Nyolcvan éve halt hősi halált Laczkó László, aki ugyan nem volt győztes csatákat vívó hadvezér, csak tartalékos zászlós, ám helytállásával példát mutatott, személyes tragédiájával fájdalmas képét nyújtva a második világégés okozta borzalmaknak.
Három autó volt érintett abban a közúti balesetben, amely szerdán este történt Máréfalván. Két személy sérült meg.
Évek óta nem igazoltak szamárköhögés-fertőzést Hargita megyében, de a napokban két megbetegedést is diagnosztizáltak. Az eset körülményei miatt azonban nem tart a szamárköhögés elterjedésétől a megyei tisztifőorvos.
Csoportos utazást szerveznek Székelyföldről az 1805-ös austerlitzi csata helyszínén megszervezett hagyományőrző hadijátékokra. Az ötnapos utazásra, amely során több jelentős történelmi helyszínt is megtekintenek, még várnak jelentkezőket.
Nem lenne nagy befektetés, de sok kisgyerekes szülőnek könnyítené meg a Színház téren való közlekedését. Akadálymentes teret szeretnének a marosvásárhelyi édesanyák legalább a karácsonyi vásár idejére.
Több mint 650 ezer hátrányos helyzetű családból származó óvodás és iskolás részesül idén az 500 lej értékű tanszertámogatásból, amelyet november 18-án kezdenek el folyósítani.
Őszi zöldhulladék-elszállítást szervez Gyergyószentmiklós, amelynek során a kertes házaktól viszik el az összegyűlt száraz faleveleket, gyomnövényeket, ágakat. Az akció jövő héten zajlik.
895 ezer lejt kapott Gyergyószentmiklós a kormány tartalékalapjából, ami jóval kevesebb, mint amire jelenlegi nehéz pénzügyi helyzetében szüksége lenne a városnak. De ez is jól jön – elmaradt számlák kifizetésére fordítják az összeget.
A mindössze tizenegy éve épített csíkszeredai uszoda tetőszerkezete már számos felújításon átesett, azonban még mindig több renoválásra váró eleme van. Háromhetes munkálat kezdődik a Csíki Csobbanóban, ezért néhány napig bezárják a létesítményt.
Forgalomkorlátozásra kell számítani csütörtökön Székelyudvarhelyen, a Tamási Áron utcában – tájékoztatja az autóvezetőket a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Az előző évekhez hasonlóan idén is tombolák értékesítésével akarja összegyűjteni téli segélyprogramjának anyagi alapját a Kovászna Megyei Vöröskereszt.

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
A kivitelező akadályozza a nyárádszeredai piac kibővítését és fejlesztését, pedig az új vásártérre, csarnokra évek óta várnak a helyiek és környékbeliek. A félig kész oszlopok azonban nem zavarják sem az árusokat, sem a vásárlókat a piacozásban.
Idén is öt végzős diáknak biztosít Szent György kiválósági ösztöndíjat Sepsiszentgyörgy önkormányzata, a tanulók december 6-áig nyújthatják be pályázataikat – tájékoztat a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
A romániai webáruházak az idei fekete pénteken a tavalyinál 5 százalékkal több rendelést regisztráltak, és az árleszállítások időszakában elkönyvelt bevételük 18 százalékkal haladta meg a múlt évit.
Életét vesztette egy nő, miután fának ütközött egy gépjármű, majd a patakba zuhant szerda délelőtt, Libánfalva közelében – tájékoztat a Maros megyei Rendőr-főkapitányság.
A hideg beállta óta először volt szükség hóeltakarítási munkálatokra a Bucsin-tetőn és Hargitafürdőn, miután a térségben kedden este havazni kezdett.
Medvetámadás történt Kovásznán kedden éjjel, a településre bejáró nagyvad egy megtermett juhot ölt meg. Egyre több a panasz, szüksége lenne a városnak kilövési engedélyre.
Azoknak a zenészeknek a tiszteletére állítanak kopjafákat, akiknek munkássága meghatározó és zenéiket, muzsikáikat máig a világ számos részén ismerik.