Harminc éve annak, hogy Salamon András megalakította a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceumban a színjátszó csoportot, amely később, állítólag arra való utalással, hogy voltak, akik a próbák szünetében „elosontak” cigizni, az Osonó nevet vette fel.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Pénzmágus nevű gazdasági vetélkedőt középiskolás diákoknak: a csapatoknak több fordulóban különböző aktuális gazdasági eseteket kell megoldaniuk, amelyeket kidolgoznak, majd szakmai zsűri előtt prezentálják.
Beüzemelték a kisebbik sípályát Sugásfürdőn, vasárnap, január 29-én már lehet használni – adta hírül Sepsiszentgyörgy önkormányzata és a pályákat működtető Sepsi ReKreativ Rt.
Tavaly tizenhat Kovászna megyei újszülöttet hagytak a szüleik a kórházban, az elmúlt 18 évben ez a legalacsonyabb adat a csecsemőelhagyásokra vonatkozóan – derül ki a megyei gyermekvédelmi vezérigazgatóság jelentéséből.
Felborult egy tejszállító tartálykocsi szombat reggel a 13E jelzésű országúton, a Kovászna megyei Réty településen. Mindkét irányban áll a forgalom az érintett szakaszon.
A Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal a 2022 karácsonya előtti időszakban különös figyelmet szentelt a játékok, játékszerek árusításának ellenőrzésére.
Csíkszeredában elérte a 14 centimétert a hóréteg vastagsága szombaton reggel az Országos Meteorológiai szolgálat térképe szerint. Székelyudvarhelyen is nagyot havazott, ellentétben Kézdivásárhellyel.
Miközben a Hargita Megyei Törvényszék felfüggesztette a volt hadifoglyok leszármazottjainak járó kárpótlás ügyében indított tárgyalásokat, a szomszédos Kovászna megyében egyelőre zavartalanul zajlik a kárpótlási folyamat.
Rendkívül rövid idő alatt a háromszékiek egyik kedvenc helyévé vált a Föld Szintnek nevezett sepsiszentgyörgyi tér, ami a választott helyszín miatt sem mondható szokványosnak. Az idei év változásokat hoz, az első és legfontosabb az, hogy költözniük kell.
Új kialakítású szeméttárolókkal védekeznek a szeméthalmok ellen Sepsiszentgyörgyön a Csíki Negyedben, céljuk, hogy a guberálók miatt kialakuló katasztrofális helyzetet felszámolják és a lakóknak ne kelljen a kiöntött szemétben járkálniuk.
Vasárnap reggelig tartó első (sárga) és másodfokú (naranccsárga) riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság több megyére is.
Van valami különleges abban, amikor egy zenekar a saját kis világában játszik – ott, ahol a dalok születnek, vagy a tagok éppen a következő koncertek előtt gyakorolnak. Kézdivásárhelytől Temesvárig tíz romániai magyar együttes próbatermébe látogattunk el a Médiatáron 2024 őszén indult új zenés sorozatunkban, és elhoztuk nektek azt, amit kevesen láthatnak: érdekes, komoly, illetve gyakran poénos, elviccelt interjúk mellett élő zenét, igazi hangulatot, nyers energiát.
Nemcsak a magasan fekvő területeken, hanem országszerte lehavazott péntekre virradóra – hol több, hol kevesebb lett a lerakodott hóréteg.
24 és 64 év közötti nőket várnak ingyenes méhnyakrákszűrésre szombaton, január 28-án két háromszéki faluban. Az ingyenes programot a betegség megelőzésének és korai felismerésének céljával szervezik.
Február 6-ától, hétfőnként 18 órai kezdettel Gülcan Babir és Sinem Tosun törökországi ESC-önkéntesek irányításával rendeznek török társalgási klubot Kézdivásárhelyen a sportszálló társalgójában.
Kovászna város önkormányzata az országos helyreállítási terv (PNRR) révén több mint hatmillió lej támogatást kapott két tömbház energetikai korszerűsítésére – adta hírül Facebook-oldalán Gyerő József polgármester.
A zabolai Mikes-kastélyban tartották a The Duke of Edinburgh's (DOFE) International Award gálát, amelyen 35 sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi és kovásznai fiatalt díjazott a sepsiszentgyörgyi Turul Iroda a program sikeres elvégzéséért.
Több parkolóautomatát is leszereltek a múlt héten Kézdivásárhely központjában. Újak kerülnek-e ezek helyébe, illetve van- e fejlemény a kiterjesztett fizetős parkolás ügyében? – tettük fel kérdéseinket Szilvester Szabolcs alpolgármesternek.
A Biblia szerint a Jézus híveit addig tűzzel-vassal üldöző Saul e napon tért meg, és vette fel a Pál nevet. Háromszéken ezért Pál fordulójának is nevezik.