Öt személyt vettek 24 órás őrizetbe pénteken Marosvásárhelyen pénzmosás és adócsalás gyanújával.
Közmunkára fogná azokat a marosvásárhelyieket Sergiu Papuc, Marosvásárhely alpolgármestere, akik nem fizették be a rájuk kiszabott bírság ellenértékét, főként fizetésképtelenségre hivatkozva.
Tűrhetetlen, elfogadhatatlan – így jellemzi Berki Ferenc, a Magyar Polgári Párt (MPP) Maros megyei szervezetének elnöke Mezei János országos pártelnök legutóbbi döntését, amellyel személyeket nevesített az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szervezeteinek közös koordináló testületébe.
Megkapták, szétosztották és valószínűleg már el is fogyott az a kis mennyiségű influenza elleni ingyenes oltóanyag-utánpótlás, amelyet a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóságnak utalt ki a héten az egészségügyi minisztérium.
Egy elhunyt férfi holttestét emelték ki a vízből péntek reggel Marosvásárhelyen, a turbina környékéről. A tragédia körülményeit még vizsgálják a rendőrök.
Hozzanak létre egy úgynevezett turisztikai rendőrséget a hivatásos idegenvezetők érdekei védelmében – ezt kéri a pénzügyminisztériumtól és a rendőrségtől a Romániai Idegenvezetők Szövetsége. Indoklásuk szerint az új hatóság ellenőrizhetné az idegenvezetőket, és büntetést szabhatna ki a feketézőkre.
Soós Zoltán független jelöltként indul Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért az idei helyhatósági választáson – döntötte el az RMDSZ Maros megyei szervezetének Területi Állandó Tanácsa.
Az iskolai kerettanterv módosítását is célba vette az RMDSZ új törvénycsomagja, amelyet döntőházként szavazott meg hétfőn a szenátus, és Klaus Johannis kihirdetésére vár. Amennyiben az államelnök még ebben a tanévben kihirdeti, már jövő tanévtől több idő jutna a tananyag elmélyítésére.
Kétévente előhúzza a metropoliszövezetbe tervezett új Maros-híd megépítésének kártyáját Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea, aki szerint mindig az aktuális megyeitanács-elnök a hibás azért, hogy nem történik előrelépés. Az érintett reagált.
A szenátus plénuma döntő házként a héten fogadta el azt az RMDSZ által kidolgozott oktatásügyi törvénycsomagot, amely már csak az államelnöki kihirdetésre vár. Ennek az egyik legfontosabb hozadéka, hogy kevesebb kötelező gyereklétszámmal is indulhatna óvodás és iskolás csoport.
Hargita és Maros megyében a becslések szerint összesen több mint 1 millió köbméternyi fát döntöttek ki az elmúlt héten végigsöprő viharok. A károk nagy része Hargita megyében keletkezett, a tulajdonosoknak most nem csak a nehéz terepen, hanem a bürokrácián is át kell küzdeniük magukat.
Közel kilencven régi járgány, köztük 61 Trabant vonult fel augusztus 10-én Kovászna város központjában: két- és négyüteműek, eredeti állapotban megőrzöttek és „csodaautókká” átvarázsoltak. Ezek a sokszor kipellengérezett, de ugyanúgy dicsőített autók számos ember szívét rabul ejtették.
Sárga riasztást adott ki az erős szél miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) tizenhét megyére – írja az Agerpres hírügynökség.
Rönkszállító teherautóval ütközött kedden késő este a Maros megyei Petelénél egy személygépjármű, amely Szászrégen irányából Marosvásárhely felé tartott. Tűzoltósági, mentős és rendőri egységek is a helyszínre vonultak.
Elérte a koronavírus miatti riadalom Marosvásárhelyt: a fertőzés veszélyétől tartva egy első osztályos marosvásárhelyi tanuló karanténba helyezését kérte az osztály szülői közössége, miután tudomást szereztek róla, hogy a gyerek édesanyja háromhetes kínai tartózkodás után tért haza.
A Poklos-patak partjára tervezett biciklisávval kapcsolatos nyilvános vitán megjelent marosvásárhelyiek legnagyobb kifogása az volt, hogy a projektet közvita után kellett volna jóváhagyni. Ennek hiányában alakulhatott úgy, hogy a biciklisáv nem egy célpontot közelít meg, tehát gyalogolni kell tovább.
Közúti baleset történt a marosvásárhelyi Hídvég utcában kedden: egy gépkocsivezető járműve kisodródva parkoló autónak, kerítésnek és oszlopnak csapódott, megsérült egy gázvezeték is. A sofőrt enyhébb sérülésekkel, utasát életveszélyes állapotban szállították a kórházba.&l
A három székelyföldi megyéből gyűjti össze utasait az egyik székelyudvarhelyi vállalkozás, amely transzferjáratokat biztosít a marosvásárhelyi, valamint a kolozsvári repülőtérre. A szolgáltatás azonban meglehetősen drága, ugyanakkor nehéz közpénzt fordítani ilyen célra.
Az idei lesz a leggyengébb év a költségvetés szempontjából, Maros megyében jóval kevesebb pénz jut új beruházásokra, de az intézmények működtetésére is. A kormány új képlet szerint számolta a költségvetést.