A magyar kormány Kárpát-medencei óvodafejlesztési programja keretében épült napközit avattak fel a hétvégén Maroshévízen. A korszerű és szép létesítménybe azonban csak később tudnak beköltözni a gyermekek.
Elkészült Románia eddigi legnagyobb radonkockázati térképe: a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Constantin Cosma Laboratóriumának irányításával megvalósult kutatás során az ország középső és nyugati térségeiben vizsgálták a talajgáz és az ivóvíz radonaktivitás-koncentrációját.
Változó a játszóterek állapota a székelyföldi városokban, így akadnak köztük rendkívül balesetveszélyesek is. A különböző játékelemeket gyakran kell javítani, cserélni, ezért az önkormányzatok igyekeznek – kisebb-nagyobb sikerrel – rendszeresen karbantartani azokat.
Jövő héten még tesztüzemmódban, ezt követően várhatóan már élesben is látni fognak a gyergyószentmiklósi térfigyelő kamerarendszer első elemei. Egyelőre 12 kamera kezd működni a városbejáratoknál, de később 108 figyeli majd a köztereket, várhatóan csökkentve a kihágások, bűncselekmények számát.
A leközölt számokat figyelembe véve nem mondható nagyon sikeresnek a pénteken délelőtt országszerte, így Maros és Hargita megyében is megszervezett állásbörze. Elsősorban az idén végzetteknek szervezték, de bárki részt vehetett.
Bár országos szinten megjelentek az első influenzás megbetegedések, Székelyföldön még nem történt hasonló eset. Megemelkedett azonban a légúti megbetegedések száma Maros megyében, múlt héten több mint 5500 esetet jegyeztek. Közben újabb adag influenza elleni oltóanyag is érkezett.
A harmadik evangélium és az Apostolok cselekedeteinek szerzőjére, Szent Pál apostol munkatársára emlékezik ma a római katolikus egyház.
Forgalmas helyszínen, a főtéri pergolánál tartják az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékünnepségét Gyergyószentmiklóson.
Gyergyószentmiklóson tölti háromhetes szakmai gyakorlatát harminc kiskunfélegyházi szakközépiskolás tanuló. Különböző szakterületeken ismerkednek az itteni munkakörülményekkel, ugyanakkor bebarangolják a környéket, a várost.
Ahol eddig nem volt szennyvízhálózat, ott kiépítik, ahol pedig elavult, ott kicserélik – nagyszabású közműépítés kezdődött Gyergyószentmiklóson. Ha minden jól megy, két évi munka után a város teljes területén rendelkezésre áll majd a szolgáltatás.
Ideiglenesen több napközinek is felfüggesztette a tevékenységét a Hargita megyei fogyasztóvédelem, ugyanis súlyos, a gyerekek életét és testi épségét veszélyeztető hiányosságokat találtak az oktatási egységek játéktereinek ellenőrzésekor.
Közel kilencven régi járgány, köztük 61 Trabant vonult fel augusztus 10-én Kovászna város központjában: két- és négyüteműek, eredeti állapotban megőrzöttek és „csodaautókká” átvarázsoltak. Ezek a sokszor kipellengérezett, de ugyanúgy dicsőített autók számos ember szívét rabul ejtették.
A megbuktatott, így csak kisebb hatáskörrel rendelkező kormány egyik hétfői határozata között országszinten 1,4 milliárd lej szétosztása is szerepelt. Maros megyében jól látszik, de Hargita megyében is tetten érhető, hogy elsősorban a szociáldemokrata (PSD) érdekeltségű települések részesültek a nem remélt támogatásban.
Fokozott ellenőrzésre számíthatnak a személyszállító és a 3,5 tonnánál nagyobb teherszállító járművek október 20-ig. Az Európai Unió valamennyi tagállamában megszervezett közúti ellenőrzési akció Székelyföldre is kiterjed, Maros és Hargita megye főbb útszakaszait is érinti.
A gyergyószentmiklósi önkormányzat egy évben kétszer szokott nagyszabású takarítási akciót szervezni a Kárpátok és a Téglagyár utcában lakó romákkal közösen, de idén ez elmaradt, így jelentősen felhalmozódott a hulladék.
Elkezdték a Malom és a Rákóczi Ferenc utcákat összekötő Békényt átívelő híd építését. Az átjáró a későbbiekben is csak és kizárólag gyalogos, illetve kerékpáros forgalmat bírja el. A korábbi híd beszakadásáért felelős lótulajdonost nem azonosították.
Álláskereső portált indított lapcsaládunk, a munkakeresők és munkaadók új felületen kereshetik a legjobb megoldásokat.
Október 16-a, Szent Gál napja igazi termésünnep. Vidékünkön elsősorban „a káposztás falvak” gazdasági életéhez kötődik: az előtte vagy utána következő szombaton megáldatják a termelőhelyeket, -kerteket.
Nem tudta meghallgatni a bíró a beidézett négy tanút a Borboly Csaba és tizenkét másik személy ellen folyamatban levő büntetőper keddi tárgyalásán, a Hargita Megyei Törvényszéken.