Néhány kivétellel stagnál a vörös besorolású székelyföldi települések száma

Néhány kivétellel stagnál a vörös besorolású székelyföldi települések száma

Táblázatba foglalva mutatjuk a fertőzöttségi arányokat településekre bontva, a megyei közegészségügyi igazgatóságok adatai alapján. Hargita megyében ismét egy településsel kevesebb van vörös zónában, mint egy nappal korábban.

Podcast

Még nem lőttek medvére a vadásztársulatok Hargita megyében

Folyamatban vannak azok a sürgősségi kormányrendelet alapján meghatározott szerződéskötések az önkormányzatok és a vadásztársulatok között. Eddig azonban egyetlen polgármester sem adott ki kilövési parancsot.

Még nem lőttek medvére a vadásztársulatok Hargita megyében
2021. október 12., kedd

Nagyon magas esetszám mellett háromszázhoz közelít a kórházi kezelésre szorulók száma

Jelentősen megemelkedett az új fertőzések száma kedden Hargita megyében, ahol több mint 130 esetet azonosítottak, és öt koronavírussal összefüggésbe hozható haláleset is történt. A kórházban ápoltak száma már a háromszázhoz közelít.

Nagyon magas esetszám mellett háromszázhoz közelít a kórházi kezelésre szorulók száma
2021. október 12., kedd

Nem történtek jelentős változások a fertőzöttségi arányok tekintetében

Táblázatba foglalva mutatjuk a fertőzöttségi arányokat településekre bontva, a megyei közegészségügyi igazgatóságok adatai alapján. Hargita megyében két településsel kevesebb van vörös zónában, mint egy nappal korábban.

Nem történtek jelentős változások a fertőzöttségi arányok tekintetében
Podcast
2021. október 12., kedd

Nyolc portán vonult végig a medve, az emberek már belefáradtak, hogy a hatóságokat értesítsék

Legalább nyolc gyergyószentmiklósi család udvarán, kertjében fordult meg egy medve hétfőre virradóra. Ezt egy a közelben lakótól tudtuk meg, az ott élők ugyanis nem jelentik az ilyen eseteket a hatóságoknak, mivel nem látják értelmét.

Nyolc portán vonult végig a medve, az emberek már belefáradtak, hogy a hatóságokat értesítsék
Podcast
2021. október 12., kedd

Egyre aggasztóbbak a járványmutatók, túlterheltek a kórházak Hargita megyében

A folyamatos bővítések ellenére is helyhiánnyal küszködnek a Hargita megyei kórházakban a koronavírus-fertőzöttek számának robbanásszerű növekedése következtében. A betegek túlnyomó többsége súlyos állapotban van, rengetegen szorulnak légzéstámogatásra. 

Egyre aggasztóbbak a járványmutatók, túlterheltek a kórházak Hargita megyében
2021. október 11., hétfő

Már a gyergyószentmiklósi kórházban is végeznek CT-vizsgálatot

Ma már nem számít elérhetetlen a komputertomográfia (CT) a kisebb kórházak számára sem, sőt elengedhetetlen eszköze az egészségügyi kivizsgálásoknak. Ez mostantól Gyergyószentmiklóson is hozzáférhető.

Már a gyergyószentmiklósi kórházban is végeznek CT-vizsgálatot
2021. október 11., hétfő

Hétvégén sem volt hiány ittas sofőrökből Hargita megyében

Öt ittas járművezető akadt rendőrkézre Hargita megyében a hétvégén. Egyikük három parkoló autónak ütközött, ráadásul jogosítványa sem volt.

Hétvégén sem volt hiány ittas sofőrökből Hargita megyében
2021. október 11., hétfő

Két közúti baleset Gyergyószéken

Két közúti baleset is történt a szombati nap folyamán Gyergyószéken – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Két közúti baleset Gyergyószéken
Két közúti baleset Gyergyószéken
2021. október 11., hétfő

Két közúti baleset Gyergyószéken

2021. október 11., hétfő

Törvényelenül tárolta és kezelte a veszélyes hulladékokat

Veszélyes hulladék illegális tárolásáért és kezeléséért indítottak eljárást egy gyergyószentmiklósi cégvezető ellen a hétvégén – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből.

Törvényelenül tárolta és kezelte a veszélyes hulladékokat
2021. október 11., hétfő

Hargita megyei járványmutatók: 48 új fertőzés, 39 gyógyult, három haláleset

A hétvégére való tekintettel visszaesett az újonnan igazolt fertőzések száma hétfőn Hargita megyében, a gyógyultak száma pedig magas volt. Történt viszont három koronavírussal összefüggésbe hozható haláleset az elmúlt 24 órában.

Hargita megyei járványmutatók: 48 új fertőzés, 39 gyógyult, három haláleset
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Tusványos: idézzük fel!
Megnyitás

Tusványos: idézzük fel!

Bő egy hete kezdődött, néhány napja véget ért, de még mindig élénkek a résztvevőkben a tusványosi élmények. Szűk két percben idézzük fel a legemlékezetesebb pillanatokat.

2021. október 11., hétfő

Csíkszereda és Székelyudvarhely mellett több kisebb település is vörös zónába került Székelyföldön

Táblázatba foglalva mutatjuk a fertőzöttségi arányokat településekre bontva, a megyei közegészségügyi igazgatóságok adatai alapján. Hargita, Kovászna és Maros megyében  egyaránt bővült a vörös besorolás alá eső települések listája.

Csíkszereda és Székelyudvarhely mellett több kisebb település is vörös zónába került Székelyföldön
Podcast
2021. október 10., vasárnap

Egyre hangsúlyosabb a „zöld” autók térhódítása Székelyföldön is

Idén augusztusban fordult elő először, hogy több „zöld” autót írattak forgalomba Európában, mint dízelt. A környezetkímélő járművek népszerűsége Romániában is gyorsan emelkedik, az év első nyolc hónapjában már a járműbejegyzések 11,5 százalékát tették ki.

Egyre hangsúlyosabb a „zöld” autók térhódítása Székelyföldön is
2021. október 10., vasárnap

A gyergyószárhegyi káposztát ünnepelték

Egy év kihagyás után ismét megszervezték a Híres Szárhegyi Káposztavásárt és Fesztivált. A hétvégén lezajlott eseménynek ezúttal főként vásár jellege volt, de számos kulturális- és gyerekprogram is színesítette a rendezvényt.

A gyergyószárhegyi káposztát ünnepelték
A gyergyószárhegyi káposztát ünnepelték
2021. október 10., vasárnap

A gyergyószárhegyi káposztát ünnepelték

2021. október 10., vasárnap

Bővült a vörös zónásnak számító települések listája Hargita megyében

Táblázatba foglalva mutatjuk a fertőzöttségi arányokat településekre bontva, a megyei közegészségügyi igazgatóságok adatai alapján.

Bővült a vörös zónásnak számító települések listája Hargita megyében
2021. október 10., vasárnap

A tények makacs dolgok: a járványhelyzet romlása miatt drasztikus intézkedéseket kellett meghozni a kórházakban

A koronavírus-járvány kedvezőtlen alakulásának következtében valamennyi székelyföldi kórházban látogatási tilalmat vezettek be. Ez azt jelenti, hogy csak szakorvosi engedéllyel és indokolt esetben látogatható a páciens.

A tények makacs dolgok: a járványhelyzet romlása miatt drasztikus intézkedéseket kellett meghozni a kórházakban
2021. október 09., szombat

Megállíthatatlanul drágul az energia, a végfelhasználói árakban nagy a szórás

Két nap alatt közel ötven százalékkal emelkedett a földgáz nagybani ára az európai tőzsdéken, az elektromos áram megawattóránkénti ára a rövidtávú, úgynevezett spotpiacon az ezer lejt is elérte a héten, ami a tavalyi ár négyszerese.

Megállíthatatlanul drágul az energia, a végfelhasználói árakban nagy a szórás
Podcast
2021. október 09., szombat

Bevált a módszer, ezért maradnak a négynapos munkahétnél

A kísérlet sikeres volt, a cégvezető és az alkalmazottak visszajelzése szerint is jó kezdeményezés a négynapos munkahét bevezetése a gyergyószentmiklósi Tig-Rad System vállalatnál. Ezért úgy döntöttek, télen is így folytatják.

Bevált a módszer, ezért maradnak a négynapos munkahétnél

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye