Közvitát szervez a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal a Poklos-patak partján tervezett kerékpárúttal kapcsolatban. A vitát kedden délelőtt tíz órától tartják a városháza nagy gyűléstermében.
Helyi tanácsi határozat és pontos indoklás alapján szeretnék kérni a gyulakutiak, hogy a 2001-ből származó 1415-ös kormányhatározatban változtassák meg Gyalakuta nevét Gyulakutára, majd a nemrég kihelyezett helységnévtáblán is javítsák ki a település nevét.
Több mint egy hete rajtolt el Budapestről a „fapados” Dakarnak is nevezett Budapest–Bamako-rali, amelyre három marosvásárhelyi csapat is benevezett. Az egyik duó, a Go-Rabbit tagjai meséltek nekünk afrikai extrém autózásukról, amelyre egy 33 éves Mk2-es Volkswagen Golffal indultak el.
Felborult egy személygépjármű, és a baleset következtében három személy megsérült Maros megyében, Bátos közelében egy megyei úton.
Egyharmada nem jár iskolába azoknak a gyerekeknek, akiket a Hidegvölgyben működő tanintézménybe írattak szüleik. Marosvásárhely romák által lakott városrészében egyre több az írástudatlan kiskorú és fiatal – figyelmeztet a Divers Egyesület, amely a szegregáció megszüntetését sürgeti.
Az üzleti kapcsolatok kialakítása, egymás tevékenységének megismerése és nem utolsósorban Marosvásárhely, illetve Maros megye sikeres magyar vállalkozóinak bemutatása volt a célja annak a konferenciának, amelyet a hétvégén szerveztek meg Marosvásárhelyen.
A rendőrség azonosított és őrizetbe vett egy személyt, akit azzal gyanúsítanak, hogy felgyújtotta szombatra virradóan Héderfáján a református templom műemlék harangtornyát.
A marosszéki polgármesteri hivatalok közül több is állami, illetve európai uniós pályázatokból végezne nagyobb beruházásokat idén, ugyanis helyi alapból csak a legszükségesebbre futja. Erdőszentgyörgy és Nyárádszereda elöljáróival beszélgettünk az idei tervekről.
Az oktatási szaktárca közvitára bocsátotta az előkészítő osztályba történő beiratkozások módszertanát és naptári programját. A tervezet egyik újdonsága, hogy a tanulókat az iratkozás lezárta után sorolnák be az osztályokba, amennyiben több párhuzamos osztály is van az adott intézményben.
A Bolyai Farkas Gimnázium elemis diákjai számára a marosvásárhelyi Makariás-ház oktatási intézménnyé alakítása jelenthetne megoldást, hiszen jelenleg a Bolyai épületének felújítása miatt más iskolákban vannak elhelyezve.
A helyi református lelkipásztor meggyőződése, hogy szándékosan gyújtották fel a héderfáji haranglábat, amit a Maros megyei rendőrség és a tűzoltóság is megerősített; szerintük is nyíltszíni tűz miatt kapott lángra az építmény, amelyet már nem tudtak megmenteni. Az ügyészség nyomozást indított.
Közel kilencven régi járgány, köztük 61 Trabant vonult fel augusztus 10-én Kovászna város központjában: két- és négyüteműek, eredeti állapotban megőrzöttek és „csodaautókká” átvarázsoltak. Ezek a sokszor kipellengérezett, de ugyanúgy dicsőített autók számos ember szívét rabul ejtették.
Az elmúlt napokhoz képest igencsak lehűlt a hőmérséklet szombaton hajnalra, a Kovászna megyei Bodzafordulón mérték székelyföldi viszonylatban a legalacsonyabb értéket, mínusz 17,5 Celsius-fokot.
Éjjel három órakor riasztották a tűzoltóságot, hogy ég a héderfáji harangláb. A dicsőszentmártoni tűzoltók vonult ki a helyszínre, a tüzet eloltották, de a haranglábat már nem sikerült megmenteni, az leégett. A helyi református lelkipásztor szerint gyújtogatás történt.
Influenzás fertőző gócot fedeztek fel a marosvásárhelyi Bambi óvodában a napokban, az intézetben felfüggesztették az oktatást.
Marosvásárhely marosszentgyörgyi kijáratánál egy személygépkocsi ütközött egy teherautóval, amelynek következtében az előbbi jármű vezetője súlyosan megsérült.
Kritikussá válhat a tél vége a mezőgazdaság számára, ha az évszaknak megfelelő fagyos időjárás váltja fel a tavaszias hőmérsékleteket, ugyanis a hótakaró hiánya miatt teljesen védtelenek az őszi vetések. Noha ebben az időszakban a havazás lenne az ideális, az elmúlt napok esőzései is rendkívül hasznosak voltak.
Első alkalommal szervezik meg Marosvásárhelyen pénteken a Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Konferenciát. Az eseménynek, ami pénteken 9 órakor kezdődik, a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagyterme ad otthont.
A Maros Megyei Sürgősségi Kórház onkológiai osztályát részben átköltöztették a Kövesdombra, a volt koraszülött-osztály épületébe, amelyet erre a célra átalakítottak. Mostantól ott működik a járóbeteg-rendelés, illetve az egy napra beutalt betegeket is ott fogadják.