
Fotó: Pinti Attila
A két világháborúban elesett székely határvédőkre emlékezik szombaton a magyar közösség az úzvölgyi katonatemetőben. Mihai Tîrnoveanu, a Calea Neamului (Nemzet Útja) román szervezet vezetője is felkérte híveit, hogy legyenek jelen a megemlékezésen.
2023. augusztus 25., 13:562023. augusztus 25., 13:56
2023. augusztus 25., 13:562023. augusztus 25., 13:56
„Csendes, békés megemlékezésre készülünk, ahogy tesszük már több évtizede, szentmisével, imával, békésen” – mondta el az MTI-nek Birtalan Sándor, az eseményt szervező Csíkszentmárton község polgármestere. Hozzátette, hogy

A székely határvédők emlékére szerveznek megemlékező ünnepséget az Úzvölgyében augusztus 26-án, szombaton 12 órától. A rendezvényre ingyenes buszjáratokat indítanak.
Az eseményen várhatóan a Calea Neamului hívei is megjelennek, Mihai Tîrnoveanu, a szervezet elnöke közösségi oldalán
Azt kérte: „diszkréten” – hogy ne lehessen őket provokációval vádolni –, de legyenek jelen a megemlékezésen.
Mihai Tîrnoveanu arra figyelmeztette híveit, hogy „jól szervezett magyarok ezrei” lesznek jelen szombaton a katonatemetőben. Azt mondta:

Ismét az úzvölgyi haditemetőre irányul a figyelem, miután románok egy csoportja arra készül szombaton délután, hogy fakereszteket rakjon az eltávolított betonkeresztek helyére. A Székelyhon a helyszínről tudósít.
Felkérte a dormánfalvi, mojnesti, kománfalvi és más közeli moldvai településeken élő szimpatizánsait, hogy
A Calea Neamului vezetője a magyar elöljáróknak, résztvevőknek is üzent, kijelentve, hogy „bármilyen hibás lépésnek következménye lesz”. Mint mondta,
„Mi békén hagytuk a ti keresztjeiteket, hagyjátok ti is békén a mieinket” – üzente Tirnoveanu.

Fakeresztekkel érkeztek román szélsőséges csoportok szombaton az úzvölgyi haditemetőhöz, hogy a június végén elbontott betonkereszteket és emlékművet valamilyen módon pótolják. Nos, ezt a módot ítélhetjük meg, ha végignézzük az eseményen készült fotókat.
Mint ismert, az úzvölgyi katonatemetőben szombaton délben az első és második világháborúban elesett székely határvédőkre emlékezik a magyar közösség. Az eseményre ingyenes buszjárat indul Csíkszentmártonból és Csíkszeredából. Csíkszentmártonban már pénteken 20 órakor elkezdődik a megemlékezés, a helyi művelődési házban levetítik a Gyimesbükkbe, az ezeréves határra kopjafákat állító Nagy-György Jánosról készült, Léptem után nyomot hagyok című portréfilmet. Szombaton helyi idő szerint 9 órakor indulnak a megemlékezők a Rugát-tetőről, honvédkeresztet áldanak meg az Aklosban, majd tábori szentmisét tartanak a katonatemetőben, amelyet koszorúzás követ. A megemlékezés társszervezője a Hargita megyei önkormányzat, illetve az RMDSZ Csík területi szervezete.

Azért nem avatkozott közbe a csendőrség szombaton az úzvölgyi haditemetőben, mert politikusok erre utasították őket – állította Borboly Csaba megyei tanácselnök. A megye prefektusa szerint előre tudták, hogy a rendfenntartók nem szólnak bele.
A Nemzet Útja (Calea Neamului) és más román szervezetek hívei július 8-án 150 fakeresztet állítottak fel a nemzetközi katonatemetőben a június 29-én eltávolított betonkeresztek helyébe. A román nemzeti színű szalaggal átkötött kisebb keresztek mellé egy nagyot és egy zászlórudat is kihelyeztek, utóbbin a román zászlóval. A román rendőrség és csendőrség nagy erőkkel volt jelen a helyszínen, de nem avatkozott be.

Hol voltak és mikor értesültek először arról, hogy valami történik Úzvölgyében? – kérdezte a moderátor csütörtökön az egyik tusványosi panelbeszélgetésen. Évek óta az egyik legfontosabb témakör Úzvölgye kérdése – a témának ezúttal is volt aktualitása.

Petícióban tiltakoznak a Hargita megyei településvezetők az úzvölgyi temetőben júliusban a hatóságok részéről tapasztalt passzív hozzáállás miatt. A megyéből 53 polgármester írta alá a petíciót.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
2 hozzászólás