Mind a Szülők Országos Szövetsége, mind a diákok országos tanácsa tiltakozását fejezte ki az oktatási törvény azon tervezete ellen, amely szabad kezet adna a középiskolásoknak a felvételik szervezését illetően.
Több mint 523 millió lejes finanszírozásra nyújtott be összesen 44 pályázatot Sepsiszentgyörgy önkormányzata az országos helyreállítási terv keretében (PNRR), ebből közel 470 millió lejre köthetnek szerződéseket az elkövetkezendő három év során.
„Jó év lett 2022. A lett pedig örömhír” – fogalmazott évértékelőjében Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója. Az intézmény vezetője szerint mindig év végén derül ki ugyanis, hogy az, amiért az év során dolgoztak, beigazolódik-e.
A betétdíjas rendszer bevezetése után 50 banival többet fizetünk, ha például műanyagpalackos vizet vásárolunk. Ezt a pénzt utólag plusz idő- és energiaráfordítással visszaválthatjuk. A hátulütő a kukáknál csökkenő hulladékmennyiség miatt lehet.
Korábban a magyar nemzeti színű díszítés, illetve a háromnyelvű étlap miatt gyűlt meg a baja a román vendégekkel, most viszont a magyar nyelvű menü hiánya miatt kell magyarázkodnia a berecki Benz Mar étterem egyik tulajdonosának, Vízi Juditnak.
Petőfi Sándor, két háromszéki nagyasszony, a róla készülő film révén Szilvássy Carola, a 150 éve született Bánffy Miklós és a 140 éve született Kós Károly lesznek idén a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet rendezvényeinek főszereplői.
Kézdivásárhelyen január 16-tól hétfőnként 17 órai kezdettel Alik Mazmanyan és Mariam Evanesyan örményországi ESC-önkéntesek irányításával örmény társalgási klubot rendeznek a Zöld Nap Egyesület székhelyén.
Influenza elleni oltásból elenyésző mennyiség maradt meg Kovászna megyében, a koronavírus elleni oltóanyagból azonban van bőven – utóbbira ugyanis rendkívül alacsony az érdeklődés Kovászna megyében.
Kézdivásárhely városkasszájába 13,90 millió, Sepsiszentgyörgyébe 29,49 millió lej folyt be múlt évben a helyi adókból és illetékekből. A befizetések zömében készpénzben történtek mindkét háromszéki városban.
Az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Hivatal adatai szerint Kovászna megye az utolsó előtti helyen áll a 2022. évben bejegyzett ingatlaneladások, adásvételi szerződések számát illetően.
Idén is átadják a Kovászna Megyei Művelődési Központ által 2013-ban alapított Háromszék Kultúrájáért díjat. Ezt idén Kisgyörgy Zoltán kapja.
A tavasz egyik legnagyobb ajándéka a friss, zsenge zöldségek bősége, amelyek nemcsak ízletesek, de tele vannak tápanyagokkal és energiával. Ez a rizottó nem csupán egy ízletes főétel, hanem egy tudatos, fenntartható fogás is: házi, zöldséghulladékból főzött alaplével, szezonális hozzávalókból készül, miközben semmi nem vész kárba.
A szociális támogatások kifizetését és felügyeletét végző szakhatóság Kovászna megyei területi hivatalának adatai szerint az utóbbi négy-öt évben Háromszéken folyamatosan csökkent a szociális segélyeket igénylők száma.
A Krisztus-hívők egységéért imádkoznak az elkövetkező napokban Erdély-szerte az ökumenikus imahetek keretében. A különböző felekezetű helybéliek egymás templomát felkeresve hallgatják meg a meghívott vendéglelkészeket.
Több mint 38,1 millió lejt hagyott jóvá Kovászna Megye Tanácsa legutóbbi tanácsülésén a helyi önkormányzatoknak költségvetésük kiegyensúlyozására.
A csernátoni múzeumot 1973-ban alapító Haszmann Pál tanító és helytörténész mindent gyűjtött, ami a múltra utalt. „Pusztul a székely falukép, a hagyományos háztípus, a gazdasági épületekkel tudatosan berendezett székely porta” – írta emlékeiben.
A Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi fiókszervezete a véradók segítségét kéri, ugyanis egyik önkéntese fontos műtét előtt áll.
Az „utolsó métereken” igazi versengés alakult ki Kézdivásárhelyen a részvételi költségvetés elnevezésű programban meghirdetett civil kezdeményezések között. A lakossági szavazás január 10-én este zárult.
Hetedik alkalommal rendeznek esküvői kiállítást a kézdivásárhelyi Kicsid Gábor Sportcsarnokban szombaton, január 14-én.