
Vargyas távolról nézve is festői képet nyújt, most bent is látványos fejlődésen esik át. Huszonöt utcát korszerűsítenek
Fotó: Kocsis Károly
Vargyas történetének legnagyobb finanszírozási szerződését írta alá Imets Lajos polgármester Bukarestben. Ennek értelmében huszonöt utcát újítanak fel az erdővidéki községben.
2025. január 31., 19:442025. január 31., 19:44
Imets Lajos polgármester és Cseke Attila fejlesztési miniszter írta alá Bukarestben Vargyas község történetének legnagyobb összegű finanszírozási szerződését, három és fél éves munka eredményeként. Ennek folyományaként
Imets Lajos az általa mérföldkőnek nevezett projekt kapcsán lapunknak elmondta, gyakorlatilag a falu minden, összesen több mint 7 kilométert kitevő utcáját magába foglalja, és ezeken eddig még sosem volt aszfalt.
Tulajdonképpen mindössze két, egy 120 és egy 130 méteres szakasz maradt ki belőle egyelőre, azok is csak azért, mert még nem sikerült bevenni a község leltárába.
Fotó: Farkas Orsolya
A polgármester hozzátette, hogy a következő lépés a közbeszerzési eljárás megindítása lesz, ami során kiválasztják a munkálatokat elvégző céget. Facebook-bejegyzésében köszönetét fejezte ki „mindazoknak, akik az elmúlt három nehéz év során hozzájárultak ennek az összegnek a megszerzéséhez: az RMDSZ képviselőinek, a tervezőknek, a tanácsosoknak, a titkárságnak és a kollégáknak.”
Az elöljáró a község idei évre tervezett egyéb fejlesztéseit is megosztotta lapunkkal. Ezek közül az egyik legfontosabb az orvosi szolgálati lakás energiahatékonnyá tétele, amire már van is egy több mint egymillió lejes nyertes pályázatuk az országos helyreállítási alapnál (PNRR). Ez azért is fontos, mert
Tavaly az új hidat is átadták Vargyason
Fotó: Tuchiluș Alex
Ugyanakkor 565 ezer lejt épp most kérvényeztek a fejlesztési minisztériumtól a csatornázási munkálatok véglegesítéséhez szükséges transzformátor-állomás építésére és a 11 pompaház működtetésére. Ha nem hagyják jóvá, akkor a helyi fejlesztések országos programja második szakaszában (PNDL2) próbálkoznak, rosszabbik esetben saját bevételeikből kell „kispórolniuk”, miután az Electrica – pénzügyi alap híján – ezt nem végezte el az elmúlt öt év folyamán.
Tekintettel arra, hogy 2020–2021-ben azok is lehetőséget kaptak a faluba még ’90-es években kiépített gázhálózatra való ingyenes rácsatlakozásra, akik ezt eddig nem tehették meg (nyolcvan család élt is vele), és 2021–23-ban a vízhálózatot is kibővítették két szakasszal, ha sikerül elindítani a szennyvíztisztítót, Vargyas közművesítése százszázalékosnak lesz mondható. A szennyvízhálózatra egyébként mind a 655 házszám esetében van csatlakozási lehetőség, még az üres telkeken is. Mindezt egybevetve a 131-es számú megyei út felújítása eredményezte falukép-javulással megelőlegezhető, hogy Vargyas látványos fejlődés elé néz.
Fotó: Kocsis Károly
Medve jelenléte miatt figyelmeztették Ro-Alert üzenetben a csíkszeredaiakat kedd este.
Súlyos kutyabántalmazási ügyről tájékoztatta a nyilvánosságot közösségi oldalán Forró Béla, a kézdivásárhelyi Benji Állatvédő Egyesület elnöke. Ez az eset mégis egyike a szerencsésebben végződőknek.
A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.
Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.
Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.
szóljon hozzá!