Közzétették a papi áthelyezéseket a főegyházmegyében

Közzétették a papi áthelyezéseket a főegyházmegyében

A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség közzétette az augusztus 1-jétől érvénybe lépő személyi áthelyezéseket az egyházmegyében. A negyvennégy személyi változás érinti az újmiséseket, a segédlelkészeket, a plébánosokat és lelkészeket.

Öt bemutatón és hetven előadáson van túl a gyergyószentmiklósi Figura

Nem zárult le az év a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház számára, hiszen a koronavírus-világjárvány miatt nem is hirdettek a hagyományos értelemben vett évadot. Ennek ellenére 5 bemutatón és több mint 70 előadáson vannak túl a megszorításokkal teli időszakban.

Öt bemutatón és hetven előadáson van túl a gyergyószentmiklósi Figura
2021. június 29., kedd

Matematikából és történelemből érettségiztek kedden

A második napjához érkezett kedden az érettségi vizsga, a diákok a profiljuknak megfelelő kötelező tantárgyból írták a vizsgadolgozatukat. A reál szakosok matematikából, a humán szakosok történelemből vizsgáztak. A vélemények, ami a nehézséget illeti, megoszlanak.

Matematikából és történelemből érettségiztek kedden
2021. június 29., kedd

Jószágot ölt a medve a tüntetés napján is Gyergyószéken

Közel százan gyűltek össze Gyergyószentmiklós központjában, hogy csatlakozva az országos mozgalomhoz, tüntetésen fejezzék ki elvárásukat: az emberi élet védelménél ne legyen fontosabb semmi, és hogy lépések történjenek azért, hogy a károkat okozó nagyvadaktól biztonságban érezhessék magukat.

Jószágot ölt a medve a tüntetés napján is Gyergyószéken
2021. június 29., kedd

Szent Péter ünnepe Gyergyócsomafalva nagy napja

Egy év szünet után újra élettel telt meg Gyergyócsomafalva a búcsús ünnepe időszakában. A huszonkettedik falunapokon nem nagy koncertekkel ünnepeltek, hanem kisebb, közösségi eseményeken találkoztak a csomafalviak.

Szent Péter ünnepe Gyergyócsomafalva nagy napja
2021. június 29., kedd

Részeg autóvezető, és szabálytalanul közlekedő gyalogos okozott balesetet

Meglehetősen ittas állapotban ült a volán mögé egy férfi Székelyudvarhelyen, Gyergyóremetén pedig egy gyalogos próbált szabálytalanul átkelni az úttesten a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint mindkét esetben baleset lett a felelőtlenség következménye.

Részeg autóvezető, és szabálytalanul közlekedő gyalogos okozott balesetet
2021. június 29., kedd

Már csak négy fertőzött szorul kórházi ellátásra Hargita megyében

Nem azonosítottak új fertőzéseket kedden Hargita megyében, gyógyultnak viszont négy személyt nyilvánítottak, és ugyanennyi beteget ápolnak már csak a megye kórházaiban. A fertőzöttségi arány tovább csökkent.

Már csak négy fertőzött szorul kórházi ellátásra Hargita megyében
2021. június 28., hétfő

Nagy terveket dédelget a megújuló Arbor vállalkozói szövetség

Munkaadók és munkavállalók számára is kézzelfogható hasznot ígérő elképzelésekkel vág neki a kihívásnak az Arbor Vállalkozók Szövetségének új vezetése. A gyergyószéki cégeket összefogó szövetség ernyőszervezetté alakul.

Nagy terveket dédelget a megújuló Arbor vállalkozói szövetség
2021. június 28., hétfő

Békés tüntetésre készülnek a nagyvadak miatt

Az elmúlt hetekben ugrásszerűen megnőttek a medvetámadások Székelyföldön. Előbb egy románandrásfalvi, majd egy kápolnásfalusi, a hétvégén pedig egy sepsiszentgyörgyi férfi is súlyos sérüléseket szenvedett. A térség elöljárói sürgős közbelépést követelnek.

Békés tüntetésre készülnek a nagyvadak miatt
Podcast
2021. június 28., hétfő

Első nap az érettségin: a végzősök szerint kár volt ennyire izgulni

Megkezdődött hétfőn az érettségi a román nyelv és irodalom írásbeli vizsgával. Az országban 803 vizsgaközpontban összesen 133 163 tanuló iratkozott fel az érettségire, akik közül 114 137-en idén végeztek, 19 526-on a korábbi években. Maros megyében 3428-an, Hargita megyében 2197-en jelentkeztek a vizsgákra. 

Első nap az érettségin: a végzősök szerint kár volt ennyire izgulni
2021. június 28., hétfő

Stagnáló járványmutatók Hargita megyében

Egy új fertőzést és szintén egy gyógyultat jegyeztek hétfőn Hargita megyében, a halálesetek száma pedig nem emelkedett. A kórházban ápoltak száma és a fertőzöttségi arány szintén stagnál.

Stagnáló járványmutatók Hargita megyében
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Tusványos: idézzük fel!
Megnyitás

Tusványos: idézzük fel!

Bő egy hete kezdődött, néhány napja véget ért, de még mindig élénkek a résztvevőkben a tusványosi élmények. Szűk két percben idézzük fel a legemlékezetesebb pillanatokat.

2021. június 28., hétfő

Tíz ember volt kénytelen elhagyni az otthonát az árvíz miatt Gyergyóholló községben

Árvíz öntött el több házat és udvart a Hargita megyei Gyergyóholló községben.

Tíz ember volt kénytelen elhagyni az otthonát az árvíz miatt Gyergyóholló községben
Podcast
2021. június 28., hétfő

Nem maradnak oltóközpontok nélkül a városok a vidéki immunizálás idején

A vidékre szervezett koronavírus elleni immunizálást ugyan a városokban működő oltóközpontok személyzete végzi majd, de emiatt nem zárják be a meglévő központokat, úgy szervezik meg az oltások beadását vidéken, hogy legalább egy-egy központ nyitva maradhasson városokon is.

Nem maradnak oltóközpontok nélkül a városok a vidéki immunizálás idején
Podcast
2021. június 27., vasárnap

Kiugróan emelkedtek az árak az építőiparban, és nem látni a drágulás végét

A felszálló ágnál is meredekebb ütemben drágultak az építőipari termékek árai. Úgy elrugaszkodtak az értékek, hogy esetenként csak huszonnégy órás árajánlatot vállalnak a forgalmazók. Tanácsot a szakemberek sem tudnak adni, szerintük csak annak nem változik az értéke, ami már meg van vásárolva.

Kiugróan emelkedtek az árak az építőiparban, és nem látni a drágulás végét
Podcast
2021. június 27., vasárnap

Hétévente kellene új aszfaltréteget elteríteni a Csíkszereda és Udvarhely közötti országúton

Noha a burkolatjavításokat elvégzik, és több útszakaszon új aszfaltburkolatot is elterítenek, a Hargita megyén átvezető országutak karbantartása messze elmarad attól, amit a műszaki előírások megkövetelnek. Emiatt egyre több kátyút kell évente eltüntetni.

Hétévente kellene új aszfaltréteget elteríteni a Csíkszereda és Udvarhely közötti országúton
2021. június 27., vasárnap

Gyergyószentmiklósi tereken dicsérték Istent

Több ezren vettek részt a Gyergyószentmiklóson megszervezett FeltöltŐ keresztény rendezvényen. Két napig szólt a zene két színpadon, vasárnap pedig ökumenikus istentiszteletre gyűltek össze a különböző felekezetek hívői.

Gyergyószentmiklósi tereken dicsérték Istent
2021. június 26., szombat

Továbbra is kedvezően alakul a járványhelyzet Hargita megyében

Egy új fertőzést azonosítottak szombaton Hargita megyében, a halálesetek száma viszont ismét megugrott egy újabb adatkiigazítás miatt. A fertőzöttségi arány csökkent.

Továbbra is kedvezően alakul a járványhelyzet Hargita megyében
2021. június 26., szombat

Tűzoltóság: nem jelentettek komolyabb károkat Hargita megyében az éjszakai frontbetörés után

Noha vörös színű viharjelzést is kiadtak a hatóságok Hargita megye egy részére péntek éjjelre, a frontbetörés, amely Európa több országában óriási károkat hagyott maga után, Hargita megyén – katasztrófaelhárítási szempontból – viszonylag csendesen haladt át.

Tűzoltóság: nem jelentettek komolyabb károkat Hargita megyében az éjszakai frontbetörés után

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye