könyvet.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!