Hatékonyabb és gyorsabb mentőakciókat hajthatnak végre Kovászna megyében a hegyimentők – jelentette be a megyei önkormányzat elnöke. Az újonnan beszerzett amerikai hibrid terepjáróval nehezebben hozzáférhető területeket is megközelíthet a csapat.
Hétfőtől meghatározatlan ideig általános munkabeszüntetést hirdetnek országszerte a helyi közigazgatási alkalmazottak. Azért fognak tiltakozni, mert a kormány nem alkalmazza maradéktalanul a közalkalmazotti bértörvényt az ágazatban.
Az áruházban tapasztalt rendellenességekre hivatkozva ideiglenesen, a jelzett hiányosságok elhárításáig bezáratta a székelyudvarhelyi Kauflandot a Hargita megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség. Pénteken reggel már újra nyitva voltak.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem sajtófotó-pályázatot hirdet, amelyre 11–12. osztályos tanulók jelentkezését várják. A legjobb pályázó könnyített felvételt nyer az egyetem audiovizuális kommunikáció: forgatókönyv és reklámírás, média szakára.
Másfélórás üléssel zárta januárt a baróti képviselő-testület, amely során a hivatali alkalmazottak béremeléséről és a városi kórház felújítási munkálatairól döntöttek, továbbá egy kis aszfaltozási technikai részletekben is elmerülhettek a tanácsosok.
Az RMDSZ elnöke szerint alkotmányjogi szempontból nincs akadálya az európai parlamenti és az önkormányzati választások összevonásának, de meg kell nézni a politikai célszerűséget is. „E tekintetben pró és kontra érvek egyaránt vannak.”
Orbán Balázs, a legnagyobb székely születésének 195. évfordulója alkalmából emlékünnepséget tartanak Székelyudvarhelyen szombaton.
Fiatalok számára hirdet pályázatot a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Teatrológia Tanszékcsoportja, a tét a könnyített felvételi – tájékoztat szerkesztőségünknek is eljuttatott közleményében az intézmény.
Orbán Balázs író, néprajzi gyűjtő Virág negyedi szobrához várják a gyergyószentmiklósiakat vasárnap, hogy megemlékezzenek a legnagyobb székely születésének 195. évfordulójáról.
Többször is felmerült a kérdés az elmúlt időszak közvitáin, hogy vajon jelenleg környezetvédelmi területnek számít-e a szejkefürdői tőzegláp vagy sem. Ennek jártunk utána Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalánál érdeklődve.
A légúti vírusok terjedése miatt elrendelt óvintézkedésként több Hargita megyei kórház is látogatási tilalmat vezetett be a héten. Az intézkedés szükségességét az esetszámok is igazolják.

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter pénteken.
Az országos tragédiák következtében a Maros megyei tűzoltóság szakemberei is szigorúbban ellenőrizték a törvények betartását, és sok pénzbírságot róttak ki.
Járványügyi veszélyhelyzetet hirdetett az egészségügyi minisztérium, miután az elmúlt három héten magas volt a légúti megbetegedések (influenza, felső légúti fertőzés és tüdőgyulladás) száma – nyilatkozta csütörtöki sajtótájékoztatóján a tárcavezető.
Sepsiszentgyörgyön valószínűleg idén sem tudják kicserélni a Gróf Mikó Imre utcai szennyvíz-vezetéket, de a kisebb munkálatok azért nem maradnak el. Kovásznán a vízvezetékcsere élvez prioritást a Fenyves utcai tömbházaknál.
Ezúttal Tusnádfürdő lesz a házigazdája a 27. Alcsíki Egyházi Kórustalálkozónak. A február 3-i, szombati eseményt a megszokott módon szervezik meg, minden kórus két kórusművet adhat elő bármilyen nyelven.
Szakorvosok, asszisztensek és ápolók jelentkezését várja a Gyergyószentmiklósi Városi Kórház. Összesen 14 állás betöltésére kapott minisztériumi jóváhagyást az intézmény.
Nagyberuházás kezdődik a marosvásárhelyi tüdőklinikán, ezért előre láthatóan kevesebb ággyal áll majd a páciensek rendelkezésére. Az is lehet, hogy ideiglenesen el is fog költözni a jelenlegi helyszínről.
Az oktatási minisztérium rendeletének megfelelően február 5-én, hétfőn kezdődik a nyolcadikosok számára megszervezett próba-képességvizsga.