
Mintegy 300 biciklis vett részt a megmozduláson
Több száz kerékpáros találkozott hétfőn délután Gyergyószentmiklós főterén és tekert végig a város főbb útvonalain. Elkezdődtek a Családi Sportnapok, vasárnapig mozgásban lesz a közösség.
2019. június 10., 21:332019. június 10., 21:33
2019. június 10., 21:542019. június 10., 21:54
A gyergyószentmiklósi Családi Sportnapok nyolcadik kiadása kezdődött el hétfőn, és ahogy ez már hagyomány, ismét a tömeges kerékpáros felvonulás nyitotta az eseménysort. Ez az egyik legnépszerűbb programszám, sokan csatlakoznak azok közül is, akik egyébként nem tagjai az egyhetes vetélkedősorozatba benevezett egyik csapatnak sem. A kerékpárosok a főtérről az örmény templomig kerekeztek, hogy aztán onnan visszafordulva a vasútállomásig haladjon a sor, és innen végül a művelődési ház előtti parkolóba érkezzenek. Itt közös tornával folytatódott az esemény, és itt zajlik naponta a nagy a közkedveltségnek örvendő reggeli torna is a hét folyamán.
Újdonság lesz a sportnapok résztvevőinek, hogy kedden egy olyan másik rendezvénybe is belekóstolhatnak, ami eddig csak a fiatalok kiváltsága volt. A Gyergyói Ifinapok vetélkedőjének népszerűbb versenyszámait próbálhatják ki a művelődési ház melletti parkban.
A hölgyek által leginkább várt program a közösségi torna
Szerdán a kézilabda és az aikido, majd az alakformáló torna, csütörtökön tenisz és aerobik szerepel többek között a műsoron. Pénteken a labdarúgópályára költözik a Családi Sportnapok, ahol foci, asztalitenisz, utcai hoki, billiárdfoci, karate, talajtorna próbák követik egymást, de például versenyautó-szimulátor is a sportolók rendelkezésére áll.
A 9. Szent Miklós kupa – Erdélyi Nyílt Íjászverseny is része idén a sportnapoknak. Ezt a Csiky-kertben szervezik meg szombaton, és ugyanitt családi tájékozódási verseny is lesz. A Fitpoint edzőközpontban az Erdélyi Madárfészek-Godako Ökölvívó Akadémia tart nyílt edzést.
Nem tartozik a sportos kínálatba, de
Szombaton délután zárul a 8. Családi Sportnapok, a záróünnepségen Flaviu Cernescu tart zsonglőr, monocikli és zsiráf monocikli bemutatót, és fellépnek a helyi sporttánc csapatok is. Balázs Vera, a 2018-as Survivor elődöntőse pedig kemény erőnléti edzést tart az arra vállalkozóknak. Végül pedig, akinek még mindig hiányzik egy kis mozgás, az vasárnap részt vehet a Súgó-barlanghoz vezető biciklis túrán, amely során a barlangot is megismerhetik a résztvevők.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!