A Szent Ágoston nappali foglalkoztató központ fiataljai az Autizmus Világnap megünneplésére egy villámcsődületet és rövid zenés műsort tartanak a csíkszeredai Majláth Gusztáv Károly téren, április 3-án, hétfőn, 12 órától.
Távolságtartási végzést adtak ki egy csíkkozmási férfi ellen, miután vasárnap szintén egy csíkkozmási nő arról értesítette a rendőrséget, hogy élettársa bántalmazta.
Nem állítja Lénárd András sörgyártulajdonos, hogy csak Borboly Csaba a felelős Hargita megye gazdasági gondjaiért. Azt azonban látni kell – véli –, hogy a megyeitanács-elnök nem szánt mélyen. Borboly szerint azonban ők becsülettel dolgoztak a termelőkért.
Az elmúlt napok fagybetörésének következtében alaposan lehűlt az idő csütörtökre virradóra. A változatosság kedvéért nem Csíkszeredában volt a leghidegebb, több település is „lekörözte”. A hajnalban mért hőmérsékleti értékek rekordnak számítanak.
Összekovácsolódott közösségé alakult csíksomlyói passiójáték csapata, akik kisebb-nagyobb szünetekkel az elmúlt 26 évben rendszeresen felelevenítették Krisztus szenvedéstörténetét. Zenére és táncra épülő előadásukat idén is megtekintheti a közönség.
Három lakóházhoz riasztották a tűzoltóságot kéménytűz miatt szerdán délelőtt Csíkszeredában, Maroshévízen és Homoródalmáson – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság.
Koccanások és lecsúszásos balesetek történtek, de elakadásokat, fakidőléseket nem okozott a szeles, havas időjárás Hargita megyében. Az útviszonyoknak megfelelő közlekedés fontosságára hívta fel a figyelmet a megyei prefektusi hivatal szóvivője.
Részletes igazolást kap egyre több igénylő az Orosz Állami Levéltártól, amellyel bizonyíthatják, hogy jogosultak a volt hadifoglyok gyermekeinek járó kárpótlásra, amelyet az 1990-ből származó, 118-as számú törvényerejű rendelet biztosít.
A Székelyudvarhelyi Vasas Femina elnöke szerint az FK Csíkszereda kommentátora, Ráduly Róbert Kálmán a hétvégi meccsen „valóságos gyalázkodási hadjáratot, hazugságon, félrevezetésen alapuló manipulálást művelt alpári módon”. Meghallgattuk a felvételeket.
Huszonhat csíkszeredai tömbház hőszigetelésének tervezésére írtak alá szerződést kedden a városházán, tíz esetében már a kivitelezésre is van finanszírozás, a továbbiak számára pedig európai uniós támogatásért pályázik az önkormányzat.
Szatmárnémetiben rendezték hétvégén a Vidám Versek Versmondó Versenyének 21. országos döntőjét, ahová 15 megyéből 150 versmondó jelentkezett. A szakmai zsűri két székelyföldi diákot érdemesített az első díjra.

Motorkerékpárok hangja töltötte be Csíkszereda főterét szombat délután.
Hargita megyében az elmúlt öt évben több mint 800 kiskorú anya szült, közülük csaknem 30-an 13 évesnél fiatalabbak voltak – derült ki a csíkszeredai prefektúrán hétfőn ismertetett összegzésből.
Csíkmindszenten született 1873. március 28-án a modern magyar festészet egyik legkiemelkedőbb képviselője, Nagy István. Születésének 150. évfordulóján a Csíki Székely Múzeumban nagyszabású kiállítás nyílik.
Nyílt vitára hívja Lénárd András, a Csíki Sör Manufaktúra és a Csíki Csipszgyár alapító tulajdonosa Borboly Csabát, Hargita Megye Tanácsának elnökét az Elvesztegetett székelyföldi évtizedek című cikkünk apropóján.
Szerződést kötött Csíkszereda önkormányzata egy kolozsvári tervezőcéggel a város nyugati elkerülőútja megvalósíthatósági tanulmányának frissítésére és a tervek elkészítésére. A tervezett út 16,9 kilométer hosszú lenne.
A tizenöt csíkszeredai kazánház kétharmada kihasználatlanul áll. Közülük kettő esetében megváltoztatnák eredeti rendeltetésüket: egyikben cselgáncsközpont, a másikban kortárs művészeteknek helyet adó kulturális központ működne.
A csíkszeredai Gál Sándor téri parkoló felújítása miatt részleges útlezárás van a Decemberi forradalom utcában. A járművezetők, ha tehetik, kerüljék a Decemberi forradalom utca és a Temesvári sugárút kereszteződését.
Már tíz év telt el azóta, hogy a csíksomlyói Jézus-hágóról több, rézből készült domborművet elloptak. Tizenkét éve lopták el a szécsenyi deszkatemplom harangját, illetve tizennégy éve tűnt el a csíkrákosi Cserei Mihály-szobor a község központjából.