Péntektől vasárnapig kikapcsolódik Gyergyóalfalu, tizenkilencedik alkalommal rendezik meg a gyergyószéki nagyközség faluünnepét.
A helyi rendőrök szúrtak ki egy ittasnak tűnő sofőrt Maroshévízen hétfőn este, majd értesítették az állami rendőrséget. Az alkoholszondás vizsgálat beigazolta a gyanút.
Elhamarkodott kijelentés az, hogy a hazai egészségügyi rendszerben történt béremelések miatt csökkent volna az asszisztensek külföldi elvándorlása, de az tény, hogy az országon belül elindult egy migráció a magánszférából az állami irányába a jelentős bérkülönbségek miatt.
Elsőfokú (sárga jelzésű) viharriadót adtak ki kedden a meteorológusok, amely 31 megyére érvényes este 11 óráig.
Az aszály után a túl sok eső okoz gondokat a mezőgazdaságban, májusban a csapadék sokéves átlagának több mint dupláját mérték. Ez akadályozza a mezőgazdasági munkák elvégzését, és elősegítheti a levélbetegségek megjelenését.
Több száz kerékpáros találkozott hétfőn délután Gyergyószentmiklós főterén és tekert végig a város főbb útvonalain. Elkezdődtek a Családi Sportnapok, vasárnapig mozgásban lesz a közösség.
Marosvásárhelyi indulással idén heti három alkalommal szállítja charter repülőjárat a turistákat Antalyába, és hetente egyszer Egyiptomba. A legtöbb utas marosvásárhelyi, de a turisztikai irodák szeretnének minél több Hargita megyei turistát is repülővel nyaralni vinni.
Az utóbbi időszakban tapasztalt légköri instabilitás és a gyakori időjárás-változások, hőingadozások az emberi szervezetre is hatással vannak. Az időjárás-érzékenység főként az idősebb generációt viseli meg, de nem ritka, hogy a fiatalabbak is megsínylik.
Vadszámlálást végeznek a medvék, hiúzok és vadmacskák esetében. Azt már most tudni, hogy az országban Maros megyében van a legtöbb hiúz, az általunk megkérdezett szakértő azt is elmondta, hogy miért.
Zarándokok és gyergyószentmiklósiak százai vettek részt a hagyományossá váló pünkösdvasárnap reggeli szabadtéri szentmisén. Ilyenkor a Boldogasszony zarándokvonat utasai búcsúznak Gyergyószentmiklóstól, Székelyföldtől hazaindulásuk előtt.
Június 28-áig nyújthatják be a gyergyószentmiklósi civil szervezetek, sportegyesületek pályázataikat, amelyek révén támogatást igényelnek idei tevékenységeikhez. A keretösszeg 183 ezer lej.
A csíkbánkfalvi plébániatemplomtól 7 kilométerre, a tengerszint felett 1299 méteren található Óriás-tető, ahová csak gyalog, szekérrel, traktorral vagy terepjáróval lehet feljutni. Ott áll a csúcson, végigtekint a völgyön, rálát egyenesen Csíksomlyóra az az emlékkereszt, amely az 1944. augusztus utolsó napjaiban vívott harcokban elesett hősökre emlékeztet. Elkészítését Kovács Lehel István egyetemi tanár, az Erdélyi Kárpát Egyesület korábbi elnöke kezdeményezte, augusztus 11-én délben avatták fel.
Légköri instabilitásra, felhőszakadásra, jégesőre és viharokra vonatkozó elsőfokú riasztást adott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 20 megyéjére és Bukarestre – írja az Agerpres hírügynökség. A sárga jelzésű figyelmeztetés 12 és 23 óra között érvényes.
Betonoznak az épülő szabadidőparkban, elkezdődött a kátyúzás is az utakon – de mindkét munkálat többhetes késésben van. A folyamatos esős időjárás miatt akadoznak a gyergyószentmiklósi beruházások. Jó hír is van: kivitelezők jelentkeztek a „teherforgalmi út” felújítására.
Három napig ismét Gyergyószentmiklóson és környékén vendégeskedik az a közel ezer zarándok, aki a Boldogasszony Zarándokvonattal érkezik.
Egy év kihagyás után idén ismét elvégzik a vadon élő rókák veszettség elleni oltását. Ezt talán a Nyárádmentén „érzik” a legjobban, ahol fiatalok teleragasztották a templomkerítéseket oltáskampányos plakátokkal.
Péntek délutánig érvényes első- és másodfokú árvízriadót is kiadott szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA).
Emblematikus alakja volt Gyergyószárhegy közösségének Ferenc Béla, vagy ahogy a legtöbben ismerték, Páter Ervin ferences szerzetes. Munkájának eredménye ma sok általa megvalósított tárgyban és kezdeményezésben megnyilvánul, él tovább. Mostantól vendégház is őrzi a nevét.
Közös papírgyűjtési akciót indít a gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár és az Ifitéka ifjúsági rendezvényszervező iroda. A június közepétől kezdődő „Lapozd újra!” kezdeményezés célja, hogy frissüljön, gyarapodjon a könyvtár kínálata.